Fórum

Átvertek

Szeretném megosztani negatív tapasztalataimat egy telepített lakókocsis üdülési jog vásárlásával kapcsolatban! Vásároltunk egy 10 évre szóló lakókocsis üdülési jogot a feleségemmel 1,5 ével ezelőtt! Kizárólag klímás lakókocsi érdekelt bennünket, ezért döntöttünk ez mellett! A tájékoztató során bemutattak egy lakókocsit is, és azon belül elmondták, hogy van benne, klíma( légkondicionáló ), mely nyáron kellemes hőmérsékletet teremt a lakókocsiban! Az üdülésünk során derült ki, hogy amire ők at mondták, hogy klíma ( légkondi ) az valójában csak egy fűtőberendezés ventillátorral egybeépítve! Azóta ezzel a céggel szemben polgári pert is indítottam, valamint bejelentést tettem a Gazdasági Verseny Hivatalnál. A Gazdasági Verseny Hivatal 500.000-ft pénzbírságot szabott ki, és a vizsgálat során kiderítették, hogy 2002 óta, nem csak engem tévesztettek meg, hanem több mint 2000 üdülési jogot vásárló embert!! A cég neve, amely az üdülési jogot árulta, a Club Karaván International Kft.,! Segíteni szeretnék azoknak az embereknek, akiket szintén becsaptak ezzel az üdülési formával, hogy miképpen tudják a későbbekben a jogaikat érvényesíteni a céggel szemben! Várom a becsapottak jelentkezését, akár itt a fórumon, akár az Email címemen is( tothm63@citromail.hu )! válasz erre

Hozzászólások

noname / 2011. november 17. 07.14

Ajánlom Mindenki figyelmébe az alábbi cikket, főleg azoknak, akik a Fogyasztói Csoportoktól szeretnének pénzhez jutni!!!!
http://penzcentrum.hu/ongondoskodas/betiltjak_a_fogyasztoi_csoportokat_v...

szerk / 2011. november 2. 12.40

Kedves Fórumozók!

Szeretnénk tájékoztatni benneteket arról, hogy amennyiben valamelyik forumózó ellen rágalmazás vétsége miatt rendőrségi eljárás indul ezen az oldalon elkövetett bejegyzése miatt, a rendőrség kérésére kötelesek vagyunk kiadni az adott forumózó IP címét. Ezért kérjük, hogy a továbbiakban mindenki ennek tudatában eressze szabadjára az indulatait ezen a fórumon.

Megértéseteket köszönjük!

Üdvözlettel

TVE

Koppány Zoltán / 2011. október 28. 12.58

Figyelem, fontos!!!
A megtévesztő és zsaroló ingatlanbazár.com,- ingatlanbazar.net

Büntetőjogász írta:
Egy kis segítséget szeretnék nyújtani mindazoknak, akik beleszaladtak ebbe a csapdába, mert ez nem más, mint csalás, köztörvényes bűncselekmény. Nem a fogyasztóvédelemhez kell fordulni, hanem rendőrséghez és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz kell megtenni a feljelentést. A probléma ott kezdődik, hogy a társaság nem tudott rendesen elbújni az anonimnak hitt off-shore táraság mögé, melyet Experient Entertaiment Ltd néven hoztak létre. Pár kattintással bebizonyítható, hogy a társaság Magyarországon működik, Magyarországról működtetik, így az a hatályos adójogszabályok szerint itt helyben telephelyet képez. Amennyiben nem jelentkeztek be az adó hatálya alá úgy bűncseleként követnek el. Na de menjük szépen sorjában. A figyelmeztető leveleket a 88.151.101.138 IP címről küldözgetik, mely szerver bizony Budapesten található, így már kétség sem fér hozzá, hogy a céget Magyarországról irányítják! Ez az ATW szervere egyébként. Ez már tökéletesen elég egy NAV felé címzett feljelentéshez, de lesz itt még más is. A „társaság” által használt domain neveket ingatlandepo.com és ingatlanbazar.com és ingatlanbazar.net szintén Magyarországon regisztrálták. A regisztrátor a Bisuness Telecom Kft. (6000 Kecskemét, Mindszerni krt 27. A domainekhez a névszervert is ők adják: ns2.businesstelecom.hu Ők a rendőrség vagy adóhatóság megkeresésére biztosan meg fogják mutatni a domain igénylő nevét és címét, mivel off-shore cégektől nem fogadnak el megbízást, így egy belföldi magánszemély volt biztosan a regisztrálást kezdeményező. Így kideríthető, hogy ki rejtőzködik az Experient Entertaimant Ltd. mögött. Ezzel már is bizonyításra került, hogy ő üzemelteti a céget és nagy valószínűséggel ő a tulajdonosa. Hatályos APEH rendelkezés itt olvasható az EKT (azaz ellenőrzött külföldi társaságok) kapcsán. www.apeh.hu/…di_tars.html Tehát mindenkit bátorítok, hogy a fent megadott adatok alapján ne a fogyasztóvédelemhez forduljanak, hanem a rendőrséghez és az adóhatósághoz. Itt több rendbeli csalás és adócsalás megalapozott gyanúja áll fent. Az embereket megfélemlítik, azok meg fizetnek, pedig nem is kellene. Azzal, hogy fizetnek, ráutaló magatartással elismerik a tartozásukat, innentől nincs mit tenni. Tehát nem szabad kifizetni, mert nincsen jogalapja és az Seychelles szigeteki off-shore céggel NEM tud bírósára menni Magyarországon. Ha bírósági végzést mutogatnak a neten, akkor a kiállított számlákon felül még egy rendbeli okirat hamisítással állunk szemben. Továbbá, a hatályos adótörvények szerint a Magyarországon nyújtott szolgáltatás általános forgalmi adó köteles. A fentiekben bizonyítottuk, hogy a szolgáltatást nyújtó domain bejegyzés és a hozzá tartozó névszerver Magyarországon van. Így a cég által kiállított számla, nem más mint egy nagy adócsalás és egyébként nem felel meg az APEH által megkövetelt formátumnak, számlakiadási eljárásnak. Ezt a számlát úgy hívjuk, hogy fiktív számla és a hatóság nagyon harap rá. Ha befogadjátok és kifizetitek ti is bűncselekményt valósítotok meg. Továbbá, a „társaság” bankszámla száma 5950351-11081265-00000000, mely a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezetnél van vezetve. A pénzintézet a NAV vagy a rendőrség megkeresésére azonnal kiadja az ügyfél adatait, melyek esetleg szükségesek a vagyonosodási vizsgálathoz, így nagyon egyszerűen el lehet kapni az emberünket. Az off-shore cégek természetéből fakadóan a tulajdonosok próbálnak rejtőzködni, de vannak olyan dolgok, melyet csak a tulajdonos tud kezelni egy off-shore cégben, legyen abban akárhány néveleges igazgató és részvényeket, üzletrészeket birtokló cég. És ez a dolog bizony a céges bankszámla. Szóval, ha megvan a bankszámla tulajdonosa, akkor megvan az off-shore cég tulajdonos, megvan a csalónk. A whois recrodból kiderül, hogy a regisztrációt Benkő Sándor kérte, aki 6085 Lakitelek, Jókai u. 13 szám alatt lakott, vagy lakik és régebben a 30.275.3625 mobiltelefon számot használta, de a szám már nem működik. Az ingatlandepo.com-mal Benkő „úr” még úgy is kapcsolatba hozható, hogy az oldal bal alján büszkén feltüntette, hogy „design by benko” Mit tudunk még Benkő úrról: hitel-tanacsadok.hu/hiteltanacsado/benko-sandor/2948 Benkő „úr” további cégei: Expent-Bau Kft 6065 Lakitelek, Jókai utca 13. Expent Bussines Club Kft 6065 Lakitelek, Jókai utca 13. Győrfi-Fuvar Kft (korábban ALL-FINANCE MANAGEMENT ) 6000 Kecskemét, Ballószög 284. A. ép. Még egyszer mindenkit arra bátorítok, hogy tegye meg a feljelentést és ne a béna fogyasztóvédelemhez forduljon, mert azon semmit nem fognak tudni tenni egy Magyarországon be nem jegyzett fantomcég ellen. Itt bűncselekménnyel állunk szemben! Ha a fentiek szerint megteszitek a feljelentést és kértek még ellene egy vagyonosodási vizsgálatot, akkor az meg fogja tenni a hatását, hiszen látszik, hogy azért kell a rengeteg céget csinálni, hogy tisztára tudja mosni a Neten kicsalt pénzeket. Küldjétek tovább ezt mindazoknak, akiket lehúztak. Felrakom ide a teljes whois recordot, melyet érdemes beletenni a feljelentésbe mellékletként, mely további iránymutatásként szolgálhat a szakembereknek. domain: ingatlanbazar.com owner:

* organization: Experient Enterteiment Ltd email: admin@ingatlandepo.com address: Suite 15, Oliaji Trade Centre, Francis Rachel street city: Victoria, Mahe postal-code: - country: SC phone: +36.302753625 admin-c: CCOM-1302070 admin@ingatlandepo.com tech-c: CCOM-1302073 admin@ingatlandepo.com billing-c: CCOM-1302072 domain@businesstel.hu reseller: Business Telecom Kft. reseller: www.businesstelecom.hu reseller: Tel: +3676585000, Fax: +3619995012 nserver: ns2.businesstelecom.hu nserver: ns.ingatlandepo.com 88.151.101.138 status: lock created: 2006-05-16 07:48:01 UTC modified: 2010-05-09 00:46:02 UTC expires: 2011-05-16 07:48:01 UTC contact-hdl: CCOM-1302070 person: - - organization: Benko Sandor email: admin@ingatlandepo.com address: Jokai u. 13 city: Lakitelek state: PEST postal-code: 6085 country: HU phone: +36.302753625 contact-hdl: CCOM-1302073 person: - - organization: Benko Sandor email: admin@ingatlandepo.com address: Jokai u. 13 city: Lakitelek state: PEST postal-code: 6085 country: HU phone: +36.302753625 contact-hdl: CCOM-1302072 person: Business Telecom Ltd. email: domain@businesstel.hu address: Mindszenti krt. 27. city: Kecskemet state: -- postal-code: H-6000 country: HU phone: +367.6101919 Itt van még egy domain recordja a barátunknak: Request: ingatlanbazar.net whois server for *.net is whois.crsnic.net ... connected to whois.crsnic.net [199.7.52.74:43] ... connected to whois.joker.com [194.245.148.70:43] ... domain: ingatlanbazar.net owner: Benko Sandor organization: Experient Enterteiment email: andreas.stindt@ingatlanbazar.net address: Jokai u. 13 city: Lakitelek state: -- postal-code: 6065 country: HU phone: +36.302653625 admin-c: CNET-785563 sandor.benko@expent.hu tech-c: CNET-785563 sandor.benko@expent.hu billing-c: CNET-785563 sandor.benko@expent.hu nserver: ns.ingatlandepo.com nserver: ns5.atw.hu status: lock created: 2010-10-06 13:06:26 UTC modified: 2010-10-11 09:18:05 UTC expires: 2015-10-06 13:06:26 UTC query-source: 69.48.140.11 contact-hdl: CNET-785563 person: Benko Sandor organization: Experient Enterteiment email: sandor.benko@expent.hu address: Jokai u. 13 city: Lakitelek state: -- postal-code: 6065 country: HU phone: +36.302653625 source: joker.com live whois service query-time: 0.014042 db-updated: 2011-03-19 13:57:42 domain:expent.hudomain-használó: All Finance Management Kft.domain-használó:All Finance Management Kft.cím:Széchenyi krt. 74/b.cím:6065 Lakitelekcím:HUtelefon:+3676505096 telefax:hun-id:1000660792admin-kontakt:2000865276tech-kontakt:3000101290zone-kontakt:3000101290névszerver: ns.ingatlandepo.comnévszerver: ns2.businesstelecom.huregisztrálva:2007-12-03 00:16:04módosítva:2008-08-13 22:56:49regisztrátor: 1000603883 admin-kontakt:Benkő Sándorcím:Széchenyi krt. 74/b.cím:6065 Lakitelekcím:HUtelefon:+36302753625telefax:hun-id:2000865276 tech-kontakt:Business Telecom Hostmastercím:Mindszenti krt. 27.cím:6000 Kecskemétcím:HUtelefon:+3640101019telefax:+36 1 9995012e-mail:hostmaster@businesstel.huhun-id:3000101290 zone-kontakt:Business Telecom Hostmastercím:Mindszenti krt. 27.cím:6000 Kecskemétcím:HUtelefon:+3640101019telefax:+36 1 9995012hun-id:3000101290 regisztrátor:Business Telecom Ltd.regisztrátor:Business Telecom Kft. (Registrar)cím:Mindszenti krt. 27.cím:6000 Kecskemétcím:HUtelefon:+36 40 101919telefax:+36 1 9995012hun-id:1000603883

Válasz erre tarv 2011.07.27. 19:26:30 Most kaptam 160ezer forintos számlát és fogalmam sincs mire! Elméletileg hirdettem náluk 1 házat! ilyenkor mit kéne tennem! őket nem tudom felhívni hogy milyen adatokkal hirdettek vagy ki adhatta meg az adataim nekik! Válasz erre hurvinka • http://www.velorexklub.hu 2011.08.01. 17:37:41 Nem kell törődni velük, mert indulóban szabálytalanul járnak el amikor a partnert nem tájékoztatják a fizetési idő kezdetéről és mindezt nem erősíttetik meg valamilyen formában. Pontosabban itt olvashatsz róla: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99900017.kor

gyapi / 2011. október 27. 07.54

Tisztelt mindenki!
írtam a gazdasádi verseyhivatalnak!Tegyetek ti is így!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Sok Lúd disznót győz!
Vizsgálódni fognak!
Ha többen vagyunk az jó lenne!
írjatok ide is
http://www.pertarskereso.hu/?p=1337

gyapi / 2011. október 21. 13.51

Tisztelt Johanna

Ez az az információ amit NEM ADNAK meg a szerződéskötés elött, és ez tartom Tisztességtelennek!
Javaslom, ezeknél a hirdetéseknél kötelezően írják elő -Úgy mint a cigiknél, hogy "káros az egészségre" vagy hogy "halált okozhat"- (szerencsétől, kockáztatási, előtörlesztési hajlandóságtól függő)jövőbeli időpontban történő pénzhez jutási lehetőségről van szó,)
Ez sokaknak segítene TISZTÁN LÁTNI,és a hamis ámításokat átlátni.

xx / 2011. augusztus 15. 16.49

Tisztelt mindenki!

Én is ugyanabba a cipőbe kerültem, mint mindenki más itt.
A különbség, hogy közben külföldre költöztünk. Nekem meg se nyílt innen az oldal. Szerencsére én még az elején el tudtam mindent rendezni testvérem segítségével. A mai nappal inaktiválták és törölték hirdetésemet. Mi a varázslat? Átutaltam részükre a 13800ft-ot pénteken. És semmi probléma nélkül lezárult a dolog. Valamint kaptam két megerősítő levelet és egy számlát is, ide bemásolom:
2011-08-15 03:08:54

Tisztelt xx !

Hirdetése a mai napon sikeresen inaktiválásra került.
Hirdetése történetét bármikor megtekintheti a felhasználói felületére belépve.

Ez a második levél:
Hirdetését az Ön kérésére töröltük.

Üdvözlettel:

Exe Ltd.

A számla hivatalos kinézetű és tartalmaz minden adatot.
Szóval azt tanácsolom, hogy ha még nem olyan nagy a tartozás, fizessétek be és lezárul az egész.
Ez természetesen csak azokra vonatkozik, akiknek jogos a tartozásuk, mert nekem az volt, fent volt a honlapon a hirdetés és nem fals e-mail cím volt megadva.
Tisztelettel:

XX

Ottlakán Johanna / 2011. április 7. 09.05

Kedves Gergő!

Az intercash consulting nem hitelezéssel foglalkozik, hanem fogyasztói csoportok szervezésével.
A fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozó vállalkozások futamidő végén (ami lehet akár 120 hónap is, sőt, nagyobb összeg esetén ennek a többszöröse) vásárlói jogot adnak a fogyasztóknak, nem pedig készpénzt.
Szerződés megkötése előtt érdemes elkérni a részvételi szabályzatot, melyben az alábbi információkat fogja megtalálni:
* a futamidő végéig akármikor megkaphatja a vásárlói jogot, függetlenül attól, hogy mit ígérnek szóban
* a vásárlói jog elnyerését befolyásolja sorsolás vagy előtörlesztés vállalása
* ha a szerződés kötését követően 30 napon belül nem áll el, akkor a későbbiekben sem kapja vissza a befizetett regisztrációs díjat, és akkor sem kapja vissza, ha 30 napon belül volt kiválasztás- tehát, ha beviszi nekik a 200.000 Ft-ot, akkor azt, ha utóbb nem elégedett, akkor sem fogja szinte soha visszakapni (maximum hosszas és költséges pereskedés árán).

Tehát, ha azonnal, gyorsan készpénzre van szüksége, akkor nem ez az Önnek megfelelő szerződés. Személy szerint óvnám ettől.

Ennek tükrében gondolja meg, hogy valóban akar-e szerződni velük, megéri-e Önnek a kockázatot, hogy esetleg 10 év múlva jut a vásárlói jogához (tehát addig csak fizet és fizet, anélkül, hogy a másik oldalról előzetes szolgáltatást látna).

Remélem a fentiek fényében meghozza a helyes döntést.

Üdvözlettel:
dr. Ottlakán Johanna
Tudatos Vásárlók Egyesülete

B Gegő / 2011. április 6. 20.01

Üdvözlöm. Mi is bent vóltunk a westend irodaházba és igényeltünk hitelt INTERCRASH CONSULTINGNÁL [Moderálva a fórumszabályzat alapján.szerk],aki vezető tanácsadó. Aszt monták megkaptam. De, vigyek be 200 ezer forintot szerzödés kötésre. A leveleket olvasván,már nem tudom mi tévő legyek. Ha valaki tud segítsen!!!!!! Köszönöm B Gergő

Ottlakán Johanna / 2011. február 15. 15.21

Minden Intercash Consulting károsultjának figyelmébe!

Egy szintén a fent említett cég károsultja fogyasztókat gyűjt, hogy a már elindult nyomozásban minél több panaszos hallathassa a hangját.
Az Úr a károsultak támogatására, tájékoztatására külön oldalt is létrehozott.
http://atvertek.jimdo.com
Akit szintén megkárosítottak, annak érdemes lehet már most csatlakozni a feljelentéshez.
Az úrral a kapcsolatot a fent linkelt oldalon, vagy általam is fel lehet venni. Tanácsadási elérhetőségem: tanacsadas@tve.hu.

Üdv:
Ottlakán Johanna
TVE

everon / 2011. január 27. 10.53

Igy ahogy irtad! Ugyanigy jártam én is! Épp most megyek a postára az első részletet fizetni, mert annyira azért voltak kegyesek hozzám, egy nyomdafestéket nem türő email után, hogy több részletben fizessem ki és akkor az időközben eltelt időre az összeget jóváirják.
mail cimem: everon@freemail.hu

jamaicabluemountain / 2010. augusztus 31. 12.21

Köszönöm szépen! Már keresem is!

noname / 2010. augusztus 31. 08.27

jamaicabluemountain!
Keresd meg ugyan ezen fórumon az "ingatlanbazár-t", ott írtak mások ezzel kapcsolatban!

jamaicabluemountain / 2010. augusztus 30. 20.03

Kedves Forumozók, olyan embereket keresek, akik ingatlant hirdettek az ingatlanbazar.com oldalon, és nem kaptak megfelelő tájékoztatást arról, hogy mi módon fizetős az oldal. A Veltimmo komáromi székhelyű cég kezeli az oldalt. Sajnos a hirdetés csak 30 napig ingyenes, és ha ez elkerüli az ember figyelmét, nem kap a cégtől egyebet, csak egy emailt, hogy hosszabbítsa meg a hirdetését, de nincs megfelelő helyen kiemelve az, hogy ezentúl a hirdetése fizetős. Sajnos én 3 alkalommal hosszabbítottam meg a hirdetést, de egyik időszakról sem kaptam külön számlát, se díjbekérőt, hanem 4 hónap után kizárólag egy fizetési felszólítást. De előtte se díjbekérő, se számla, hanem a fizetési felszólításhoz volt csatolva 4 hónap után a 3 fizetős időszak díja, és így csak akkor értesültem róla, hogy tartozásom van. Kérem, akinek a konkrét céggel panasza volt, fogjunk össze, hogy több ilyen ne lehessen.
Köszönöm

Märklär / 2010. augusztus 30. 01.12

Látom, újabb provokáló suttyók kerűltek ide.
Nem baj, megszívjátok, de nagyon.
Ha bárkinek fizettek volna ezek a csaló rabló szemetek, akkor nem lenne tele a net a panaszokkal.
Persze a nevét senki nem vállalja aki "kapott pénzt " ezektől.
Az ok egyszerü. Senki sem kapott.
A provokáló sutyerákok meg azért egyre közönségesebbek, mert érzik: szorul a hurok! (meg fogy a kifosztani való ember)

Ja és ez egy fogyasztóvédelmi fórum. Szerintem.

kopó: mi a francnak irkálsz ide, ha nem tudsz értelmeset? Főleg ebben a paraszt stílusban?

http://magyarember.hostzi.com

demi / 2010. augusztus 29. 19.29

Elmentek Ti innen a jó büdös francba.
Rohadt behúzós banda spiclijei, besúgói vagytok.
Ne osszad az észt, mert nem áll jól.

Átvertek bennünket, de mocskosul.
Te is tudod, mert velük vagy!
Oszt jó estét!

MMM / 2010. augusztus 29. 11.43

Vannak fogyasztóvédelmi fórumok, direkt ilyen témákra. Ez az átverés hogy jön ide?!
A tudatos vásárló -- olvasni biztos, hogy tud... A fogyasztóvédelmet nem keveri össze a növényvédelemmel, a levegő védelmével, bármiféle védelemmel.

A fogyasztóvédelmi fórumokon szakképzett fogyasztóvédelemmel foglalkozó jogászok és tanácsadók is vannak, és sok-sok hasonló cipőben járó károsult ember. Oda kéne írni, és nem itt topikot nyitni.

kopó 07 / 2010. augusztus 26. 12.14

Látszik mennyire hülyék vagytok!Még azt sem nézitek hova írogattok!Nem csoda,hogy mindent aláírtok!Bármelyikőtök elolvasta,hogy miről szól ez a fórum?Na húzzatok innen és csináljatok egy saját topikot amíg szépen vagyunk!!!Bár nem biztos,hogy tudjátok mi az...

mabel / 2010. augusztus 26. 10.51

A lényeget moderálják,pedig személy szerint ezeket az embereket kell elkerülni.

noname / 2010. augusztus 11. 07.57

Kedves Pál!
Hát persze, hogy - "megkaptad időben az összeget" -, mivel - "megtetted a lépéseket" - az ügyben, hogy az ügyfeledet jól átverted, ezáltal lenyúltad a pénzét, és így - "sikerült, hogy megkaptad az összeget" -!. Milyen egyszerű volt, igaz?!
Eléggé átlátszók vagytok!!.

mabel / 2010. augusztus 11. 05.55

Érdekes,Pál,vagy Attila,vagy Judit!Vagy ki vagy!!!
Még csak a telefont sem veszik fel!Megpróbáltam a lányoméról,azt mondja visszahív.Dehogy hív,hisz kinyomozta az azonos vezetéknevet!
Egyenként kéne őket kínpadra vonni.

Penge / 2010. augusztus 3. 19.05

Kedves Pál.Te a nagy semmihez jutottál hozzá nem a pénzhez.Szarul kamuzol ezt még gyakorolni kéne :)

mabel / 2010. augusztus 3. 11.55

Sajnos,engem is átvertek.Az ügy még nagyon friss,most kötöttem szerződést július 27-én,168 ezret befizettem,de sajnos csak utána néztem szét a neten.Persze [Moderálva a fórumszabályzat alapján. szerk] szabadságon van,és 9-én fog,vagy fogok telefonálni neki.De már tegnap elfaxoltam a felmondó levelet,ma pedig tértivevényesen is feladom,két tanú aláírásával.Létezik az,hogy a szerződésben leírt 30 napos felmondási idő nekem egy nap volt?Mert azért vezetékesen felhívtam [Moderálva a fórumszabályzat alapján. Szerk],aki az egyik tanúként aláírt,aki alpári hangon közölte,az elszámolási időszak a hó végén lejárt,így pénzt vissza nem kapok.Ezt nem akarom elhinni,hogy ilyen létezik.Várom a jövő hetet,hogy [Moderálva a fórumszabályzat alapján. Szerk] mit mond,mert természetesen nekem is külcsönkért volt a pénz!!!

Penge / 2010. július 28. 16.11

Kedves Pál.És,hogy sikerült megkapnod?

Pál / 2010. július 27. 20.52

üdv ! Én megkaptam időben az összeget, nem értem kik is lettek "károsultak" ... :-) elolvastam a szerződést , megtettem a lépéseket, hogy megkapjam az összeget és sikerült .. :-) :-)

Pál / 2010. július 27. 20.38

Jó napot ! én hozzájutottam igen hamar, ugyanis eleget tettem a szerződés feltételeinek :-)

Becsapott1 / 2010. június 16. 11.36

Jogszabályok közé szorítanák a fogyasztói csoportokat

A versenyhivatal és a pénzügyi felügyelet is azért kilincsel az új kormánynál, hogy alkosson jogszabályt a hitelválság nyomán elburjánzott fogyasztói csoportok működésére. A cégek ma már több tízezres ügyfélkört kezelnek.

Batka Zoltán| Népszabadság| 2010. június 12. |nincs komment

Cikk értékelésBe kell jelentkezni az értékeléshez!

KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!

HIRDETÉS

Megtévesztő hirdetéseik miatt a versenyhivatal már több fogyasztói csoportot is megbírságolt
Kurucz Árpád
A Baumag-effektus megismétlődésétől tart az az állami fogyasztóvédő, aki lapunknak arról beszélt, hogy miért kell külön engedélyhez kötni, illetve speciális jogszabállyal keretek közé szorítani a fogyasztói csoportok működését. (Amikor a Baumag 2004-ben tönkrement, több ezer ügyfelének több milliárd forinttal maradt adósa, s a vállalkozás bedőlésével – az általános bizalmatlanság miatt – ingatlanszövetkezeteket is magával rántott.) Fogyasztóvédelmi aggályok szerint a fogyasztói csoportok a hitelválságot meglovagolva kifogásolható, sőt törvénytelen eszközökkel szereznek maguknak új tagokat, s a vállalkozások gyors növekedése a megfelelő szabályozók hiányában hamar visszaüthet. Csak az elmúlt másfél évben hét új fogyasztói csoport, illetve szervező cég kezdett el működni, és a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) becslése szerint ezek a csoportok ma már tízezres nagyságrendű ügyfélkört tudhatnak magukénak.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a PSZÁF és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság – mint arról beszámoltunk – nemrég már fizetett hirdetésekben hívta fel a figyelmet a fogyasztói csoportok kockázataira. A szervezetek most ennél tovább mennének: azt szeretnék elérni, hogy az új kormány alkosson olyan jogszabályt, amely külön engedélyhez kötné és ellenőrizhetővé tenné az összes ilyen csoport működését. A hatóságok figyelő tekintete elől ugyanis ez a kör most meglehetős hatékonysággal tud rejtve maradni: mivel pénzügyi tevékenységet nem folytatnak, így a PSZÁF-nak nincs felettük felügyeleti jogköre, a GVH pedig legfeljebb a hirdetéseket és az egyéb közléseket veheti górcső alá. A GVH egyébként él is ezzel a lehetőséggel: 2005 óta tizenegy eljárásban nyolc cégre összesen 141 millió forint bírságot szabott ki, s jelenleg is öt ilyen eljárása fut. A PSZÁF eszköztára most mindössze a hatósági szerződések kötésére korlátozódik (ez azt jelenti, hogy a felügyelet és az érintett vállalkozás egy megállapodásban rögzíti, mit vár el a PSZÁF, illetve hogy az adott cég ehhez tartja magát), ám erre eddig mindössze két fogyasztói csoport volt kapható.

Bár a fogyasztói csoportok nem új keletűek a hazai piacon, a hitelválsággal nagyot léptek előre ezek a vállalkozások. A különféle hatósági vizsgálatok nyomán eddig tizennégy cég neve került reflektorfénybe, a ténylegesen működő vállalkozások száma azonban ennél valamivel kevesebb. A csoportok szervezői ugyanis éppen a hatósági vizsgálatok miatt gyakran átnevezik vállalkozásaikat, vagy szatellitcégeket hoznak létre, hogy amíg az egyik társaság ellen folyik az eljárás, illetve bírságra és helyreigazító közlemények közzétételére kötelezik, addig a másik zavartalanul vihesse a boltot. A fogyasztóvédők szerint ez a kör a válságban a leginkább kiszolgáltatott ügyfelekre mozdult rá: a nyugdíjasokra és a BAR-listásokra. A nagybankoknál hitelképtelen ügyfeleket a cégek különféle – meglehetősen körmönfontan tálalt – hitellehetőséggel próbálják a fogyasztói csoportokba édesgetni. Reklámjaikból ugyanis gyakran nem derül ki, hogy az ügyfél egy afféle önsegélyező csoporthoz csatlakozhat, s sokan csak a szerződés aláírása után szembesülnek azzal, hogy nem hitelt kapnak. A fogyasztói csoportok alapelve ugyanis az, hogy a különféle „futamidőre” (a cégek nem véletlenül élnek előszeretettel a banki zsargonnal) beléptetett tagok tagdíjat fizetnek, és idővel, illetve némi szerencsével, ezekből a tagdíjakból kapják meg a vásárlási jogosultságaikat – már aki megkapja. A sokszor megtévesztő taktikázáson túl ugyanis a fő probléma az: jelenleg lényegében a cégek becsületén múlik, hogy probléma esetén mennyit fizetnek vissza a tagoknak az addig befizetett díjakból. A vállalkozások mögött ugyanis nincs sem banki, sem más finanszírozói háttér, illetve maguk a cégek sem rendelkeznek megfelelő tőkeerővel.

HIRDETÉS
A fogyasztói csoportok szabályozásának szükségességére a GVH éves jelentéseiben rendszeresen felhívja a fogyelmet, de 2006-ban a PSZÁF is jelezte már ennek szükségességét a kormánynak – előrelépés azonban mind ez idáig nem született az ügyben. Még 2001-ben hoztak ugyan egy kormányrendeletet e tárgyban, amiben regisztrációkötelessé tették volna a fogyasztói csoportokat, 20 millió forint biztosítékot vártak volna el ezektől a cégektől, ugyanakkor az ellenőrző szerv akár 10 millió forint bírsággal is honorálhatta volna azt, ha a cég nem tartja be a szabályokat. Ez azonban nem valósult meg: a kormányra lépett szocialisták előbb 2003-ra tolták ki a hatálybalépés időpontját, majd 2004-ben – egyelőre ismeretlen indoklással nem léptették hatályba. Azóta a hatósági bírságokkal is jobbára csak annyit sikerült elérni, hogy a cégek egy része valamelyest változtatott kommunikációján, sőt időközben saját érdekvédelmi szervezetet is alapítottak, és úgy hírlik, immáron maguk sem zárkóznának el a terület jogi szabályozása elől. Ugyanakkor a fogyasztói csoportok szervezése igencsak sokat hozhat a konyhára, legalábbis erre utal, hogy az ismételt bírságok ellenére is virágzik az iparág. Legutóbb a GVH mellett a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) figyelmeztetett arra, hogy hitelközvetítők hitelért folyamodó ügyfeleknek ajánlották a fogyasztói csoportokat – elhallgatva azok lényegét, miszerint nem hitelről van szó. Sőt sajtóhírek szerint már rendőrségi nyomozás is indult ilyen közvetítők ellen csalás gyanújával.

Új hozzászólás