Reklámblokk / Legújabb
Madártávlatból nézve a reklám és a fogyasztó együtt „nevelkednek”. A fogyasztó folyamatosan reagál a reklámra, a reklám és a marketing igyekszik ráhangolódni a fogyasztóra, még annak a reklámot elutasító hozzáállására is. Így vált a rendszerkritikát megtestesítő street-art is a reklámcégek eszközévé.
Habár a médiatörvény szerint, a reklámok hangereje nem lehet nagyobb a környező műsorszámok hangerejénél, a hatóságok öt televíziós csatornánál rendszeresen mértek kritikus hangerőugrást.
Egy igazán jó ételreklám képes hatással lenni arra, mi lesz az az étel, amit legközelebb a szádba veszel. Azon viszont még biztos nem gondolkodtál, hogy miért is néz ki olyan kívánatosnak a szendvics, amit a képernyőn vagy a plakátokon látsz. Ragasztó, motorolaj és műanyag: egészségünkre.
Az NMHH Médiatanácsának most megjelent tanulmányából többek között az is kiderül, melyek a reklámkészítők legkedveltebb gyerekmanipuláló fogásai.
A Consumers International (CI) nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezet közzétette új, a gyorsételek gyermekeknek szóló marketing üzeneteiről szóló kézikönyvét, amellyel a kormányoknak szeretne segítséget nyújtani az egészségtelen ételek reklámozásának leküzdéséhez.
Akik eddig hittek annak a régi axiómának, hogy a marketingben olcsó hízelgéssel nem lehet bevágódni, nos, azoknak lehet, hogy újra kell gondolniuk a kérdést. A legújabb kutatások szerint a hízelgés még akkor is tartós és pozitív nyomot hagy bennünk, ha felismerjük, hogy őszintétlen.
A modern reklám egyik legbájosabb paradoxona a tömeg – individuum viszony. Miközben milliókat próbál arra késztetni, hogy tömegesen vásároljanak tömegtermékeket, addig – legalábbis látszólag – óriási hangsúlyt fektet az individualitásra, sőt az egyéniség kultuszára.
A gyerekek hatékonyabb eléréséhez az online marketing egyik legújabb stratégiáját próbálgatja a McDonald’s a McWorld honlappal. A cél, hogy a látogatóknak a kellemes időtöltésről egy idő után magától értetődően az adott márka jusson az eszükbe. A gyerekek játszanak és barátokat szereznek a „brand” segítségével, az online közösségépítés és a szórakozás hatására a való életben is beszélgetnek barátaikkal a „brandről”, így az adott márka teljesen átszövi a mindennapjaikat.
Túl tökéletesre retusálták Julia Roberts arcát a L'Oréal hirdetésében, ezért a brit reklámfelügyeleti hatóság betiltotta a reklámot. Egy másik változatban Christy Turlington modell szerepel, az ő arcát sem láthatják majd ezentúl az angol magazinokat olvasó nők. Egy brit képviselő kampányol az "irreálisan tökéletes" nőket ábrázoló reklámok ellen, ő panaszolta be a L'Oréal hirdetését.
A fenti kérdésre a válasz: semmi. Viszont mégis mindenki tudja, melyik márkáról van szó, és egyből bevillan a festői vadnyugat képe. Ilyen és ehhez hasonló logikátlan képzettársításokra alapoznak az asszociációs reklámok, nem kis hatékonysággal.
Közismert, hogy a legócskább reklám- és marketingfogás a szép, lenge öltözetű, vagy félmeztelen hölgyek mutogatása. De vajon tényleg bejön? Igen!
Óvatossággal és odafigyeléssel megúszhatjuk, hogy szélhámos adatvadászok hálójába kerüljünk, vagy hogy kéretlen elektronikus reklámüzenetek (spamek) árasszanak el minket. Végső esetben a médiahatóságot is csatasorba állíthatjuk.
Kutatások szerint létezik havonta öt nap, amikor a női vásárlók különösen fogékonyak bizonyos termékekre. A reklámszakemberek sem késlekedtek a válasszal…
Nem minden kismama érzékeli, de a reklám már az egészségügyi rendszerrel való első találkozáskor jelen van. A területre szakosodott cégek ingyenes tájékoztató anyagokért és termékmintákért cserébe a leendő anyukák adataival üzletelnek.
A reklámok hatásmechanizmusának alapvető vonása, hogy nem csak a tudatos énünkkel dolgoznak. Bár manapság divatos arra hivatkozni, hogy a márkázás ideje lejárt, az emberek már túl rutinosak, hogy „bedőljenek a reklámoknak”, a legújabb kutatások ismét megmutatják, mi történik a felszín alatt.
A vallás növeli a márkákkal szembeni védelmet
/ Cikk
Ma már népszerű közhely, hogy a fogyasztás kultusza és a márkaszeretet a modern idők „új vallása”, de ki gondolta volna, hogy más összefüggés is van a vallásosság és a márkák között. A címben szereplő állítás egy nemzetközi kutatás eredménye.
Olaszország új kulturális minisztere, Giancarlo Galan leszedetné Velence épületeit elfedő hirdetéseket, amik gyakran egész műemlékeket takarnak el. Giancarlo Galan a La Nouve Venezia című lapban megjelent nyilatkozata szerint enged a nemzetközi nyomásnak és leszedeti a – többek között – Szent Márk tér és a Grand Canal épületeit is beborító plakátokat. A miniszter szerint a turisták nem szembesülhetnek ezzel a látvánnyal, a hirdetőknek pedig rá kell jönniük, hogy ez a fajta megjelenés számukra sem előnyös.
A jó nő jobb, mint egy jó üzlet
/ Cikk
Egy dekoratív nő fotójával mindent el lehet adni még áron felül is, legalábbis a férfiaknak – ezt mutatja egy banki szolgáltatásokat vizsgáló teszt.
A tévéreklám az élelmiszereknél és gyógyhatású készítményeknél, a nyomtatott sajtó a ruházati és a szórakoztatói elektronikai cikkek terén a leghatásosabb- tudtuk meg az AC Nielsen kutatásából.
Az utóbbi években heves vita tárgya volt, hogy a gyermekeknek szánt termékek eladását rajzfilmfigurákkal próbálják növelni, főként azért, mert ezek a termékek általában alacsony tápértékűek - írja a USA Today.
Megtévesztő reklám?! A GVH-hoz fordulunk Calgon ügyben
/ Cikk
Választ kaptunk a Calgontól az ecet mosógép-károsító hatásával kapcsolatos nyílt levelünkre. Mivel az állításaikat alátámasztó kutatást nem érezzük elég megalapozottnak, a GVH-hoz fordulunk.
A „walk through” (átsétálós) koncepciót a nagy múltú Heinemann Duty Free cég közösen fejlesztette ki a Budapest Airporttal és sikeresen alkalmazza immár egy éve a diszkont légitársaságokat kiszolgáló Ferihegy 1 terminálon.
Konferencia: boldogságról, fogyasztásról, fenntarthatóságról
/ Cikk
A fenntartható fogyasztásról és termelésről rendeznek konferenciát január 21-én, pénteken. Az esemény a Budapesti Corvinus Egyetem vezetésével és több hazai egyetem és kutatóintézet részvételével az utóbbi két évben lezajlott program záró rendezvénye.
Kérdezz! Válaszolunk.
- Az új Reklámtörvény kapcsán az lenne a kérdésem: hogyan értelmezhető a törvény a
- Ha egy termék elfogyott, de az ártáblája kint van a polcon az áruházban, az a vá
- Egy telefontársaság a 70 éven felülieknek kedvező előfizetési díjú csomagot aján
- Tehet-e egy bolt olyat büntetlenül, hogy az akciós ár fölé kiírnak egy dupla á
- Mit lehet jogilag tenni a kéretlen szórólapok ellen? A társasház, ahol lakom, vá
Máshol olvastuk
- Motorolaj és ragasztó – ettől csábítóak a kajareklámok
- Gyerekmanipulátorok a reklámok (kreatív.hu)
- Hogyan etetnek a gyorséttermek: kézikönyv a junk food ellen (muszakiforum.hu)
- A nagyvállalatok új csalija gyerekeknek (gyerekszemle.postr.hu)
- Betiltották Julia Roberts L'Oréal-reklámját, mert túl tökéletes (origo.hu)






