Gyerekeket célzó marketing / Legújabb
A Consumers International (CI) nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezet közzétette új, a gyorsételek gyermekeknek szóló marketing üzeneteiről szóló kézikönyvét, amellyel a kormányoknak szeretne segítséget nyújtani az egészségtelen ételek reklámozásának leküzdéséhez.
A gyerekek hatékonyabb eléréséhez az online marketing egyik legújabb stratégiáját próbálgatja a McDonald’s a McWorld honlappal. A cél, hogy a látogatóknak a kellemes időtöltésről egy idő után magától értetődően az adott márka jusson az eszükbe. A gyerekek játszanak és barátokat szereznek a „brand” segítségével, az online közösségépítés és a szórakozás hatására a való életben is beszélgetnek barátaikkal a „brandről”, így az adott márka teljesen átszövi a mindennapjaikat.
Az utóbbi években heves vita tárgya volt, hogy a gyermekeknek szánt termékek eladását rajzfilmfigurákkal próbálják növelni, főként azért, mert ezek a termékek általában alacsony tápértékűek - írja a USA Today.
Még mindig célkeresztben a gyerek(reklámok)
/ Cikk
A gyerekeknek szóló élelmiszer-reklámok terén tett önkorlátozó vállalásokban a cégek még mindig igen engedékenyek saját magukkal szemben. Sőt, még abban sem sikerült megegyezniük, hogy ki számít gyereknek – derül ki egy új tanulmányból.
Valóban szükség van játékokra?
/ Cikk
Az Ethical Consumer cikke arról, hogy milyen játékokat érdemes valóban megvennünk csemetéinknek, és milyen alternatívái vannak a drága játékoknak.
A 8–14 éves korosztály évente 33 milliárd forintnyi zsebpénz felett rendelkezik, így nem csoda, hogy a gyermekek egyre fontosabb célpontjai a hirdetőknek.
Önkorlátozás a reklámokban, reform az iskolai büfékben?
/ Cikk
Az iskolai büfékre és az italautomatákra vonatkozó jogszabály-módosítás hatására, 2006 óta csökkent ugyan az egészségtelen élelmiszerek és italok árusítása az iskolákban, de a helyzet korántsem rózsás.
Meglepő reklámfelületet talált és adott el egy tanár az Egyesült Államokban: az iskolai dolgozatok alját. A felületet egy pizzéria vette meg.
Eladási trükkök a pénztárzónában
/ Cikk
„Csak még ezt a kólát, ha már itt van!” Ismerős mondat a kasszánál kígyózó sorra gondolva? A pénztárzónák eladási stratégiája marketinges és gyerekpszichológus szemmel.
Junk food nemzedék
/ Cikk
Az egészségtelen ételek gyermekeknek való reklámozása minden korábbinál vitatottabb politikai kérdéssé válik az egész világon.
A GfK legutóbbi egészségügyi felmérésének tanulsága szerint a szülők és a reklámok vannak legnagyobb hatással az általános korú gyermekek étkezési szokásaira.
Hogyan szerettetik meg a gyerekekkel a hipermarketet?
/ Cikk
Mint sok más gazdasági szereplő, a bevásárlóközpontok is túlléptek a
gyermekek befolyásolásának etikai problémáján – vagy egyáltalán nem is
szembesültek vele.
Az egyik gyerek a rajzfilmekben is az akciót kedveli, a másik reggeltől estig aranyos állatokról szóló meséket nézne. Az egyik a háborús, véres híradókat is szívesen megnézi, a másik fél tőlük. Két 1999-ben született kisfiúval beszélgettünk a tévéről, és hamar kiderült, hogy amennyiben a gyerek igényli és a szülők magára hagyják, a legtöbb kisiskolás hozzájuthat a napi adag erőszakhoz.
Közös önszabályozó etikai kódexet írt alá a Pannon, a T-Mobile és a Vodafone, a fiatal tizenévesek és gyermekek biztonságosabb mobiltelefon-használata érdekében. Az aláírást több mint fél éves közös munka előzte meg, melyet Magyarországon a Vodafone koordinált.
Vannak marketing-guruk, akik szerint reklámokkal el lehet adni
mindent. Amerikában a nagy élelmiszeripari vállalatok közül sokan így
gondolják, és hatalmas költségvetéssel reklámozzák termékeiket szerte a
világon – főként az erre fogékony gyerekeknek.
Sok dolga lesz idén nyáron Shreknek, a közkedvelt rajzfilm-figurának.
Még be sem mutatták a film harmadik részét, de egyes szerepeiért máris
sok támadás éri a zöld szörnyet.
Nem játék ez, gyermek – de nem is ennivaló!
/ Cikk
Ha ugyanannyiba kerül az édesség, ami mellé egy játékot is csomagoltak,
mint a másik játék nélkül, az első kerül a kosárba. Mit mondhat erre a
szülő a kisiskolásnak?
Amikor gyerek voltam, elhatároztam, hogy csinálok egy olyan saját bejáratú videókazettát, amin csak és kizárólag reklámok vannak. Ha jól visszagondolok, és most már van mihez mérni, az akkori reklámok teljesen bárgyúak és ártalmatlanok voltak számunkra. Mert akkor maximum cascót akartunk kötni, meg menni a Skálába, vagy Traubit akartunk inni, vagyis talán inkább kérni, s esetleg egy országgal csettintettünk, hogy müszi.
Nem reklámoz többé a tizenkét éven aluli gyerekeknek a Masterfoods. A
Mars, a Snickers és a Twix gyártója azért határozott így, mert egyre
inkább úgy tűnik, kapcsolat van az ilyen hirdetések és a gyerekek korai
elhízása között.
Egy ideje már nemcsak a szülőket, hanem a gyermekeket is megszólítják a kereskedelmi cégek. A legifjabb fogyasztói csoport könnyen "bevehető”. A fogékony korosztályra reklámok sora zúdul, ráadásul igen eredményesen. A Tudatos Vásárlók Egyesülete egyáltalán nem vagy csak igen korlátozottan tűri el a gyerekek ilyetén befolyásolását. A civil szervezet legutóbbi kiadványában megjelent írás szerint "a bevásárlóközpontok túlléptek a gyermekek profitérdekből történő befolyásolásának etikai problémáján, vagy egyáltalán nem is szembesültek vele”. A gyermekeket egyre inkább kis felnőttként kezelik a cégek. A bevásárlóközpontok különféle technikákat alkalmaznak, hogy vásárlásra bírják őket.
Korlátozná a gyermekeknek szóló élelmiszerreklámokat az Egészségügyi Világszervezet. Magyarországon nem lehet olyan terméket reklámozni, amely káros lehet a fiatalok fizikai fejlődésére.
Charta az elhízás ellen
/ Cikk
November közepén Isztanbulban rendezte meg az Egészségügyi Világszervezet elhízás elleni miniszteri konferenciáját.
A gyermekek védelmében az élelmiszerreklámok szigorítására készül ötven ország, köztük hazánk egészségügyi minisztere. Vita folyik a reklámok szerepéről abban, hogy mind több gyerek túlsúlyos.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hamarosan egy konferencián prezentálja az uniós államok egészségügyi minisztereinek azt a jelentést, amelynek az a célja, hogy az élelmiszerforgalmazók ne befolyásolhassák reklámokkal a gyerekek fogyasztási szokásait - írja az Euractiv.
Az élelmiszerforgalmazók ne befolyásolhassák reklámokkal a gyermekek fogyasztási szokásait - erről készülnek tető alá hozni még ebben a hónapban nemzetközi megállapodást az EU egészségügyi miniszterei.
Máshol olvastuk
- Hogyan etetnek a gyorséttermek: kézikönyv a junk food ellen (muszakiforum.hu)
- A nagyvállalatok új csalija gyerekeknek (gyerekszemle.postr.hu)
- A gyerekeknek mesés dobozból jobban ízlik az étel (dívány.hu)
- Kicsik, de erősek (FigyelőNet)
- Reklámhely az iskolai dolgozatokon (Kreatív Online)










