Több mint félmillióan halnak meg a passzív dohányzás miatt

A Föld lakosságának csupán 5,4%-át védik a passzív dohányzástól a dohányzás visszaszorításáról szóló törvények, vagyis hozzávetőlegesen mindössze 154 millió ember nincs kitéve a dohányzás okozta ártalmaknak a munkahelyén, éttermekben, bárokban és egyéb köztereken illetve intézményekben, derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a dohányzás globális járványáról szóló legfrissebb kutatásából..
A WHO Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményének 8. cikkelyével összhangban, a 2009. évi jelentésben elsősorban a dohányfüst-expozíció elleni védelmet biztosító hatékony intézkedéseken van a hangsúly. „Annak ellenére, hogy az egy évvel korábbi adatokhoz képest javuló tendencia figyelhető meg, sajnos tény, hogy a Föld népességének több mint 94 százalékát még mindig nem védik átfogó dohányzás-ellenes törvények"- mondta Dr. Ala Alwan, a WHO vezető szakértője. Pedig a passzív dohányzás évente hozzávetőlegesen 600 000 ember idő előtti halálát okozza világszerte. Gazdaságilag pedig több tízmilliárd dolláros veszteséget jelent.
A 2005-ben hatályba lépett Keretegyezményt Magyarország is törvényben ratifikálta, és ugyan Budapest szerepel a világ 100 legnépszerűbb városának listáján, mégsem tartozik azon 22 közé, amely füstmentesnek mondhatja magát. Pedig hazánkban is évek óta folyik a harc a dohányzás ellen, amelynek keretében többek között 2008-ban ismét részt vettünk a Nemzetközi Ifjúsági Dohányzásfelmérésben az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) koordinálásával és a WHO szakmai és technikai támogatásával.
Az Egészségügyi Minisztérium és a WHO Magyarországi Irodája 2008-ban két további közös projektet is indított ebben a témában, amelyek keretében egyrészt elkészült az óvodai és iskolai megelőzési programok hatásvizsgálata, másrészt létrejött egy olyan információs tárhely, amelyen a dohányzás visszaszorítása területén aktív magyarországi szervezetek, illetve megvalósított és tervezett programjaik lesznek elérhetőek..
„Lassan de biztosan haladunk a dohányzás járványának teljes visszaszorítása felé" - mondta Dr. Douglas Bettcher, a WHO Dohányzásmentes Kezdeményezés programjának igazgatója. „Egy átfogó dohányzás visszaszorítási politika elő fogja segíteni a dohányzás okozta rákos, szív- és érrendszeri, illetve egyéb nem fertőző betegségek csökkenését. Az embereknek azonban sokkal több kell annál, minthogy elmondjuk nekik újra és újra, hogy a dohányzás ártalmas. A jogalkotóknak is közbe kell lépniük, hogy valóban életbe lépjenek a Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményben aláírt vállalások." - tette hozzá Bettcher.
A dohányzás továbbra is a vezető halálokok egyike világszerte, több mint öt millió ember halálát okozva évente. Amennyiben nem teszünk határozott lépéseket a dohányzás visszaszorítása érdekében, ez a szám 2030-ra elérheti akár a nyolc milliót is.
Forrás: WHO
Kép [cc] locator








Új hozzászólás