Újabb égésgátló anyagot mutattak ki állatokban
A biológiai hatásai szempontjából - az ipari szereplők által végzett vizsgálatok alapján - korábban ártalmatlannak gondolt égésgátló vegyületet, a dekabromodifenil-etánt (DBDPE) észak-amerikai sirályok mellett, többféle kínai vízimadárban és a pandákban is kimutatták.
A DBDPE akár a lakásokból is bekerülhet az emberi szervezetbe. Az elektromos berendezések kábeleinek szigetelésében használt DBDPE környezeti jelenlétét már 2004-től igazolták a vizsgálatok, de az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban jelentek meg a vegyület - szennyvízben, üledékben, háztartási porban és a légkörben való - jelenlétét igazoló eredmények.
A kockázatai miatt az EU-ban betiltott DecaBDE (Deca) helyett használt anyagot először 2006-ban mutatták ki egy élőlény szervezetében. Három kontinens 12 országában vizsgálódó svéd kutatók szerint a DBDPE jelenléte világszerte aggodalomra adhat okot. Az eddigi eredmények alapján kijelenthető, hogy a vegyület jelenléte évről-évre növekszik az élőlények szervezetében.
Stockholmi kutatók szerint a Deca DBDPE-vel való helyettesítése nem volt szerencsés. A minták egy részében a Deca fő alkotójánál, a BDE-209-nél is magasabb volt a rövidebb ideje használt új égésgátló anyag koncentrációja, ami alapján feltételezhető, hogy ez utóbbi lassúbb lebomlási idővel, és/vagy nagyobb bioakkumulációs potenciállal rendelkezik.
Amerikai kutatók viszonylag magas koncentrációban is kimutatták már a vegyületet a háztartási porból. Az eredmények alapján a lakosság, különösen a gyermekek egészségére nézve kockázatot jelenthet az égésgátló anyag. Korábbi vizsgálatok már igazolták, hogy a Deca károsítja az idegrendszer fejlődését, és így feltételezhető, hogy a hasonló szerkezetű DBDPE is hatással lehet a szervezetre.
Nemzetközi kampány indult a vegyianyag-biztonságért
Hat nemzetközi civil szervezet (Health Care Without Harm, the International POPs Elimination Network - IPEN, International Society of Doctors for the Environment - ISDE, Pesticide Action Network - PAN, the World Federation of Public Health Associations and Women in Europe for a Common Future - WECF) kampányt kezdeményezett Global Outreach Campaign néven a Nemzetközi Vegyianyag-Kezelési Stratégiához (Strategic Approach to International Chemicals Management - SAICM) kapcsolódóan.
A nemzetközi kampány céljai:
- a vegyianyag-biztonsággal foglalkozó civil szervezetek számának növelése,
- a hatékony vegyianyag-használat előmozdítása a civil érdekérvényesítés segítségével,
- segítség a SAICM 2020-as céljainak megvalósításához,
- 1000 civil szervezet bevonása a programba és közöttük az információáramlás elősegítése.
A kampány kezdetén a fent említett hat nemzetközi szervezet közös nyilatkozatban támogatta a SAICM stratégiát, és felhívást intézett a minél hatékonyabb megvalósítás érdekében.
A kampányhoz világszerte már mintegy 350, vegyi anyagokkal foglalkozó civil szervezet csatlakozott. A kampány keretében két tájékoztató anyag is elkészült, melyekben a SAICM stratégiát, illetve a nehezen lebomló vegyi anyagokat mutatják be az érdeklődőknek. Már készülnek a nehézfémekkel és a növényvédő szerekkel foglalkozó tájékoztató kiadványok. A kampány szervezői várják a fenntarthatatlan vegyianyag-használat ellen tenni kívánó szervezetek csatlakozását.
További információ: ipen[kukac]ipen.org, janos[kukac]levego.hu, http://www.ipen.org/campaign
Megjelent a Levegő Munkacsoport és a Magyar Természetvédők Szövetségének Vegyi anyag hírlevelének 2009. januári számában. Feliratkozás: reach [kukac] levego.hu. A régebbi hírlevelek a www.levego.hu/vegyianyag címen érhetőek el. További hírek és információk: www.vegyireakcio.hu.
Kép [cc] Naveen Roy








Új hozzászólás