• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Óva int a PSZÁF a fogyasztói csoportoktól

2010.11.10. /

Többségében megtévesztő, a PSZÁF engedélye és felügyelete nélkül tevékenykedő fogyasztói csoportszervező társaságok egyre erőszakosabb ügyfélszerzést indítottak. A szerencsejátékszerű tevékenységben részt vevők csak ritkán jutnak pénzhez.

A PSZÁF kiemelten kockázatosnak tartja a felügyelete alá nem tartozó és az utóbbi időben egyre aktívabban jelentkező fogyasztói csoportszervezőket, amelyek tevékenysége komoly károkat okozhat a nehéz helyzetben lévő fogyasztóknak.

A csoportszervezők 2010 októberének első két hetében csak a legolvasottabb napilapokban 144 hirdetést adtak fel. A Felügyeletre 2010-ben eddig körülbelül 500 megkeresés érkezett fogyasztói csoportokkal kapcsolatosan. A gazdasági válság, az ennek következtében bedőlt hitelek, visszautasított hiteligénylések együttesen okozhatják, hogy megnőtt a lakosság fogékonysága az alternatív pénzszerzési módszerek, így a fogyasztói csoportok „szolgáltatásai” iránt.

Amit a fogyasztói csoportokról tudni kell (GVH, PSZÁF, NFH közös közleménye) >>>

Számos állampolgár hónapok elteltével sem tudja, hogy nem hitelt vett föl, hanem fogyasztói csoportot szervező céggel kötött szerződést. A fogyasztói csoportszervezők megtévesztő módon szerzik ügyfeleiket, tevékenységük a fogyasztók számára nem átlátható folyamat. A fogyasztók megtévesztését megállapítva a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már számos esetben indított intézkedéssel záruló eljárást fogyasztói csoportszervezőkkel szemben.

A fogyasztói csoportok szervezői nem felügyelt intézmények, azaz a Felügyelet jogszabályi felhatalmazás hiányában nem ellenőrzi tevékenységüket. A PSZÁF mindezek alapján nem javasolja a lakosság számára az igen kockázatos fogyasztói csoportokban való részvételt.

 

Forrás: PSZÁF

Kép [cc] markybon

Hozzászólások

Újpesti / 2012. május 22. 17.31

Egy rohadt mocskos geci banda és még a legenyhébb kifejezéseket használtam. Az Édesanyjukat basszák át, no meg úgy ahogy én gondolom.

Skobrics / 2012. május 15. 17.05

Sziasztok Mindenkinek a legjobb tanácsom mindenkinek, fogjunk össze tegyük a Büdös Tetveket a börtön legmélyebbik,legsötétebbik sarkába ÖRÖKRE-SZENVEDJENEK az elkövetett tróger hazugságaik bűntudatában, igaz ezeknek a mocskoknak még annyi eszük sincs, hogy mi az a bűntudat. Aki csak teheti KÉREM jelentse fel őket. Tróger Talpnyalók Gyülekezete az egész első emelet ahol tanyáznak.

Törő / 2012. május 15. 08.01

Helló mindenki!!!
Sajnos engem is becsaptak, jelenleg 1.340.000.- ft-vel húztak le. Ennek durván a fele a szerződéskötés díja, a többit apránként befizettem. Most az a kérdés, hogy a szerződés kötés díj feletti összeget vissza lehet e szerezni vagy az is bukta. Előre is köszi a tanácsokat.

czibula / 2012. május 11. 18.19

nem ajánlom senkinek profi csaló banda én most jelentettem fel őket

Hiszékeny / 2012. május 5. 20.23

Szép jó estét mindenkinek, csak egy kézenfekvő tanácsot szeretnék közölni, aki csak teheti messze kerülje ezeket az embereknek abszolút nem nevezhető férgeket, ugyan is a beígért kölcsönt SOHA-NEM látja, nekem majdnem ráment a lakásom. Nagyon szeretném őket úgy látni, mikor birkóznak a 380woltos árammal. Óvakodjon mindenki az öltönybe bújtatott férgektől.

XY / 2012. április 23. 13.45

SZIASZTOK!
AZ "INVEST HOLDING SOLUTION KFT." EGY BECSAPÁS!!!!!!! MESSZIRE KERÜLJÉTEK EL ŐKET!!!!

zolcsika! / 2012. március 26. 08.24

Szia még véletlen se vágj bele ebbe mert ez nem hitel és a pénzed soha nem fogod látni vagy mire megkapod már semmit nem ér!

bodoristvanne / 2012. március 25. 15.06

sajnos engem is becsptak mar 10 eve sve,hol lehet feljelentest tenni erdemes-e 250000ft volt

Dumm / 2012. március 14. 01.35

Sziasztok! Leanne nekem is egy- kett kerdesem AZ INVEST HOLDING SOLUTION KFT- VELL kapcsolatban. Mi a velemenyetek Roland? Es van kotettek polyandry akin Mar meglapta a kert ( igenyelt osszeget)???
Mindedness velemeny szivesen varok! !!!!!!
Elore is KOSZONOM!!!!!

Mátyás / 2012. február 28. 11.02

Ha el olvasod mit írtam ez előtt és ha még van kedved vágj bele.Majd meg tudod milyen az mikor potyára dobod ki a pénzedet.

guszti / 2012. február 27. 14.57

sziasztok Tud valakivalamit az Invest Holding Soluiton kft-ről, megbízhatóak? hitelt szeretnék
fölvenni?

buszi / 2012. február 26. 19.03

Kötöttem én is szerződést, de előtte nem informálódtam... inkább bementem a céghez, jól átolvastam a szerződést, meg is értettem nagy nehezen. befizettem 160 ezret, segítőkészek voltak, csináltunk csökkentést az összegre, meg is kaptam , valamennyivel kevesebbhez jutottam hozzá! Azóta is fizetem, és legalább fix a havidíjam...

Mátyás / 2012. február 26. 14.39

Az Inveszt Holding Salution Kft-ről van szó.Nagyon rafináltul csalják ki az emberektől a pénzt,csak annyit mondanak minél előbb fizessem be az összeget annál előbb kapom meg a kért összeget,ezt mondják minden hónapban, de pénz nem megy a számlámra.Mivel nagyon kellett volna a kért összeg így bele mentem én is és már be fizettem 107500,forintot,és ezt szeretném vissza kapni,irtam nekik,hogy fizessék vissza, és ha ez nem történik meg feljelentést teszek a Rendőrségen,nem kellő tájékoztatás, fére vezetés, jogtalan pénzszerzés, és csalás vétsége miatt.

jolan / 2012. február 10. 11.25

Szia

Amit tudok róluk mondani nem hitelt kínálnak mivel nem bank . Fogyasztói csoport elvén működnek ők is mint a többi. Futamidő csökkentéssel kerültem kifizetésre.Szerintem megbízható cég.
Sok sikert Jolán

Szverle István / 2011. augusztus 1. 20.52

Kérdezni szeretnék tud -e valaki valamit a budapesti Invest Holding Solution kft-ről? Hitelt ajánlanak nagyon kedvező feltételekkel.

ifj Karsai Lajos / 2011. július 18. 19.36

Üdvözlök mindenkit.

Sajnos én is bele futottam a creditswiss Kfth.én is be fizettem a pénzt .Én 111111-ft fizettem be
de sem ahitelt sem a pénzemet nem kaptam meg .Én is vissza szeretném kapni a pénzt mert most is sajnos padlón vagyok.Becsaptak engemet is meg még sok másokat is.

HAVASI GÁBOR / 2011. május 29. 19.59

A debreceni csapat NYiregyházán vannak a Szegfü utca 54 szám alat.A ceg neve OPTIMUM KFT. Tóthné Iliszi Lilla telszáma 0670 6490486.

HAVASI GÁBOR / 2011. május 29. 19.52

A debreceni csapat NYIREGYHÁZÁN vannak ILISZI LILLA TÓTHné tel 0670 6490486.

Demeter istván / 2010. november 28. 19.24

Tőlünk is kicsaltak pénzt és hitegettek, hogy megkapjuk a kölcsönt. Ennek a fogyasztói csoport neve a Creditswiss kft. Szeretném feljelenteni őket! Még a befizetett 66000-ft sem kaptam vissza. Legalább ezt a befizetett pénzt szeretném visszakapni.

Új hozzászólás