Fórum
AQUAPHOR VÍZTISZTÍTÓK
Barátom ajánlotta az AQUAPHOR cég víztisztítóját. Mondta, hogy tanulmányozzam a www.aquaphor.hu honlapot, illetve kóstoljam meg az Ő AQUAPHOR Modern készülékével megtisztított csapvizét. Az eredmény nagyon ütős volt, így én is vásároltam magamnak egy ilyen víztisztítót. Ahogy hallottam, nagyon sokan használják már köreimben és távoli ismerőseim körében . Szeretném felvenni a kapcsolatot azokkal, akik szintén ezt a készüléket használják, és van véleményük. SAjnálom azokat, akik cipelik haza a palackokat. Meg azokat is, akik méreg drágán szereztek egy olyan készüléket, amit nem is európai országokba szántak, és desztillált vizzel mérgezik magukat. Őket is szeretettel várom egy kis véleménycserére.








Hozzászólások
Öreg, te még mindig itt kavarsz? Nálad tényleg valami baj lehet. Még nem felejtettem el, amikor tavaly májusban engem neveztél itt gerinctelennek, erkölcstelennek, Gagyiwassermannak stb. Csak néztem, hogy mi baja ennek? Én csak naivan csak hozzászóltam egy topikhoz, és ezt kapom az arcomba?
Leírom akkor nagyjából a történetet, és szégyelld magad össze-vissza, szerencsétlen!
Néhány éve egészségügyi okból kezdtem érdeklődni a víztisztítók iránt, miután gyógyszeres kúrák miatt elromlott az emésztésem. Már az ásványvíz sem ízlett, csapvizet meg soha nem is bírtam, mert a klór kaparta a torkom.
Sok hazai és külföldi oldalt, fórumokat is átböngésztem, sok információt gyűjtöttem a témában. Először egy kancsós tisztítót vásároltam, de nem vált be, ioncserélős lévén túl savas vizet adott.
Utána arra jutottam, hogy mivel látatlanban nem tudtam eldönteni, hogy kell-e nekem RO-készülék, ezért előbb vásárolok egy kétlépcsős víztisztítót (előszűrő + szén). Ez tűnt leginkább költséghatékonynak, mert:
1. Ha beválik, legalább nem kell RO-gépet vásárolni.
2. Ha nem válik be, további alkatrészek vásárlásával még mindig ki tudom egészíteni RO-membránnal, így nem lesz kidobott pénz ez sem. Szerelgetés nekem nem gond, mást is szoktam szerelni, soha nem voltam egy béna alak.
Tehát ezután a kétlépcsősből ittam az egyébként kellemes, klórmentes, forrásvízre emlékeztető vizet. Ám idővel úgy éreztem, ez a víz számomra túlzottam meszes, vízköves. Mégis fejleszteni kellene tovább.
Beszereztem még alkatrészeket, így lett RO-víztisztítóm. Nem is került sokba, az éves fenntartási költségről ne is beszéljünk, pár ezer forint mindössze a betétek cseréje. A membrán pedig évek óta még mindig nem szorult cserére.
Ennél nem kell 13 000 forintos betéteket cserélni.
23 ezer az Aquaphor, utána évente 13 ezer a betét, akkor 5 év alatt az 75 000 Ft költség. Most akkor mi a drága? Hosszabb távon szerintem én jobban jártam. Meg azért ez más minőség, mégis csak reverz-ozmózisról beszélünk.
Abba ne is menjünk bele, hogy 1 évig használni ilyen kis betétet? A saját víztisztítóm üledékszűrője 6 hónap alatt egy rozsdás kosz, ki kell dobni.
Hagyjuk már a beteges képzelődéseket, hogy én is eladó lennék! Mindenki magából indul ki. Márkanevet nem említettem, csak technológiát. Ez nem reklám. És nem is támadás valami ellen, csupán száraz tények ismertetése.
Ez itt a vásárlók fóruma, ügynökök inkább akadjanak le a témáról, ha normális érveket nem bírnak felhozni! Vitafórum lévén, vitatkozni persze lehetne, megfogható érvekkel. De ami itt megy, az csak buta köpködés. Magát járatja le az illető, meg persze a címben szereplő márkát is.
Fizikailag képtelenség szerintem, mert az aktívszén megköti az ilyen aromákat. Még akkor is, ha kínai szén. A műanyagháznak van ugyan egy műanyagszaga, mert a polipropilén büdös, de abból van a víztisztító, meg a szűrőbetét is, mert a PP egészségre ártalmatlan.
De ezt a szagot a víz nem veszi át, vagy ha mégis, 1-2 nap után már annyira átöblítődik, hogy semmi mellékíz nem érzékelhető. Nem igazán tudom elképzelni, hogy idővel nem csökkent volna a mellékíz, sőt még nőtt is, ennek elég kamu szaga van.
Mindenki tudja, üzletekben lehet kapni műanyag vízeskannákat, az is PP, annak is förtelmes szaga van belül. De használat során kimegy belőle, direkt figyeltem.
Én egyébként mindig előbb kiengedem a lefolyóba a víztisztítóban pangó vizet (vagyis átöblítem), csak utána használom. Továbbá asztali víztisztítót én nem is ajánlanék (ennyit arról a szerintem is beteges képzelgésről, hogy forgalmaznám). Az útváltócsapos megoldás nekem alapból nem tetszik, pulton is útban van a készülék, zavaró lenne.
Víztisztítót be kell építeni pult alá. Előszűrő, szénszűrő, ennyi. Aki ennél többet szeretne, annak RO. Asztali víztisztítónak én nem látom értelmét, márkától függetlenül. De akinek mégis asztali kell, 10-12 ezernél többet szerintem felesleges kiadni érte, mert a célnak az is ugyanúgy megfelel.
Hidd el, innen nézve nagyon szánalmas a röhögésed. Hiszen én tudom magamról, hogy nem vagyok eladó. Tehát alaptalanul gyanúsítgatsz. Akkor meg? Mire is vered magad? Képzeld magad a helyembe. Az én szemszögemből nézve ez már beteges, amit itt művelsz. Paranoia.
Nekem meg az a gyanúm, hogy főleg te csinálod itt a feszültséget, több álnéven is. De ezt le sem tagadhatod, hiszen nickeket másolsz. Esetleg volt még egy másik illető is. Nektek nincs jobb dolgotok, mint szemétkedni itt az emberekkel?
Mi lenne, ha leállítanád magad végre? Te is, meg az a másik is. Hidd el, feleslegesen vered magad, kutya sem olvassa ezt a topikot. Én is csak hobbiból fórumozgatok, mert éppen ráérek.
Gondoljunk bele abba is, hogy ha neked állítólag nincs Aquaphor víztisztítód, nem is forgalmazod, akkor miért érint ilyen érzékenyen a téma? Ha "normál" fórumozó lennél, tojnál magasról az egészre.
De nem. Te folyton beugatsz itt, gyalázkodsz. Gerinctelennek, erkölcstelennek nevezel olyan hozzászólókat, aki nem is reklámozott semmit. Valami oka csak van ennek... vagy csak pszichiátriáról szabadultál, mások fikázásában éled ki magad? Kérj akkor valami jobb gyógyszert, mert ez a mostani nem elég hatékony.
Fejezd be végre az Aquaphor-márka lejáratását és ne mérgezd tovább a fórumot!
Ez már abszolút negatív reklám, amit itt művelsz!
IGEN, TÉNYLEG UNALMAS.
Unalmas, hogy egyesek támadnak valamit, amit nem használnak és sosem használtak...
De ha őket támadja valaki, akkor mindjárt kakassá válnak.
Egyszerű egyébként: csak szét kell nézni, ki mit forgalmaz és megnézni, hogy milyen hozzászólások érkeznek, hamar kiderül, hogy melyik mögött ki van.
VISSZATÉRVE A 10.000fT OS VACKOKRA.
Konkrétan, tapasztalat: Clean.... asztali víztisztítóval kapcs. A készülék egy rettenet, árakt belőle újonan egy olyan förtelmes szag, amit a víz íze is átvett. A szag sosem tűnt el, a víz íze nem jobb lett hanem .... a betét minősége a készülékhez hasonló volt.
Ja, és mind ugyan az a kínai vacak, tehát ugyan az a .....
És érdekes nem, hogy ha valaki a jelen aquaphor topicban támadja a beazonosíthatalan gyártójú kínai vackokat, akkor az aquaphor ügynök...
és ha valaki támadja az aquaphor terméket, akkor az csak jóindulatú, véleményét szívesen megosztó bárány
:D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D
EZ IGAZÁN VICCES KIS BARÁTOM
ÉS SZÁNALMAS
GONDOLOM NEM MEGY A KÍNAI VACAK ELADÁS
"De ismerem a 2000Ft-os betéttel használt noname kínai kategóriát
Sajnos beruháztam egy ilyen távolkeleti valamire kb 10000Ft-ot és amit kaptam érte azt nem köszöntem meg: gyatra és ..."
Hali, mi volt a gond? Vagy csak vakítasz, mi? :) Ha ez igaz lenne, írtál volna konkrét hibát is. Árát is tudnád pontosabban. Nem lehetne végre befejezni ezeket a buta, pitiáner hazudozásokat? Unalmas is, átlátszó is.
Az előző hozzászóló sajnos visszaélt azzal, hogy ide bármilyen néven lehet írni, vagyis lemásolta az általam február 2.-án használt nicket.
Ennek jövőbeni elkerülésére az Unatkozó Buzgó Mócsing nicket regisztráltam magamnak. Így ezután már csak én tudok vele írni.
Kérem a topik olvasóit, hogy az előző hozzászólást csak egy sunyi kis trükknek tekintsék, azt nem én írtam. Talán egy Aquaphor-ügynök érzi sértve magát, azért firkál ide rendszeresen, különféle álneveken. Nyilván ezért szeretné megszüntetni már a fórumot is, nem tetszik neki a vélemény szabadsága.
Természetesen nem igazak a rosszindulatú vádak sem: nem értékesítek semmit, semmi közöm a "Demily" nickhez (mindenki magából indul ki...).
Az sem igaz, amit a kétlépcsős betéttel működő asztali víztisztítóról ír az illető. Semmivel nem rosszabb, mint az Aquaphor. Igazság szerint, bármilyen aktívszenes víztisztító elveszi a klór bűzét és egyéb aromákat, így gyakorlatilag forrásvíz-minőséget kapunk belőle. Ezt látatlanban megígérem még az Aquaphor-ra is, ez ugyanis általánosságban az aktívszén tulajdonsága. Csak éppen én bolond lennék Aquaphort venni, egyszerűen pénzkidobás.
Aki nem ért valamit, csak kérdeznie kell. Felhasználói tapasztalataimat én is szívesen megosztom, hacsak ilyen rosszindulatú egyének el nem veszik az ember kedvét a fórumtól. Sajnálatos, hiszen ezeknek a témáknak nem erről kellene szólni.
Kár, hogy nem lehet kitiltani minden ügynököt és forgalmazót, ezek itt csak állandó bosszúságot okoznak másoknak.
Én is tudok ám valamit, hogy mi lenne az igazán jó: Beszüntetni az ilyen fórumokat!
És miért?
1. Mert akkor nem tévednének ide szegény emberek akik szeretnének venni valamit, de aztán fogalmuk sem lesz néhány itt töltött pec után, hogy mit gondoljanak.
2. Mert az ilyen hozzászólók mintaz előző "Unatkozó Buzgó Mócsing" nem írhatna hozzászólást olyan termékről amit valószínű nem árul de széles mellel ajánlja a 8000 Ft-os mérgező vackot, amit minden bizonnyal értékesít.
Sőtt, "Demily" hozzászóló néven talán megalapozza a mondókáját, ami duplán gazemberségre utal.
3. Jó lenne még egy ip cím detektor is, ami megmutatná hogy mondjuk "jóska pista" hozzászóló = "mari néni" hozzászólóval, fenti eset elkerülése végett.
Még valami:
Én nem ismerem az aquaphort.
De ismerem a 2000Ft-os betéttel használt noname kínai kategóriát.
Sajnos beruháztam egy ilyen távolkeleti valamire kb 10000Ft-ot és amit kaptam érte azt nem köszöntem meg: gyatra és ....
senkinek sem kívánom
Esetleg gondolj bele, ha nem lennének "unatkozó buzgómócsingok", akik ráérő idejükben leírják a tapasztalataikat, mennyivel kevesebb hasznos információ lenne található az Interneten.
Nézzük a tényeket: jelenleg egy Aquaphor víztisztítót 23 000 Ft-ért adnak. Évente javasolják a betétkészlet cseréjét (13 000 Ft), ami állítólag 4000 liter vizet tud megtisztítani.
Ezzel annyi a gond, hogy vízhálózattól függően, 1 év alatt temérdek mocsok tud felhalmozódni egy ilyen víztisztítóban. Ez saját tapasztalat, úgyhogy részemről kizárt, hogy 1 évig igyam azt a vizet, ami egy ilyen kis mocsokgyűjtő tartályon átáramlik (kis méret = kis szűrőkapacitás). Még akkor is, ha ezüst fertőtlenítés van benne. Tehát 6 hónap után feltétlenül kidobom, ami egy Aquaphor esetében 26 000 Ft éves költség lenne
Ehhez képest már 12 ezerért is kaphatsz csapra köthető, asztali víztisztítót, ami szabvány 10 collos betéttel működik. Tehetsz bele olyan betétet, melynek egyik fele üledékszűrő, másik fele szénszűrő, 2 ezer forintba sem kerül. Ha évente kétszer cseréled, akkor is sokkal olcsóbban jössz ki. Így még ezüst sem kell bele, amiről nem tudni, hogy főleg egy gyerek szervezetében (aki a szervek kisebb mérete jobban veszélyeztetett) okoz-e felhalmozódást. Úgyhogy az a biztos, ha ezüst nincs egyáltalán a víztisztítóban.
Ha pult alá építenéd (ami célszerűbb) 2 db 10 collos szűrőházból álló egységet érdemes vásárolni, első legyen az üledékszűrő, második a szénszűrő. Ebben is évente kétszer kell betétet cserélni, mindössze 3-4 ezer Ft éves költség. Én már évek óta ilyen szabvány betéteket használok, tökéletesen bevált. Kínai, vagy nem kínai, tökmindegy. A neves gyártók is kínai alkatrészeket használnak. Márkanevet felesleges írni, egy céget sem akarok reklámozni, de aki keres, talál.
Úgyhogy én bolond lennék Aquaphor-t vásárolni, eleve azért mert túl DRÁGA.
Vásárlóként nekem persze tökmindegy, hogy mások mire költik a pénzüket. De ha ez itt egy vásárlói fórum, és még pont rá is érek, miért ne írhatnám le a véleményem? Mi vásárlók, miért ne tarthatnánk össze, főleg a mai szélhámos világban és gazdasági helyzetben? Elvileg arra van ez a fórum. Nem azért, hogy egyesek itt reklámozzák a termékeiket, mindenféle álneveken is megtévesztve az embereket.
Ügynökök kíméljenek meg a mocskolódásaiktól!
Mennyire egyszerű lenne, ha olyan emberek írnának ide, akik használják ezt a készüléket... a franc se kiváncsi az unatkozó buzgómócsing tagok fikázásaira... véleményeket szeretnék látni használóktól, nem pedig okostojások eszmecseréjét...
Nem tetszik a készülék márkája, neve, formája, jóhíre nem kell ide írni és kész.. vegyetek magatoknak drága profi kütyüket, és élvezzétek csendben, nem itt fikázva.. nekem és még sok embernek ennyire fussa, palackok cipelése helyett megteszi és, ha ezzel bárki nincs megelégedve, lehet írni Brüsszelbe...
Nem sértésként írtam,és pláne nem az értelmi szinteteket hasonlítottam össze.Mindössze az ambiciótokat ahogy saját álláspontotokat szinte vérre menően védtétek,így nem is sértő
értelemben írtam,talán félreérthetően.
Mentségemre legyen mondva sok érdektelen nem szalonképes részt átugrottam.
Egyébiránt semmi elítélendő nincs abban ha a teáltalad ismert és jónak tartó valamit dicséred,gondolom büszke is vagy ha valamit összehozol saját magad,illetve ha sok utána járás és tanulás után úgy érzed tudsz valamit amit megtudsz osztani másokkal mint tapasztalat,hasznos tanács.Ezt úgy kell tenni,ha valaki hasonló módon gondolkodik sajátjáról és szól hozzá annak a véleményét is elfogadjuk.
Nekem az a véleményem az én tudásom az egy egység,a tied az is egy egység ha meg osztjuk tudásunk akkor mind a ketten már kétszer annyi tudunk.Persze az hogy kinek mi a hasznos döntse el mindenki maga.
Sajnos vannak akik nem tudják elviselni ha másnak is van véleménye,főleg ha az nem egyezik az övékével.
Üdvözöllek.
Félreérted a helyzetet. Hasonló beállítottságról eleve szó sem lehet, engem az illető értelmi színvonalához hasonlítani, gyakorlatilag sértés. De mindegy, nem fogok megsértődni. Ha viszont figyelmesen olvasol, látnod kell, hogy nekem semmiféle érdekeltségem nincs, nem reklámoztam konkrét terméket. Csak leírtam, hogy én RO-víztisztítót használok.
Nem tűnik fel, mekkora egy alattomos a figura? Nem tetszett neki, hogy leszóltam, ezért előbb direkt megkérdezi tőlem:
- "Te mit ajánlassz készülékben?" (Dupla sz-szel, mert primitív.) Ezzel valójában csak azt akarta kiprovokálni, hogy megnevezzek egy terméket, mert azt képzelte, hogy én is egy ügynök vagyok. Önmagából kiindulva, mi más is lehetnék...
- Erre én nem ajánlottam konkrét terméket, csak felvilágosítottam, hogy az RO-tisztítást favorizálom.
- Erre ő kínjában nem tudott mit kitalálni, belém beszélte, hogy reklámozom a kínai gagyit... Holott még azt sem írtam, hogy kínai lenne (nem is az, amerikai alkatrészek is vannak benne, én raktam össze). De különben is, a "kínai" önmagában nem jelent semmit, nem egy cégreklám. Kivéve egy Aquaphor ügynök számára! Neki a kínai már eleve "véres rongy". Köpköd a kínaira, csak úgy vaktában.
Figyeled az értelmi színvonalat? Nem hiszem, hogy más nem veszi észre, annyira átlátszó, buta... nehogy már ehhez hasonlítson bárki engem.
T.Wasserman.bár megfogadtam nem írok többet,de muszáj néhány szót hozzá fűznöm.
Észrevételed első szakaszát nem kommentálnám hosszan, nem ismerem az illetőt de stílusa nem lopta be szívembe magát,de ha stimmel a beazonosítás valószínű hasonló beállítottságú emberek vagytok ezért van a vita és mivel más az érdeketek,nem megvitatjátok hanem veszekedtek,tudod két dudás nem fér meg egy csárdába.
Én úgy gondolom csak egy jót beszélgetni,elfogulatlanul,semmilyen reklám célból,érdekes témáról,a tapasztalatainkat megosztva másikat nem sértegetve ez a fórum célja.Nem szeretnék én lenni az a következő akin bárki levezeti agresszivitását.
A következő észrevételedre annyit,igazad van,bár számomra érthetőnek tűnik vissza olvasva kicsit olyan mint aki két szót szeretett volna írni a témához de ezer lett belőle,elnézést igazán nem volt megtervezve csak ahogy jött.Remélem nagy kárt nem okozott azért.Most igyekeztem, remélem formailag is megfelelő és nem találni benne bántót és támadni valót.Üdvözöllek
Véleményem szerint a Dr Dili nick azonos lehet a JJános nickkel. Ugyanolyan jellegű, alattomos támadás, csak most már gerinctelennek nevezi a másikat. Pusztán azért, mert említeni merte, hogy létezik jobb elvi megoldás is. Hiszen csak elvi megoldásról volt szó (reverz ozmózis), nem pedig konkrét termék/típus reklámozásáról.
Mint az én esetemben is. Csak engem "erkölcstelennek" nevezett a JJános. Semmiért, hiszen ugyanúgy nem reklámoztam semmit. Szerintem jól felismerhető az ilyen egyszerűbb gondolkodású emberek behatárolt észjárása, ezért merem állítani, hogy a két nick ugyanaz lehet, érdekeltsége, motivációja is ugyanaz.
T. Akárki!
Szíveskedjen befejezni a fórumozók oktalan sértegetését! Mindenkinek joga van átadni a tapasztalatait, ha éppen úgy tartja kedve.
T. "nekem is van de"!
Írásod szinte olvashatatlan, annyira egybe folyik. Még ha tartalmaz is igazságokat, igen nehéz követni. Nem hiszem el, hogy egy hozzászólást nem lehet mondatokra és bekezdésekre tagolni...
Véleményem szerint a Dr Dili nick azonos lehet a JJános nickkel. Ugyanolyan jellegű, alattomos támadás, csak most már gerinctelennek nevezi a másikat. Pusztán azért, mert említeni merte, hogy létezik jobb elvi megoldás is. Hiszen csak elvi megoldásról volt szó (reverz ozmózis), nem pedig konkrét termék/típus reklámozásáról.
Mint az én esetemben is. Csak engem "erkölcstelennek" nevezett a JJános. Semmiért, hiszen ugyanúgy nem reklámoztam semmit. Szerintem jól felismerhető az ilyen egyszerűbb gondolkodású emberek behatárolt észjárása, ezért merem állítani, hogy a két nick ugyanaz lehet, érdekeltsége, motivációja is ugyanaz.
T. Akárki!
Szíveskedjen befejezni a fórumozók oktalan sértegetését! Mindenkinek joga van átadni a tapasztalatait, ha éppen úgy tartja kedve.
T. "nekem is van de"!
Írásod szinte olvashatatlan, annyira egybe folyik. Még ha tartalmaz is igazságokat, igen nehéz követni. Nem hiszem el, hogy egy hozzászólást nem lehet mondatokra és bekezdésekre tagolni...
Még egyszer elnézést kérek ha nem ide való volt véleményem,de a fórum indító utolsó kb két mondatát el olvasva mertem azt megtenni,de ezek szerint nem jól értelmeztem.Én úgy értelmeztem a tisztelt fórum indítót,hogy a mást használók illetve más véleményekkel rendelkezőket is várja egy kis eszme cserére.További jó eszmecserét
"nekem is van de"- nek tényleg igazat adok abban ,hogy a választás szabadsága mindenkit megillethet ezért ki mit hol és hogyan ad elő az az ő joga.
Mindamellett ez a top mint számomra kiderült aquaphor víztisztítókkal foglalkozik nem ozmózisosakkal ezért kicsit mégsem értem miért ide írt olyat ami nem ide tartozik elvégre ha vk ide jön az már szegmentáltan keres és áttörte magát valamelyest a mindenféle véleményeket ontó víztisztító oldalakon.
hitelesség tekintetében pedig tényleg tök mindegy mert mindenkire és bárkire rá lehet sütni ma már bármit.
Én speciel szintén aquap... használok egy ideje mert úgy gondoltam kell az ivóvízben vm ami segíti azt a szervezetben tartani, ezért választottam víztisztító készüléket a www.aquaphormodern.hu - ról. Persze aztán jön vk és ő azt fogja mondani, hogy nem nem én... és ezért vásároltam a www......hu -ról és stb.
Szerintem ami fontos az a utána olvasás/tájékozódás és kb. ennyi.
Sajnálom ha neked ez jön le,de vissza olvasva sem találom reklám szagúnak,és igen sértő ha valakit gerinctelennek nevezel csak azért mert véleményt nyílvánit,én soha nem árultam ilyet,semmi érdekem nem fűződik hozzá,simán mint egy felhasználó,de általánosan írtam le hozzászólásomat a témához,de ha egy hordóban,homok szűrőm lenne és arról írnák gondolom neked az is reklám szagú lenne,hidd el nem a további viták miatt írom,pont ellenkezőleg,de ezeket a kötekedő,hozzá szólásokat hívják trolkodásnak.Ezek a fórumok azért vannak bárki hozzászóljon és abból,bárki kikeresse magának a hasznosat,ha arra ami neked nem tetszik sértő megjegyzést teszel kötekedve vitát gerjesztesz előbb,utóbb meghal a fórum,ami sok embernek érdekes lehet,de hát ez a trol célja elvégre.
Tényleg rossz ha ügynökök viaskodnak vhol ahol az ember érdemi infót szeretne felvenni.
De mégrosszabb amikor vki űgy ad elő mimt aki nem az közben mégis reklámoz vmt, mint te az ozmózist, amit lássuk be oda szántak ahol nincs édesvíz.
Persze te önzetlen ajánló vagy de azért hamarosan jön majd egy " én is ozmózisost használok" másvalaki, aki nem is lesz annyira más mint te.
Szóval ez túlzás, mint az is, ahogy ez a töpic indult vmkor a Tibor nevű forgalmazó által, aki szintén kb. annyira "gerinces" mint te magad.
Ismét erre járva szomorúan látom,nem ez volt a szándékom csak mint érdeklődő azt láttam,bizonyos talán ügynökök jól össze zavarják a tájékozódni akarókat,és azon kardoskodnak kinek jobb a berendezése,ezt nem akartam fokozni, én csak egy használó vagyok, és mint írtam létezhet akár jobb is,nekem ez van,de azért megjegyzem olyan mint mű víz nincs,vagy tiszta vagy nem,a tiszta vízben nincs semmi,azért tiszta,legfeljebb azon lehet vitát inditani melyik az a pont amikor azt lehet állítani egy vízről,hogy az tísztának minősül,erről alkotott vélemények nem egységesek,ezt nálam sokkal okosabbak sem tudják eldönteni,a világot járva mindenhol más anyagokat tartalmaz a víz,attól is különböző az ízük,attól,hogy mindent kiszedsz belőle ami nem víz,attól az nem mű,kérdés kinek mire van igénye,és mellékes ezt milyen technológiával teszed,és mindenkinek joga megválasztani milyen ízű vizet iszik,ha enyhén klóros,pikánsan vas ízű vagy édeskés,arzéntől kesernyés ízűt szeretsz akkor olyat kell inni ,nekem a víz legyen semleges,íztelen,és a leves ízét amit főzök belőle a benne lévő zöldségek íze határozza meg.További szép napot
Tényleg érdekes amit írtál(és alapos is). Persze kicsit mintha agyon lenne bonyolítva a dolog amit a fenti szűrős kapcsán előadtál, de lehet hogy nem is bonyolult hanem inkább olyan mű. Mármint nem életszerű, nehéz vele azonosulni.
Olyan az az ozmózisos víztisztítás mint maga a víz, ami a folyamat végén keletkezik. valójában semmi köze a rendes vízhez.
Én speciel nem ilyenre vágyom. nincs benne semmi még ásványok sem, akkor az micsoda.
Szóval az általad említett kategória nem igazán ebbe a topicba való még akkor sem ha te azt szeretnéd, hogy itt legyen.
jó volt végig futni ezen végén mindenki összeveszett,de nem dölt el semmi mert nem is dőlhet,aki meg azért jön ide,hogy vásárlás előtt valami hasznos tanácsot kapjon azt jól összezavarják, mint legtöbb fórumba.én nem akarom ezt bonyolítani de véleményem leírom aztán mindenki aki erre jár majd legfeljebb átugorja ,elfér itt,nekünk is van ro víz tisztitónk mégsem mondom ez a legjobb megoldás mindenre.általában a csapvíz megfelelő ivásra,csak hát klórozzák, nem véletlen, meg sok helyen kemény, ami van,hogy baj, van amikor nem,meg mi van ha csőtörés van.a víz óra után van egy szitaszövet szűrő ez arra jó hogy a durva homokot stb megfogja,ezt csak példaként írom ha valaki azt írja ez megszűr mindent az hűlyeség.mégsem lehet azt mondani ez rosszabb minr az ro membrán mert mindegyiknek más a funkciója,jelenleg talán nincs semmi ami az ro membránnál jobban meg tísztitaná a vizet,és ezt nem azért irom mert nem volna más technológia de vagy mérete vagy ipari vagy drága vagy valamit nem szed ki a vízből,ez ha hibátlan mindent kiszűr,a mienk 6 lépcsős a többi szűrő csak azért van,hogy a membrán élettartamát meghosszabitsa,vagy mivel ez szinte egy steril víz és hiába tanultuk a víz íztelen folyadék nem ehhez vagyunk szokva ezért különböző szénszűrőkkel meg ásványi anyag pótlóval némileg megváltoztatják az ízét,na itt is szoktak vitát inditani,hogy desztilált vizet nem iszik,el kell mondanom nagyrészt több ezer éve azt isszuk,kicsit megspékelve különböző szennyeződésekkel pld-ul madár ürülék,stb.ugye nem gondolja senki,hogy több száz méterröl szivattyúzott tesco gazdaságos volt régen.igen a patak meg max vödör,ez pedig eső formájában desztilált ha nem is tiszta viz mire meg itták,a tisztitást max az a pár méter föld biztositotta.én mikor megvettem ezer információból mégis csak arra kellet jutnom,jobb egy steril tiszta víz mint a szennyezett,ha valaki vízen él akkor valóban fontos mi van benne ásványi anyag,máskülönben az étellel kell azokat bevinni.arról nem is beszélve,hogy a vízben a kőzetekből kioldott szervezetünk számára nem feldolgozható ásványok vannak,ha valakinek az a célja,hogy tökéletes szinte steril vizet kapjon ez egy jó megoldás,ha valakinél jó a csapviz minősége és megfelel felszerelhet egyszűrős töbnyire aktivszenes szűrőt ha csak pld-ul a klór zavarja,és neki az lessz a jobb.nem térnék ki,hogy mi a jobb a mesterségesen tökéletesen tisztított víz vagy ami nagyjából tiszta,valószínü több ezer év alatt hozzászoktunk némi szennyeződéshez,de azon is elkell gondolkodni,hogy a folyamatosan növő élettartamunk nem természetes folyamat hanem a technológiai fejlődésnek is mint a jobb életkörülménynek köszönhető.a lényeg logikusan gondolkodva túltisztitott víz nincsen,kérdés ki mennyire akarja meg tisztitani,tiszta víztől szerintem még nem betegedett meg senki,az más kérdés,hogy milyen színvonalú berendezést válasszunk,csapra szerelhető dolgokról nem tudok nyilatkozni biztos jók valamire,bár ahogy az én előszürőmet elnézem pár hónap után kb dohány színű és még van 4 szűrő utána,ezeket fizikailag tartom kizártnak,hogy teljes szűrést csinálnának,de hozzáteszem kárt valószinű nem okoz csak hasznos lehet ez is,vita ok lehet még a felépítésük,egy csapra szerelt egyszerűbb olcsóbb bár nem arányosan,az ro készülékeknél is van egyszerűbb és összetettebb,nekem nyomás fokozós van ez fontos a teljesítmény és a vízfelhasználás miatt,van még benne egy valami microproceszoros vezérlés kijelzővel,azért nem egy űrtechnika,a vízvezető képességét méri aszerint írja ki a víz tisztaságát illetve a szűrők csereperiódusát,meg a membrán öblitését végzi,meg egy kisméretű hidrofol tartály,mondjuk úgy ez lehet vita alap,ugyanis ez a megszűrt vizet tárolja a felhasználásig,ebbe már nincs klór tehát megtelepedhet benne akármi bár zárt és állandóan cserélődik,nekem úgy van be állítva csak akkor kapcsol be ha már az utolsó csepp is kifolyt,ezért utána szoktak tenni egy uv szűrőt,ez kiől mindent,de egyéb esetben alkalmankénti citus magból készült fertőtlenités teljesen megfelel,dióhéjban ennyi bár erről is kb 1 hónapot lehetne mesélni,csak a teljesség igénye nélkül hozzá akartam járulni a fórum információihoz.
Gondoltam kicsit informálódom a víztisztító készülékekről, de asszem maradok az ásványívíznél ez a primkó fórum után. Szerintem anyátokat szűrjétek meg otthon tésztaszűrővel, hülye kis fasz pénzéhes geci ügynökök.
Üdv: Rodolfó
Idefigyelj kisöreg, most már jó lenne, ha leakadnál rólam... én nem azért írok egy szakmai jellegű témába, hogy kötekedő fazonokkal felesleges vitákat folytassak. Ha értelmes mondanivalód nincs, akkor mire is vered itt magad? Én pártatlanul, érdekmentesen adom közzé a saját tapasztalataimat, és nem azért, mert én egy ilyen jótét lélek vagyok, hanem csak úgy hobbiból, ráérő időben. Nyilván nem is várok érte hálát, de ostoba fikázást sem!
Szakmai érveket, fizikai tényeket kérnék végre, nem buta fikázást!
Persze sejtem én, mi a bajod... annyira átlátszó. Bizonyára ügynöke vagy vásárlója lehetsz az Aquapornak. Vagy láttad valamelyik hozzászólásomat, amelyikben reklámozós, tolakodós ügynököket ekéztem, ez fáj annyira. Utálom a tolakodó ügynököket, ez igaz.
Ezzel szemben én konkrét céget, konkrét terméket soha nem reklámozok és nem ajánlgatok. De azért hirtelen én lettem itt az erkölcstelen? Ne röhögtess...
Ne haragudj már, hogy a saját víztisztítómat kínai és amerikai alkatrészekből raktam össze... közöd hozzá? Ebben mi a reklám, és mi az erkölcstelen? Gyártmányt, céget nem ajánlottam, gondolkodj már...
Felhasználóként végigjártam egy lépcsőt, ami egy szűrős kancsóval kezdődött, majd eljutottam a saját megoldásomhoz. Közben több év alatt, apránként elég sok tapasztalathoz is jutottam, részben a gyakorlat során (amit olvasással nem lehet megszerezni), de sok hazai és külföldi weboldalt is átolvastam közben.
Fórumok pedig azért vannak, hogy a tapasztalatokat átadják az emberek egymásnak. Nem azért, hogy kötekedni tudj valahol. Senki nem kíváncsi a rosszindulatú beszólásaidra, Ügynök Öcsi.
Kedves Gagyiwasser mann,
Szerintem pedig az a módszer, ahogyan te próbálsz vmt eröltetni nem is burkoltan az a BUTASÁG.
eljátszod itt a nagy szakértőt, miközben előadod az "én nem pártolok semmit, de amit én használok az...."
Ez aztán az elferdítés ugye?
Semmi szükség az ilyen erkölcstelen hozzászólókra sem itt sem máshol.
Ez egy buta belemagyarázás, logikátlan elferdítése a szavaimnak. Hiszen én csupán a hozzászólásod érvrendszerét, "okosságát" minősítettem a tehénszaros példával.
Nem víztisztítót minősítettem, majd olvass kicsit figyelmesebben... Ha normális érveket nem bírsz felhozni, csak piszkálódni, azzal nem viszed előrébb a fórumot. Az ugyanis nem érv, amit írtál, de szerintem nem is igaz:
"Azért csak nem lehet az olyan rossz termék az aquapor ha egyszer Európában az egyik legnépszerűbb/legtöbbet eladott készülék"
Nevetséges...
Tehát ha jól értelek kedves Wassermann,
bármikor lefikázol egy egyszerűbb aktívszenes vagy hasonló készüléket ("tehénszar") annak ellenére,hgoy te magad is annak megfelelőt használtál vmkor. ez elgondolkodtató
Szóval neked is jó volt a "tehénszar"
De már nem felel meg,ezért mindenkinek bátran ajánlod a "kínai gagyit", ami neked is van ha egy komplett RO-vá van az kiegészítve.
Ez igen, ez aztán az állásfoglalás.
Akkor mondhatni te magad vagy a GAGYIWASSER MANN, nem de?!
Reverz-ozmózis víztisztítót használok, amit magam állítottam össze. Először egy kétlépcsős szerkezetem volt (előszűrő + aktívszén), később ezt egészítettem ki RO-membránnal és még egy előszűrő fokozattal.
1. Szűrő 5 mikron
2. Blokk szénszűrő
3. Szűrő 1 mikron
4. RO-membrán
kedves Wasserman,
Értelek és tudom, hogy fontos az hogy legyen véleménye az embernek. Mindenkinek más és más, ezzel nincs is más. No mindegy..
Te mit ajánlassz készülékben?
Köszönöm
"..Europe Best Selling Filter Aquaphor Modern..."
Komolyan, és hol olvastad ezt? Csak nem az Aquaphor honlapján? Na ne vicceljünk... Én sem mondom, hogy szóba kell állni az MLM-esekkel, azt sem mondom, hogy többszázezret kell költeni egy víztisztítóra, de attól még az érvelésed, amit itt előadtál, gyermekien komolytalan.
Az embernek rögtön ez jut róla eszébe:
"A tehénszar jó! Hiszen tízmilliárd légy nem tévedhet!"
Azért csak nem lehet az olyan rossz termék az aquapor ha egyszer Európában az egyik legnépszerűbb/legtöbbet eladott készülék az Aquaphor Modern. . ....Europe Best Selling Filter Aquaphor Modern...
Gondolom azért mindenki nem tévedhet, vagy mi magyarok vagyunk azok az okos emberek, akikkel elhitetik, hogy csak az a jó ami 100eft vagy 300, mert az "nekünk jó" ha jól lehúznak az mlm-esek.
Ja és legalább ez egy látható cég www.aquaphor.com , ami nem hártrány.
video összehasonlítás is van a neten itt:
http://www.youtube.com/watch?v=fNF5ywlho3o&NR=1
Maximálisan egyet értek veled. Nézzétek meg alaposan mit vesztek meg.
Hát gondolom ilyen az amikor a hal vergődik a szatyorban.
és pesze embernél is van aki a tehetetlensége miatt vergődik.
Ez a fórum sajnos nem más mint víztisztító ügynökök harca.
Ezért azt javaslom legyetek körültekintőek, hogy kinek és mit hisztek el, legtöbbször itt csak megy a reklám és egymás lejáratása.
Ha pedig vásárolni akartok tekintsetek meg minden lehetséges oldalt, ami szóba jöhet.
üdv.
[Moderálva a fórumszabályzat alapján. Szerk] AQUAPHOR termékekre az OTH 6603-2/2008. számú engedélyt a Pannon-Aquaphor Kft. kérte és kapta meg. A 201/2001 (X.25.) kormányrendelet alapján Ő az engedélyes, tehát csak az Ő felügyelete alatt lehet Magyarországon forgalomba hozni az engedélyben feltüntetett termékeket.
Az engedélyes honlapja valójában a www.aquaphor.hu
Üdv.
Azt kell mondjam én is az Aquaphor-t használom én nekem is megfelel.
Biztos van itt aki a 300ezer forintos víztisztítót pártolja vagy ásványvíz iparos de nem ez a lényeg. www.aquaphormodern.hu én is ott vettem.
És akkor mi van, TUDATOSAN vettem ott. :)
És óvatos is voltam.
Ja és hozzáteszem, inkább megvettem a fenti oldalont, ahol nem tévesztik meg az embert mint másik oldalakon.
Ezt az ócska ruszki szart nem unod még tisztességtelenül reklámozni?
Nem megy a kinai kacatokkal tele webáruház?
Tényleg jó az aquapor tisztító és persze megfizethető mindenek előtt.
www.agriaaqua.hu vagy www.aquaphormodern.hu ahol a legolcsóbban találtam.
Azért nem olyan rossz az az Aquaphor víztisztító, legyen szó aquaphor modernről vagy bármi másról.
Az aquaphor víztisztító szűrőjének élettartama legalább tényleg annyi mint ahogy írják és a víz minősége is jó lesz tőle..
Hozzájutni pedig elég könnyű és akinek nincsennek százezrei fölösleges MLM-es víztisztítóra az már ne is igyon?! Az Aquaphor víztisztítók talán a legolcsóbbak a: www.aquaphormodern.hu webáruház oldalán.
"utánsózó-patron viszont csak ellenőrzött összetételű mészkő-törmeléket tartalmaz,"
Na pont egy kinai termék esetén ebbe egyáltalán nem lennék biztos.
Ráadásul ezek a patronok teljesen ismeretlen eredetűek.
Minek is kell a nagynehezen megtisztított vizembe ilyen anyagokat tenni?
A többi véleményeddel egyetértek.
Én nem szimpatizálok az ioncserélt víz fogyasztásával, legyen az kancsó vagy akármi. Mint lejjebb írták:
"AQUALEN activated ion-exchange fiber, high-quality coconut shell granular activated carbon, various ion-exchange resins and AQUAPHOR CARBON BLOCK."
Tehát magyarul összefoglalva:
- Aqualen aktivált ioncserélő rost/szál
- kókuszdióhéjból készült granulált aktívszén
- különböző ioncserélő gyanták
- Aquaphor tömbösített (préselt) szénbetét
Így kiveheti a vízkövet is, ha olyan ioncserélő van benne. Persze, valahol azt is illene közölni, hogy pontosan mit, mire cserél az ioncserélő.
De szerintem ennél sokkal természetesebb az a víz, amit RO-membránon tisztítanak, majd egy utánsózón átfolyatnak. A természetben sem történik más. Annyi a különbség, hogy az esővíz nem csak mészkövön folyik át, hanem mindenféle szennyezőket is felvesz, míg a lakásba ér. Az utánsózó-patron viszont csak ellenőrzött összetételű mészkő-törmeléket tartalmaz, ami a víz savasságát pont megszünteti, de nem túlzásba.
A Brita-kancsó is ioncserélővel működik és szénnel, a feladatát nagyon jól ellátja egyébként. Vízkövet, klórt is kiveszi, azzal semmi gond. De hosszabb távon nekem nem jött be az a víz.
Sziasztok!
Nagyjából végig olvastam a fórumot annak reményében, hogy találok pár használható hozzászólást erről a víztisztítóról, de annyira kiábrándító ez a vagdalkozás ami itt megy (ment)...
Annak a néhány embernek aki saját tapasztalatát írta meg ERRŐL a víztisztítóról annak köszönöm, közben én is beszereztem egyet eddig legnagyobb megelégedésemre.
Sokat hezitáltam, hogy melyik legyen, de úgy éreztem a szűretlen víznél talán bármelyik jobb. A kancsós megoldásban nem bízom, egyik oldalon becsurog a víz, másik oldalon kicsurog - nekem így elfogadható.
A dobozból kivéve kellemes meglepetés volt, hogy nincs 'költségcsökkentett' olcsó fröccsöntött műanyag kinézete, ami az olcsóbb dolgokra annyira jellemző manapság. Nekem ez fontos. A felszerelésnél kicsit bénáztam, mert oda volt vízkövesedve a csap kifolyó szűrője, de amint szétszedtem ezt egyszerű volt felszerelni a rajzok alapján. A váltókar, ami vízfolyás irányát szabályozza a csap kifolyó végére kerül majd, ami kb 5 cm hosszú. Akiknek túl közel van a csap kifolyó része a mosógató tálcájához, azoknak ez kissé kényelmetlen lehet (pld nekem is sajnos) hogy kevesebb vagy kisebb edényt tud bepakolni alá.
A víz a korábbi csapvízhez képest mennyei. Én a reggelt mindig egy pohár vízzel kezdem és olyan jó hogy végre nem hipószag 'jön vissza'. A víz íze finom édeskés, én nagyon elégedett vagyok vele. A tea íze szintén ég és föld ha ezzel a vízzel főzöm és nem keletkezik rajta gusztustalan hártya.
Az egyik kétkedőnek írom, ha még olvassa a fórumot: lehet hogy nem lágyítja a vizet, de nekem akkor sincs egy deka vízkő sem egy hét után a vízforraló edényen. Korábban már a második adag víz után vízköves volt az edény.
Az én célom az volt, hogy emberbaráti árért találjak egy olyan tisztítót, ami élvezhetőbbé teszi a vízivást és legalább az alap gusztustalanságokat kiszűri. A vizet nem mérettem be, nem is érdekel mi maradt benne mi nem, egy biztos: a víz sokkal sokkal finomabb. Nem látom értelmét a többszázezres szuperszűrőnek, amikor szívom a szmogos levegőt, eszem a vegyszeres gyümölcsöt és össze-vissza stresszelem magam az emberi hülyeség vagy épp a munkám miatt. Az életminőség javításáért viszont sokat tehetünk attól függően, hogy kinek mekkora az igénye és/vagy pénztárcája.
Ha valaki kb ilyen elvárásokkal keres, mint én, az nem fog a készülékben csalódni.
Szomorú, hogy az ilyen nyilvánvalóan reklám célból létrehozott fórumoknak helyet ad a tudatosvasarlo.hu.
Azért ilyent szégyellnék leírni!
A KDF-55 mióta magyar szabadalom? KDF zuhanyszűrőket régóta lehet kapni, máshol is lehet kapni, nincs benne semmi különös. Nem látok más különbséget, minthogy ezt formatervezték, Swarovski kristállyal, az biztos nagyon fontos (parasztvakításhoz?).
Ivóvízhez a KDF-55 nem is a legjobb megoldás állítólag, ha megnézed a működését. A cikkben "kősót" emlegetnek, amit kibocsát a betét, egyébként butaság kősónak nevezni a nátrium-kloridot, mert ha jártál iskolába, emlékezhetnél, hogy a kémiaórán azt konyhasónak kellett nevezni. Mert így nevezik és kész.
A kősó (amit bányásznak, de szintén tengerből származik, vagyis tengeri eredetű) tartalmaz konyhasót is (NaCl), és mást is.
Egyébként ez nem nem reklámfórum, nem fontos ide szemetelni...
Zuhanyfejek, amelyek teljes értékű, kis helyigényű professzionális víztisztító berendezések, 100% tisztaságú, KDF-55 vízszűrővel!
Magyarországon már 25 kórház szülészetén használják ezeket a zuhanyszűrőket újszülöttek fürdetéséhez. Védőnők ajánlásával!
Magyarországon gyártják, magyar szabadalom.
http://wellnesswebaruhaz.hu
"Az AQUAPHOR készülékek labor eredményei alapján szűrik a NITRÁTOT (95%) és az ARZÉNT(96%"
Ez egy csúnya valótlan állítás ezen kívül még veszélyes is.
Megtéveszti a fogyasztót és veszélybe sodorja a használóját ha olyan helyen alkalmazza ahol nitrátos a víz.
A hormon és gyógyszermaradványokat sem tudja eltávolítani, nem is történt erre vonatkozó hiteles vizsgálat.
Iktatószám: OTH 6603-2/2008.
Tárgy: Aquaphor víztisztító kisberendezés alkalmazási engedélye a Pannon-Aquaphor Kft. (5000 Szolnok, Tünde u. 4.) kérelmére
Előadó: dr. Mándy Eszter
Telefon: (1) 476-1220
HATÁROZAT
A Pannon-Aquaphor Kft. (5000 Szolnok, Tünde u. 4.) kérelmére, az Aquaphor Co. (Oroszország) által gyártott AQUAPHOR elnevezésű háztartási ivóvíz-utótisztító kisberendezés család ivóvízellátás területén történő alkalmazását közegészségügyi szempontból az alábbi feltételekkel:
engedélyezem.
3. A kisberendezés íz-és szagrontó anyagok, halogénezett metánszármazékok, a szabad és kötött aktív klór eltávolítására alkalmas, valamint csökkenti a szervesanyagtartalmat.
4. A használati útmutatóban rögzítve felhasználót is tájékoztatni kell az alábbiakról:
4.1. A kisberendezés kizárólag az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X.25.) Korm. rendeletben előírtaknak megfelelő ivóvíz utótisztítására használható.
4.2. A kisberendezés kizárólag ivóvíz minőségű vízzel ellátott hálózatról működtethető, és a kisberendezés nem eredményezheti a kezelendő víz minőségének romlását.
4.3. A berendezés arzén és nitrát eltávolítására nem alkalmas, ezt a csomagoláson fel kell tüntetni.
4.4. Üzembe helyezéskor, illetve hosszabb (2-3 napos) üzemszünet után fogyasztás előtt be kell tartani a használati útmutatóban leírtakat (beüzemeléskor 2 perces folyatás, üzemszünet után 5 perces folyatás). Az átöblítés és kifolyatás során nyert vizet ivóvízként, illetve ételkészítési céllal felhasználni nem szabad.
Az Osmotic Silver víztisztító OTH engedély száma az OTH tájékoztatása szerint:5694-3 2009
Ja és még egy lényeges valótlan állítás miszerint az Aquaphor nem aktívszenes:
Idézet a hivatalos honlapról:
Which adsorbents are used in the AQUAPHOR water purifiers?
AQUAPHOR Corp. uses only high quality, food-grade materials: AQUALEN activated ion-exchange fiber, high-quality coconut shell granular activated carbon, various ion-exchange resins and AQUAPHOR CARBON BLOCK. As a main adsorbent, AQUAPHOR uses patented ACTIVATED CARBON COMPOSITE (ACC) - matrix consisting of Activated Fiber and Granular Activated Carbon (GAC), which provides great adsorption rate and capacity toward harmful organic and inorganic compounds (chlorine, chloroform, phenols, pesticides, copper, mercury etc.) together with excellent dirt holding properties
Az AQUAPHOR készülékek labor eredményei alapján szűrik a NITRÁTOT (95%) és az ARZÉNT(96%), viszont ha ön is ezzel foglalkozik, akkor tudhatja, hogy az ANTSZ csak úgy ad ki ilyen engedélyt, ha az adott település, adott lakásában végzi el a vizsgálatát, és ezt minden lakásban el kell végeztetni! Valaki írt arról, hogy az AQUAPHOR készülék nem távolítja el a nehéz fémeket, hát el kell keserítenem, hogy átfolyó rendszerű készülékek közül csak az AQUAPHOR készülékek távolítják el a nehéz fémeket pl: olom 100%-ban szűri és megköti az AQUALEN és AQUAPHAN. A készülék nem aktív szenes készülék, szervetlen szűrő anyagokat (aqualent és aquaphant) tartalmaz és ezüstjodidot, mely az átfolyó rendszerbe -vízből- bekerülő baktériumokat és vírusokat megöli, továbbá a szervetlen anyagok nem táptalaja a baktériumoknak. A hormon származékokat az AQUAPHAN köti meg, mely 600 Celsius fokon enged csak vissza.
A fenti állításaimat a következő honlapokon tudják ellenőrizni: www.aquaphor.hu, www.viztisztitokeszulek.hu, www.aquaphor.ru, www.aquaphor.com
Tájékoztatom a kedves ügyfeleket, hogy az AQUAPHOR is forgalmazza a RO készülékeket, igény esetén.
Honlapunkon azért nem szerepelnek, mivel társaságunk a magyarországi-edesvíz- körülményeket vizsgálta, melyre teljesen feleslegesnek találta, mivel ezen készülékek használata csak a sósvíznél, továbbá sivatagi körülményeknél gazdaságosak.
Akit természetesen továbbra is érdekel az RO készülék ajánlom figyelmébe a BOSS fantázia elnevezésű készülékünket, mely RO készülék, viszont kiemelkedik a összes hazánkban kapható készülékek közül, mivel a víz vastartalmát, továbbá ásványi anyag tartalmát szoftveresen tudja beállítani.
Az AQUAPHOR készülékek labor eredményei alapján szűrik a NITRÁTOT (95%) és az ARZÉNT(96%), viszont ha ön is ezzel foglalkozik, akkor tudhatja, hogy az ANTSZ csak úgy ad ki ilyen engedélyt, ha az adott település, adott lakásában végzi el a vizsgálatát, és ezt minden lakásban el kell végeztetni! Valaki írt arról, hogy az AQUAPHOR készülék nem távolítja el a nehéz fémeket, hát el kell keserítenem, hogy átfolyó rendszerű készülékek közül csak az AQUAPHOR készülékek távolítják el a nehéz fémeket pl: olom 100%-ban szűri és megköti az AQUALEN és AQUAPHAN. A készülék nem aktív szenes készülék, szervetlen szűrő anyagokat (aqualent és aquaphant) tartalmaz és ezüstjodidot, mely az átfolyó rendszerbe -vízből- bekerülő baktériumokat és vírusokat megöli, továbbá a szervetlen anyagok nem táptalaja a baktériumoknak. A hormon származékokat az AQUAPHAN köti meg, mely 600 Celsius fokon enged csak vissza.
A fenti állításaimat a következő honlapokon tudják ellenőrizni: www.aquaphor.hu, www.viztisztitokeszulek.hu, www.aquaphor.ru, www.aquaphor.com
Tájékoztatom a kedves ügyfeleket, hogy az AQUAPHOR is forgalmazza a RO készülékeket, igény esetén.
Honlapunkon azért nem szerepelnek, mivel társaságunk a magyarországi-edesvíz- körülményeket vizsgálta, melyre teljesen feleslegesnek találta, mivel ezen készülékek használata csak a sósvíznél, továbbá sivatagi körülményeknél gazdaságosak.
Akit természetesen továbbra is érdekel az RO készülék ajánlom figyelmébe a BOSS fantázia elnevezésű készülékünket, mely RO készülék, viszont kiemelkedik a összes hazánkban kapható készülékek közül, mivel a víz vastartalmát, továbbá ásványi anyag tartalmát szoftveresen tudja beállítani.
Az AQUAPHOR készülékek labor eredményei alapján szűrik a NITRÁTOT (95%) és az ARZÉNT(96%), viszont ha ön is ezzel foglalkozik, akkor tudhatja, hogy az ANTSZ csak úgy ad ki ilyen engedélyt, ha az adott település, adott lakásában végzi el a vizsgálatát, és ezt minden lakásban el kell végeztetni! Valaki írt arról, hogy az AQUAPHOR készülék nem távolítja el a nehéz fémeket, hát el kell keserítenem, hogy átfolyó rendszerű készülékek közül csak az AQUAPHOR készülékek távolítják el a nehéz fémeket pl: olom 100%-ban szűri és megköti az AQUALEN és AQUAPHAN. A készülék nem aktív szenes készülék, szervetlen szűrő anyagokat (aqualent és aquaphant) tartalmaz és ezüstjodidot, mely az átfolyó rendszerbe -vízből- bekerülő baktériumokat és vírusokat megöli, továbbá a szervetlen anyagok nem táptalaja a baktériumoknak. A hormon származékokat az AQUAPHAN köti meg, mely 600 Celsius fokon enged csak vissza.
A fenti állításaimat a következő honlapokon tudják ellenőrizni: www.aquaphor.hu, www.viztisztitokeszulek.hu, www.aquaphor.ru, www.aquaphor.com
Tájékoztatom a kedves ügyfeleket, hogy az AQUAPHOR is forgalmazza a RO készülékeket, igény esetén.
Honlapunkon azért nem szerepelnek, mivel társaságunk a magyarországi-edesvíz- körülményeket vizsgálta, melyre teljesen feleslegesnek találta, mivel ezen készülékek használata csak a sósvíznél, továbbá sivatagi körülményeknél gazdaságosak.
Akit természetesen továbbra is érdekel az RO készülék ajánlom figyelmébe a BOSS fantázia elnevezésű készülékünket, mely RO készülék, viszont kiemelkedik a összes hazánkban kapható készülékek közül, mivel a víz vastartalmát, továbbá ásványi anyag tartalmát szoftveresen tudja beállítani.
Az AQUAPHOR készülékek labor eredményei alapján [Moderálva. szerk] viszont ha ön is ezzel foglalkozik, akkor tudhatja, hogy az ANTSZ csak úgy ad ki ilyen engedélyt, ha az adott település, adott lakásában végzi el a vizsgálatát, és ezt minden lakásban el kell végeztetni! Valaki írt arról, hogy az AQUAPHOR készülék nem távolítja el a nehéz fémeket, hát el kell keserítenem, hogy átfolyó rendszerű készülékek közül csak az AQUAPHOR készülékek távolítják el a nehéz fémeket pl: olom 100%-ban szűri és megköti az AQUALEN és AQUAPHAN. A készülék nem aktív szenes készülék, szervetlen szűrő anyagokat (aqualent és aquaphant) tartalmaz és ezüstjodidot, mely az átfolyó rendszerbe -vízből- bekerülő baktériumokat és vírusokat megöli, továbbá a szervetlen anyagok nem táptalaja a baktériumoknak. A hormon származékokat az AQUAPHAN köti meg, mely 600 Celsius fokon enged csak vissza.
A fenti állításaimat a következő honlapokon tudják ellenőrizni: www.aquaphor.hu, www.viztisztitokeszulek.hu, www.aquaphor.ru, www.aquaphor.com
Tájékoztatom a kedves ügyfeleket, hogy az AQUAPHOR is forgalmazza a RO készülékeket, igény esetén.
Honlapunkon azért nem szerepelnek, mivel társaságunk a magyarországi-edesvíz- körülményeket vizsgálta, melyre teljesen feleslegesnek találta, mivel ezen készülékek használata csak a sósvíznél, továbbá sivatagi körülményeknél gazdaságosak.
Akit természetesen továbbra is érdekel az RO készülék ajánlom figyelmébe a BOSS fantázia elnevezésű készülékünket, mely RO készülék, viszont kiemelkedik a összes hazánkban kapható készülékek közül, mivel a víz vastartalmát, továbbá ásványi anyag tartalmát szoftveresen tudja beállítani.
Az AQUAPHOR készülékek labor eredményei alapján szűrik a NITRÁTOT (95%) és az ARZÉNT(96%), viszont ha ön is ezzel foglalkozik, akkor tudhatja, hogy az ANTSZ csa úgy ad ki ilyen engedélyt, ha az adott település, adott lakásában végzi el a vizsgálaltát, és ezt minden lakásban el kell végeztetni! Valaki írt arról, hogy az AQUAPHOR készülék nem távolítja el a nehéz fémeket, hát el kell keserítenem, hogy átfolyó rendszerű készülékek közől csak az AQUAPHOR készülékek távolítják el a nehéz fémeket pl: olom 100%-banszűri és megköti az AQUALEN és AQUAPHAN. A készülék nem aktív szenes készülék, szervetlen szűrő anyagokat (aqualent és aquaphant) tartalmaz és ezüstjodidot, mely az átfolyó rendszerbe -vízből- bekerülő baktériumokat és vírusokat megöli. A hormon származékokat az AQUAPHAN köti meg, melye 600 Celsius fokon enged csak vissza.
A fenti állításaimat a következő honlapokon tudják ellenőrizni: www.aquaphor.hu, www.viztisztitokeszulek.hu, www.aquaphor.ru, www.aquaphor.com
Tájékoztatom a kedves ügyfeleket, hogy társaságunk is forgalmazza a RO készülékeket, igény esetén.
Honlapunkon azért nem szerepelnek, mivel társaságunk a magyarországi-edesvíz- körülményeket vizsgálta, melyre teljesen feleslegesnek találta, mivel ezen készülékek használata csak a sósvíznél, továbbá sivatagi körülményeknél gazdaságosak.
Akit természetesen továbbra is érdekel a O készülék ajánlom figyelmébe a BOSS fantázia elnevezésű készülékünket, mely RO készülék, viszont kiemelkedik a összes hazánkban kapható készülékek közül, mivel a víz vastartalmát, továbbá ásványi anyag tartalmát szoftveresen tudja beállítani.
Üdvözlettel: TREZOR Ltd.-Pannon-AQUAPHOR Kft. a készülék kizárólagos forgalmazója