• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Vége a drága csengőhangoknak?

2010.03.12. /
Szigorítaná a hatóság az emelt díjas SMS-sel megvásárolható mobiltelefonos szolgáltatásokkal kapcsolatos tájékoztatást. Eddig ugyanis akár heti több ezer forintot is kihúzhattak a zsebünkből egy csengőhangért.

Az elmúlt években igen népszerű mobiltelefonos szolgáltatássá, egyben több milliárd forintos üzletté vált a csengőhangok, játékok, videoklipek, hírek, szöveges tartalmak fogadott emelt díjas SMS-sel való megvásárlása. Azonban a szolgáltatás igénybevételének feltételei sok esetben nem tisztázottak. A felhasználók sokszor nincsenek, nem lehetnek tisztában azzal, hogy egy megrendeléssel folyamatos szolgáltatásra, akár heti több SMS-re fizetnek elő, és ez akár hetente több ezer forintba is kerülhet.

Az elmúlt időszakban az NHH a számos beérkezett panasz alapján mindhárom mobilszolgáltatónál vizsgálta a fogadott emelt díjas SMS szolgáltatásról szóló tájékoztatást, az általános szerződési feltételek (ÁSZF) vonatkozó szakaszait, és az ellenőrzés nyomán mindhárom szolgáltatót arra kötelezte, változtasson gyakorlatán.


A hatóság a fogyasztók biztonsága érdekében előírta, hogy alapbeállításként az kerüljön rögzítésre az előfizetésekben, hogy ilyen típusú szolgáltatás automatikusan nem vehető igénybe. Előírta továbbá, hogy a tartalomszolgáltatónál megrendelt fogadott emelt díjas SMS-t a mobilszolgáltató csak abban az esetben továbbíthatja, ha a felhasználó a saját mobilszolgáltatójánál előzetesen egyértelműen jelezte, és engedélyezte, hogy ilyen típusú szolgáltatásokat igénybe akar venni.


Az NHH várakozásai szerint a lépés nagymértékben javítja majd a jogbiztonságot, és csökkenti a fogyasztók kiszolgáltatottságát, ha mindhárom mobilszolgáltató esetében jogerőssé válik a határozat, és bevezetésre kerül a korlátozás.


A hírközlési fogyasztói jogok képviselője, és az MMTE által a tudatos mobiltelefon-használat érdekében létrehozott, valamint a mobilszolgáltatók által támogatott www.MobilozzOkosan.hu internetes oldal az üzemeltetők szándékai szerint a fogyasztókat a mobiltelefónia szinte minden területéről tájékoztatni fogja. Első lépésben többek között az emelt díjas szolgáltatásokról nyújt átfogó ismereteket. Az oldal folyamatosan bővülő adatbázisa alapján könnyen meg lehet találni az emelt díjas számokhoz tartozó szolgáltatói ügyfélszolgálatok elérhetőségét és az adott számhoz tartozó díjszabást is.

 

Forrás: NHH

Kép [cc] svinimal 

Új hozzászólás