Az üveghegyen innen, a biopiacon túl

A bio-termékek iránti növekvő érdeklődést elsősorban az egészséges élet (étel) iránti vágy motiválja, nem is alaptalanul. EU szabványok ide vagy oda, egy brit vizsgálat szerint életünk során több kilónyi permetezőszert fogyasztunk el a gyümölcsökkel. Olyan veszélyes szerekről van szó, amelyekből egyszerre néhány gramm is elég lenne a halálhoz. Különösen a primőrzöldségekben hajlamosak továbbá felhalmozódni a műtrágyákból származó nitrogén-vegyületek. Ismeretes, hogy pont emiatt csecsemőknek nem is ajánlatos primőr sárgarépát adni. És akkor a génmanipulációról, és egyéb élelmiszer-kockázatokról most ne szóljunk.

A bio- avagy az organikus módon előállított termények pontosan ezekre a problémákra adnak csattanós, vagy inkább egészséges választ. De ha valaki ennél is többet kíván, mondjuk személyesen meg akar győződni az általa elfogyasztandó - azaz végső soron magamagát fizikailag alkotó - élelmiszerek születési körülményeiről, akkor a biopiacok horizontján is túl kell lépnie. Ahová juthat - hacsak maga is nem fog biokertészkedésbe, és ezzel megoldja saját kínzó dilemmáit -, azt tőlünk nyugatabbra „közösség által támogatott mezőgazdálkodásnak” szokás nevezni. Az elnevezés kissé idegenszerűen cseng, a gyakorlat sem honosodott még meg igazán, de már kétségkívül létezik.

A közösség által támogatott mezőgazdaság úgy definiálható, mint egy hosszútávú partneri viszony, amelyben a termelők és a fogyasztók közvetlen kapcsolatra lépnek egymással. A fogyasztók vállalják, hogy folyamatosan, általában előre megállapított áron átveszik az idényzöldségeket, gyümölcsöket. A termelő pedig vállalja, hogy vegyszermentes, ízletes, és ráadásul friss, helyben termelt árukat szállít a vevők asztalára. A rendszer elméletileg a legteljesebb összhangot képes kialakítani a vevők és a termelők érdekei között. A vevő relatíve olcsón, hiszen a közvetítői kereskedelmet kikapcsolva jut egészséges biotermékhez, és megvan az a jó érzése is, hogy személyesen ismeri a termelőt. A termelő pedig a piaci kockázatok kiküszöbölését, valamint tudásának és munkájának közvetlen elismerését nyeri. Közösen pedig a természeti értékek, a környezeti minőség fennmaradásához járulnak hozzá, hiszen a biotermelés nemcsak az emberi, hanem az ökológiai egészségnek is jó.

Nem ritka, hogy valóban közösséggé kovácsolódnak az ilyen rendszer tagjai. A Gödöllőn működő Nyitott Kert Alapítvány például rendszeresen összejöveteleket szervez, amikor a vevők ellátogathatnak a biokertészetbe – és ha van kedvük, még kertészkedhetnek is. A biotermékeken túl az efféle együttműködések tehát valami sokkal fontosabbat is képesek létrehozni: gyümölcsöző emberi kapcsolatokat. A közösség által támogatott mezőgazdaság ekkor már valóban többről szól, mint egyszerű termékcseréről.

A közösség által támogatott mezőgazdálkodás logikájához hasonlít a „Zöld szatyor” szolgáltatás. Ekkor a termelő (ugyancsak előre rögzített árakon és mennyiségben) vevőinek rendszeresen házhoz szállítja terményeit. Közösség tehát nem alakul ki, de a vevők és a termelő közvetlen kapcsolata azért létrejön, és fentebb említett jótétemények közül is sok megmarad.