E 624 - Monoammónium-glutamát
Egyéb elnevezések
ammónium-glutamát, glutamátElőállítás
A monoammónium-glutamátot glutaminsavból (E 620) állítják elő. Genetikailag módosított anyagok alkalmazása lehetséges.Használat
A monoammónium-glutamát használatára ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a glutaminsavra (E 620).Biztonság
A monoammónium-glutamát veszélytelennek számít. A fehérjeanyagcserébe kerülve tökéletesen hasznosul.
Régebben a glutaminsavat és a glutamátokat az úgynevezett „kínai étterem-szindróma” kialakulásával hozták összefüggésbe. Az érintettek fej- és végtagfájdalomra panaszkodtak, nyakuk érzéketlenné vált és émelyegtek a glutamát adalékanyagot tartalmazó ételek fogyasztása után. Az elméletet azonban nem sikerült igazolni.
Bár a tünetek felléphetnek, ha valaki rövid időn belül 10 grammnál több glutamátot fogyaszt, ezt a mennyiséget a gyakorlatban élelmiszerek fogyasztásával nem lehet elérni. Ezért inkább úgy vélik, hogy a tüneteket az arra érzékeny embereknél egyéb anyagoknak (pl. a hisztaminnak) az élelmiszerben levő glutamáttal együttesen kifejtett hatása idézi elő. Azt a vélekedést, amely szerint az adalékanyagként alkalmazott glutamátok felelősek lennének a központi idegrendszer bizonyos megbetegedéséért, mindeddig szintén nem tudták igazolni.
Elfogadható napi beviteli mennyiség (ADI)
mg/kgEzekbe a típusokba tartozik
Lásd még
- E 620 - Glutaminsav
- E 621 - Mononátrium-glutamát
- E 622 - Monokálium-glutamát
- E 623 - Kálcium-diglutamát
- E 625 - Magnézium-diglutamát
Kapcsolódó linkek
- Információ angolul az INCHEM adatbázisban
- MÉ 1-2-95/2 Az élelmiszerekben használható adalékanyagok, az édesítőszerek és színezékek kivételével. 4. kiadás
- Információ angolul az INCHEM adatbázisban
- Információ angolul az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalának honlapján
- Információ angolul az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalának honlapján
- Információ a német UGB honlapján
- Információ németül a Német Kutatási Alapítvány honlapján
- Információ angolul az INCHEM adatbázisban
- Információ németül a Német Szövetségi Egészségi Kockázatok Intézete honlapján
- MÉ-1-2-2001/30 Az élelmiszerekben használható egyes adalékanyagok tisztasági követelményei, az édesítőszerek és színezékek kivételével (Harmadik kiegészítés)
- 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól







