Aldous Huxley: Előadások az emberről

A XX. század egyik kiemelkedő gondolkodója, Aldous Huxley 1959-ben 16 előadást tartott a kaliforniai Santa Barbara Egyetemen vendégelőadóként. Ezekben az emberi élet és a modern világ kulcskérdéseit járta körbe, külön előadás szólt például a nyelvről, a művészetről, az emberi természet problémáiról, vagy a világ jövőjéről. A legérdekesebb azonban az, hogy az
integrált oktatásról szóló bevezető előadás után azonnal "Az ember bolygója" című rész következik, amelynek alapkérdései így szólnak: "Milyen kapcsolat fűz minket bolygónkhoz? Hogyan viszonyulunk a világhoz, amelyben élünk és hogyan bánunk Földünkkel? Hogyan fog bánni a Föld az emberiséggel, ha az továbbra is ily módon bánik vele?" Ebben az előadásban aggódva tekinti át ez ember természet-átalakító tevékenységét, majd a következő fejezetben már az emberi viselkedés szempontjából vizsgálja ugyanezt a problémakört. Ám ezzel még nincs vége, mivel a rákövetkező előadás témája a környezeti problémák egyik fő kiváltó oka, a népességrobbanás.

Vagyis Huxley nem csupán szót ejt a környezeti válságról, hanem kiemelt problémaként kezeli, hiszen már a nyitó előadásai is voltaképpen erről a témáról szólnak. De miért olyan különös mindez? 1959-ben vagyunk, Rachel Carson Néma tavasza (amelynek megjelenése sok szerző szerint a nemzetközi zöldmozgalom születésének pillanata is volt egyben) még csak három év múlva jelenik meg, Paul Ehrlich provokatív "The Population Bomb"-jára még csaknem egy évtizedet kell várni, Meadows-ék híres munkájára, a "Limits to Growth"-ra pedig még annál is többet. Vagyis még néhány évvel azelőtt vagyunk, hogy a világ rádöbbent volna az ökológiai válságra. Ekkor még csak néhány kivételes, különösen előrelátó gondolkodó figyelmeztetett a gondokra. Aldous Huxley egyike volt e keveseknek. Ráadásul Huxley James Lovelock csupán bő egy évtizeddel később publikált Gaia-hipotézisét is megelőlegezi. Ami önmagában még nem lenne különös, hiszen ez az elképzelés korántsem volt előzmény nélküli: a mitológiáktól Tolsztojig rengetegszer bukkant már föl korábban is hasonló gondolat. Ám az már unikális, hogy mindezt a környezeti problémák kontextusában teszi: "Az egész bolygónkhoz élő szervezetként kell viszonyulnunk, a bármely élő szervezetnek kijáró szeretettel, gondoskodással és megértéssel. Ha nem így viselkedünk, akkor a világot, amelyben élünk, megsemmisítjük, és ez a megsemmisített világ végül minket fog megsemmisíteni."

Mindez rendben is volna, de vajon miért olvassunk el egy közel ötvenéves szöveget környezeti problémáinkról, lett légyen az akármennyire korát megelőző is, amikor már sok könyvtárnyi frissebb anyag is létezik e témakörben? Huxley műve nem csupán történeti érdekesség ma már? Nos, egyáltalán nem. Természetesen sok minden elavult már belőle, ez vitathatatlan. Ám Huxley hatalmas műveltsége és eredeti megközelítése ma is izgalmas és tanulságos olvasmánnyá teszi ezeket az előadásokat. Miért is eredeti ez a megközelítés? Egyrészt azért, mert Huxley-nak nemcsak a humán műveltsége óriási, de egyúttal nagymértékben támaszkodik a természettudományokra is, különösen az ökológiára és az evolúcióbiológiára. (Ne feledjük, nagyapja, Thomas Henry Huxley volt "Darwin buldogja", a darwini evolúcióelmélet lelkes és harcos terjesztője.) Márpedig a "két kultúrát" csak kevesen képesek kombinálni.

Másrészt Huxley történetileg közelíti meg a környezeti problémákat, ami sajnos szintén csupán kevesekre jellemző. Legalábbis a legtöbben nem nyúlnak vissza az ipari forradalom előtti időkre, és ezzel azt sugallják, hogy korábban a Föld és az ember kapcsolata gyakorlatilag rendben volt. Márpedig Huxley (is) számos példával támasztja alá ennek ellenkezőjét: szó esik például az ókori attikai talajpusztulásról vagy a középkori európai erdőirtásokról. A történeti megközelítés segítségével ráadásul érthetőbbé válnak korunk környezeti problémái, ami szintén fontos tanulság azok számára, akik szeretik ahistorikusan megközelíteni ezeket a gondokat.

Igaz, Huxley abban a tekintetben már szkeptikus, hogy vajon fogunk-e tanulni a történelmi példákból. Éppen "Az ember bolygója" című esszéből származik az a sokat idézett mondása, miszerint "a legfontosabb történelmi lecke az, hogy a történelemből soha, senki nem tanul semmit". (És az is kiderül, hogy ez a gondolat eredetileg Hegeltől származik.)

Mindezeken túl azért is érdemes olvasnunk ezeket a félévszázados előadásokat, mert számos aktuális gondolatot is föllelhetünk bennük. Például: "csak a szeretet és tudás elegye teszi lehetővé számunka a világban való továbbélésünket". Talán banálisan hangzik, de csak addig, amíg nem gondolunk bele, hogy ma is mennyire sokan közelítenek környezeti problémáinkhoz racionalista, szcientista, érzelemmentes módon. Vagy itt van például ez az elgondolkodtató kritika a politikai rendszerről: "egy olyan rosszul szervezett társadalomban, mint a miénk, ahol egy kicsiny kisebbség kormányozza a többséget, minden tudományos fejlődés és a természet minden meghódítása a kisebbség hatalmát erősíti a többség felett". Milyen tanulságos mindez például azok számára, akik úgy gondolják, hogy a tudomány kétségkívül a társadalom jobbítását szolgálja, vagy akik feltétlen hívei a mai politikai intézményrendszernek.

Azt már talán mondani sem kell, hogy "profi" íróként Huxley mindezt kiváló, élvezetes, olvasmányos stílusban tálalja elénk. A fordítás a stíluson nemigen rontott, ugyanakkor kiválónak nem, legfeljebb jónak nevezhető. Különösen problematikus (és olykor mulatságos) a fajnevek fordítása: a "passenger pigeon" például nem "utazó galamb", hanem vándorgalamb, a "mountain lion" pedig nem "hegyi oroszlán", hanem puma. De vannak komolyabb gondok is: például az angol "corrupt" szó nem fordítható automatikusan "corrupt"-nak, olykor inkább például "erkölcstelen" vagy "romlott" a helyes magyarítás. Ugyanakkor a fordító, Kassai Melinda mentségére két dolgot is fölhozhatunk. Egyrészt egy egészen remek, informatív előszóban mutatja be Aldous Huxley életét és munkásságát. Másrészt a könyv olyan sok területet érint, hogy igazán színvonalas lefordításához hihetetlen sok mindenhez kellene érteni.

És ezzel el is érkeztünk a kötet talán legfőbb erényéhez (amelyet már fentebb is érintettünk). Huxley olyan tudással rendelkezett, amely már ötven évvel ezelőtt is ritkaság volt, ma pedig még inkább az: átfogó, egészlátó, szintetikus, enciklopédikus tudással. Manapság, a specialisták korában sokunknak van hiányérzete, sokan vagyunk, akik vágyódunk egy ilyesfajta tudás iránt. Aldous Huxley rendelkezett is vele. A nyitó előadásban így fogalmaz: "Minden specializált tudással az a probléma, hogy azok cölibátusok sorozatába szervezettek. A különböző tudások szerzetesi cellájukban, egymástól elszigetelten élik életüket - és egyszerűen nem házasodnak törzsön kívül, és nem hozzák létre azt a gyereket, akit pedig létre kéne hozniuk." Huxley nem tudományos kutató volt, hanem tudományosan művelt író, így könnyebben elősegíthette a tudások szabad szerelmeskedését, egymás mellé rakhatta különféle tudások mozaikkockáit. Ezáltal olyasféle integrált tudással rendelkezett, amilyen napjaink egyre súlyosbodó környezeti gondjainak enyhítéséhez is elengedhetetlen lenne. Sok Huxley-ra volna égető szükségünk.

Kapható a nagyobb/jobb könyvesboltokban.

Megjelent a csaknem 700 címzetthez eljutó zoldirodalom@zpok.hu levelezőlistán, amelyen olyan kiadványokat (könyvek, folyóiratok, civil szervezetek anyagai) ismertetünk, amelyek explicit módon foglalkoznak az ökológiai fenntarthatóság témakörével. Feliratkozni a lista szerkesztőjénél, Takács-Sánta Andrásnál lehet a tsa@mail.datanet.hu címen.