Könyvajánló
Monsanto szerint a világ
"A világ legnagyobb vegyipari vállalatai, akik a múlt
század során dioxinokkal és egyéb vegyszerekkel mérgezték meg az élővilágot,
földjeinket, vizeinket, a levegőt, most az élelmiszereinkre akarják rátenni a kezüket.
Géntechnológiai úton olyan növényeket állítottak elő, amelyek minden sejtje
rovarölő hatású mérget termel, vagy pedig ellenállóvá vált valamilyen -
általában a vállalat által előállított - totális gyomirtószerrel szemben."
Évek óta így kezdem a génmódosításról szóló előadásokat. Ez a két mondat
elsősorban a Monsantora utal, amely hazánkban alig ismert, pedig vetőmagjaival
és gyomirtószereivel itthon is a legnagyobb vállalatok között található.
Marie-Monique Robin könyvének magyar nyelvű kiadása alapján végre lehetőségünk
van alaposabban is megismerni ezt az óriáscéget. A cég múltját, az elmúlt
évtizedekben elkövetett bűneit figyelembe véve tényleg fontos, hogy
megismerjük, kiknek a kezébe kerül szép lassan a világ élelmiszertermelésének
sorsa.
Bár a könyv tulajdonképpen egy dokumentumkönyv, igazából azt mondanám, hogy
inkább krimi, bűnügyi történet: a Monsanto által elkövetett bűnök részleteibe
tekinthetünk be olvasása közben. Sajnálattal kell ugyanakkor hozzátenni, hogy
egyáltalán nem a képzelet szülötte, hanem valóság.
"Ennek a vállalatnak az emberei mérgezőek: mint a halál istene, elveszik
az életet."
A könyv végén lévő idézet egy indiai parasztasszonytól
származik. És valóban, a könyvben szép lassan fel is tárul előttünk, a cég
bűnlajstroma. Álljon itt alább néhány kiragadott példa.
Egy alabamai kisváros, Anniston lakosait, a település patakjait évtizedeken át
mérgezte a Monsanto helyi, poliklórozott bifenileket (PCB-ket) gyártó üzeme. A
szennyezés következtében a helyiek közül sokan rákos megbetegedésben haltak
meg, 450 gyerek súlyosan mozgássérült lett. Végül több mint 3500 panaszos pert
indított az óriáscég ellen, amelyet Johnnie Cochran sztárügyvéd segítségével
megnyertek. A bíróság az Egyesült
Államok történetének legnagyobb összegű kártérítését, 700 millió dollárt ítélt
meg az áldozatoknak. Az is kiderült, hogy a PCB-k káros hatásáról már a múlt század '40-es évei óta tudott a
Monsanto. Ennek ellenére PCB-ket egészen 1977-ig, a teljes betiltásig
gyártották. A hatóságok is sokáig szemet hunytak a szennyezés felett...
Az Agent orange: Vietnám mérge
Az amerikai hadsereg a vietnami háborúban lombtalanítószerként vetette be az
Agent Orange nevű gyomirtószer-keveréket, amelynek egyik fő gyártója a Monsanto
volt. Az esőerdőkre kiszórt lombtalanító, amelynek gyártása során mérgező
dioxinok keletkeznek, több tízezer Vietnamban harcoló amerikai katona rákos
megbetegedését eredményezte, de a helyi lakosság körében is súlyos születési
rendellenességeket okozott.
A Monsanto ebben az esetben is megtett mindent, hogy
eltitkolja a dioxinok egészségkárosító hatásait, s elkerülje a
felelősségre vonást. A vietnami veteránok által indított perek során
derült ki, hogy a Monsanto tudatosan meghamisította a dioxinok egészségügyi
kockázatait vizsgáló jelentéseket, és a cég összefonódott a legmagasabb
döntéshozói körökkel.
Fehérgalléros bűnözés
A kormányzati szervekkel, hatóságokkal való szoros együttműködés szinte végig
jellemzője a történetnek. A Monsanto mindig is megtett mindent, hogy emberei
ott legyenek a kormányban, az engedélyekért felelős intézményekben. Gyakori
volt az átjárás a cég vezetéséből a kormányszervekhez és visszafelé (vállalati
forgóajtók).
A tudományos kutatási eredményeket nemcsak a PCB-k és a dioxinok esetében
hamisították meg, de ezt a módszert vetették be a génmódosított szarvasmarha
növekedési hormon (rGBH) esetében, továbbá a génmódosított szója és kukorica
egészségügyi hatásainak, valamint a cég által gyártott totális gyomirtószer, a
glüfozát káros hatásainak eltitkolása érdekében is. Lényegében ezt nevezik
fehérgalléros bűnözésnek.
Azok ellen pedig, akik megpróbálták felhívni a figyelmet a cég termékeivel vagy
a génmódosított növényekkel kapcsolatos problémákra, mint például Pusztai Árpád
professzor (Rowett Intézet, Skócia) vagy Ignacio Chapela (Berkeley Egyetem),
lejárató hadjáratot indítottak, megpróbálták őket elhallgattatni.
"Volt idő, amikor a tudomány és az egyetemek büszkék voltak arra, hogy
függetlenek a kormányszervektől, a katonáktól és az ipartól. De ennek már vége,
nemcsak azért, mert a kutatók az ipar által nyújtott finanszírozásból élnek,
hanem azért is, mert maguk is részei az iparnak. Ezért mondom, hogy
totalitárius társadalomban élünk, amelyet a multinacionális cégek érdekei
igazgatnak, amelyek pedig csak és kizárólag a részvényeseknek tartoznak
felelősséggel" - fejtette ki Ignacio Chapela.
Gyilkol a "környezetkímélő" gyomirtó
A Monsanto a hetvenes években fejlesztette ki a glüfozát hatóanyagú Roundup
totális gyomirtószert, amelyet úgy reklámoz, mint biológiailag lebomló,
környezetkímélő szert. Ehhez képest a könyvben ismételten fény derül a kutatási
adatok meghamisítására - valahogy el kellett kendőzni a kísérleti egerek és
patkányok pusztulását.
Megrázó történeteket olvashatunk arról, hogy Argentínában és
Paraguayban a génmódosított
szójaültetvények környékén a repülőgépekből kipermetezett Roundup miatt több
gyermek is meghalt, vagy súlyosan megbetegedett.
Titkos rendőrökkel a gazdák ellen
A génmódosított (Roundup Ready) szója kifejlesztésének egyik fő oka volt, hogy
a Monsantonak a glüfozátra vonatkozó húsz éves szabadalmi védelme az ezredfordulón
lejárt, s azóta elvileg bárki gyárthatja ezt a totális gyomirtószert. Ezért a
cég szabadalmaztatta a Roundupra tűrőképességgel rendelkező génmódosított
növényeket, s ma már egy csomagban árusítja a vetőmagot és a gyomirtót. Hogy a
bevételeit biztosítsa, a gazdáktól megköveteli, hogy minden évben vegyék meg
tőle a vetőmagot. Nem adhatnak belőle a szomszédnak, s ellentétben a több ezer
éves gyakorlattal, nem vethetik el újra a következő évben.
Aki ezt nem tartja be, vagy akár a szomszéd földjéről a szél útján
történő beporzással a mag átkerül a gazda földjére, és ott kikel, az ellen a
Monsanto pert indít. Sok esetben a vállalat hírhedt magánnyomozó céget is
felbérel, hogy így szerezzen (vagy gyártson) bizonyítékot egyes gazdák ellen. A
Monsanto évente több száz gazda ellen indít eljárást az Egyesült Államokban, s
csak ebből évente több mint 15 millió dollár bevételre tesznek szert. A gazdák
a perek költsége miatti félelmükben a legtöbbször peren kívül megegyeznek a vállalattal,
de csak 2005-ben 90 ilyen per volt, s átlagosan 412 ezer dollár kártérítést
kapott a Monsanto. A kártérítési perek miatt csődbe ment gazdák egyre nagyobb
részben kényszerülnek arra, hogy eladják földjüket, s ezáltal még inkább
növekszik a birtokkoncentráció.
A génpiszkált gyapott öngyilkossági hullámhoz vezet
Indiában a Monsanto agresszív reklámkampányban hitette el a gazdákkal, hogy a génmódosított gyapot sokkal többet terem, mint a hagyományos. A gazdák a jó termés reményében négyszeres áron megvették a génmódosított gyapotot, majd amikor kiderült, hogy a helyi éghajlati viszonyok között a génmódosított gyapot kudarcot vallott, a gyenge termés következtében nem tudták visszafizetni a kölcsönöket, és csődbe mentek. Emiatt csak Maharastra államban több mint ezer génmódosított gyapotot termesztő gazda lett öngyilkos.
E néhány példa is világosan mutatja, hogy milyen világ vár ránk, ha a Monsanto
tervei megvalósulhatnak. Hogy ezt megakadályozzuk, nagyon fontos, hogy minél
több ember megtudja, valójában miféle céggel is állunk szemben.








Hozzászólások
Amig közel 4000 Ft a könyv senkit nem fog érdekelni az igazság hacsak valaki le nem szkenneli és fel nem teszi egy - néhány nyilvános warez forumra. Főleg aki 60.000 - 70.000 Ft környékén keres.
Könyörgöm nyomtassátok már ki kicsit szarabb minőségben is puha borítóval jobban jár a kiadó is mert többen megveszik.
Nem venném meg a könyvet, ugyanis mindez fent van a neten is - mint már egy előttem szóló is említette - Ugyanilyen címmel (The world according to Monsanto) rá lehet keresni a YouTube-on, 1 óra 53 perc, angolul, ajánlom minden szkeptikus kedves figyelmébe. A facebookon ajánlották amúgy. Csak aztán a kedves szkeptikus ha megnézi tudjon este nyugodtan aludni, meg másnap nem megnézni a közértben vásárolt élelmiszerek csomagolásán hogy tartalmaz-e szóját vagy kukoricát. Mert velem ez történt, és azóta se fér a fejembe, hogy hogyan is élhetünk egy ilyen világban..
Szerinted aki a könyvet írta fotoszintetizált közben, és az anyagok összeszedése közben sem költött semmire? A magyar fordító szintén fotoszintetizál? A könyvet pedig levegőre nyomtatták ingyen tintával, miközben a nyomda is vállalta bizonyára az ingyenmunkát.. A könyvesboltok pedig csaknem megduplázzák a könyvek árát, azért lehet helyenként 20% kedvezménnyel vásárolni tőlük. Még két kérdés: te ingyen dolgozol? vagy súlyos pénzekkel támogatsz szervezeteket azért, hogy ingyen tudjanak előállítani ilyen anyagokat?
Ha tudsz angolul megnézheted a filmet ingyen youtube-on, csak keress rá erre:
"Must-see documentary about GMO"
Az egész könyv arról szól, hogy a pénzért folyik mindez. Nekem csak egy kérdésem van. Ha ez cég ilyen gonosz, akkor a könyvet és a filmet miért nem lehet ingyen terjeszteni? Ja, hogy a 3900 forint, biztos önköltségi ár… :)Nevetséges.
"Ennek a vállalatnak az emberei mérgezőek: mint a halál istene, elveszik az életet."
A könyv kapcsán Magyarország is keményen benne van a fizikai munka kizsákmányolásában!!!
Diákokkal dolgoztat 16 órákat a 20-25 ezer mikróparcellás kukorica kísérletéiben nem kímélve őket a déli órákban lévő 40 Celsius fokos hőségben sem, teszem hozzá 80-90 diákról beszélünk/nap, aki rosszul van azt pedig nem látják el hanem estig szenvedniük kell ülve a szántáson! A "NAGY" MONSANTO egyik embertelen dolga amire bizonyítékok vannak, láttam,és elítélem az ilyen álszent, multi kizsákmányoló bort iszok vizet prédikálok óriásvállalatot.Ez 1 a sok olyan dolgairól amikre ha fény derülne igen megütné a bokáját a cég! Bízunk benne nem ússza meg ilyen könnyedén ezt a igazából nem is hihető történetet,de én láttam és ott voltam!!!!!!