• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Visszavetheti a falusi turizmust az új törvény

2009.09.16. /
Több tucat szervezet tiltakozik az agroturizmus, az őstermelők és kistermelők SZJA-kedvezményének eltörlése ellen. A minimális adóbevétel nem kompenzálja az intézkedés révén várható falusi turizmus visszaesését, a munkanélküliség növekedését.

A Magyar LEADER Szövetség valamint a Falusi- és Agroturizmus Országos Szövetsége által kiadott tiltakozással egyetértve, 45 civil szervezet a leghatározottabban ellenzi a Kormány által benyújtott,  az Országgyűlés által 2009. június 29-én elfogadott 2009. évi LXXVI. Törvényt, „a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról". Ebben ugyanis eltörlésre került a falusi és agroturizmus, az őstermelők, kistermelők személyi jövedelemadó kedvezménye is.

A csatlakozó szervezetek - köztük a Tudatos Vásárlók Egyesülete is - kérik a döntéshozókat, elsősorban a miniszterelnököt, a pénzügyekért és a vidékfejlesztésért felelős minisztereket, hogy még egyszer tekintsék át, és alaposan fontolják meg, hogy mit veszthet az ország ezzel a lépéssel. Egyáltalán lesz-e valami nyereség-, illetve minimális adóbevétel belőle.

Néhány indok a törvény ellen:

  • A falusi vendéglátásban az elmúlt év során 17%-os növekedés volt tapasztalható, amely köszönhető a helyi termelők, termékek vonzerejének is.
  • Nehéz lenne megmagyarázni az UMVP III. és IV. tengelyében, falusi turizmusra és ehhez kapcsolódó szolgáltatásokra pályázóknak, - márpedig számuk jelentős -, hogy amire méltán számítottak az induláshoz pályázatuk megírásakor, azt közben visszavonják. A feltételek kiszámíthatatlan változása folytán a támogatási rendszerek szavahihetősége komoly csorbát szenved.
  • Meggyőződésünk szerint alig lesz észrevehető az adóbevétel növekedése, míg a szürkegazdaság erősödése, családok folyamatos lecsúszása, munkanélküliség fokozódása, valamint a falusi- és agroturizmus lendületének jelentős megtorpanása várható, ami jelentős mértékben kihat a vidék fejlődésére.
  • A civil szervezetek által benyújtott kistermelői rendelet módosító javaslatok életbelépése, valamint a meghagyott adómentesség, esetleg a termelőket a feldolgozásra ösztönző további adómentesség (komplex gazdaság) kovásza lehetne az önfenntartó vidéki létformának, hagyományaink őrzésének.
  • A falusi és agroturizmus kívánatos fejlődése, a vidéki termelés és helyi feldolgozás jelentősen segítheti az ígéretes TDM rendszer kialakulását, s ezen keresztül a magyar vidék fejlődését is, ami az Európai Uniós törekvésekkel is összhangban van. 

 

Kép [cc] FATOSZ

 

Hozzászólások

Bagi Péter / 2009. szeptember 16. 07.21

Szomorú hogy ilyen esetek tömegével követik egymást és ez mind az orrunk előtt folyik, miközben magyarjaink többsége, akik konstruktívan részt vehetnének az ez elleni küzdelemben külföldre menekülnek, mert többnek érzik magukat mint éhbérért küzdő orvos, vagy diplomás operátor, a másik fele (aki sajna szintén többség) pedig együtt izgul szavazatait sms-ben elküldve Győzike és a celebvilág többi söpredékének jóléte miatt...

Új hozzászólás