Tárgy helyett élményt „vegyünk”!
Egy kütyü megszerzése könnyen frusztrációhoz vezet, hiszen hamar elévül. Ehhez képest egy kirándulás vagy buli élményét senki nem veheti el tőlünk, és idővel csak még jobban felértékelődik az emléke.

Olyan korban élünk, amikor a boldogságot tárgyak beszerzésében tukmálja ránk a marketing. Pedig örömeink forrása sokkal inkább a tapasztalatok gyűjtésén áll: a Cornell Egyetem pszichológusainak kutatása alapján úgy tűnik, hogy a vásárlás nem boldoggá, hanem inkább csalódottá tesz.
A tanulmány szerint a boldogság kulcsa az új tapasztalatok - pihenés, utazás, társadalmi vagy környezetvédelmi aktivitás - gyűjtésében áll.
Jobban megéri tapasztalatot szerezni, mint tárgyat. A kutatók szerint boldogságunk egyik forrása, hogy összehasonlítjuk magunkat másokkal, például elszontyolodunk, ha kiderül, hogy a szomszéd plazmatévéje mennyivel nagyobb, mint a miénk. Ezzel szemben egy nyaralás, egy túra tapasztalatai sokkal kevésbé hasonlíthatók össze mások élményeivel.
Thomas Gilovich, az egyik szerző szerint tapasztalataink azért befolyásolják ilyen jelentősen boldogságunkat, mert ténylegesen birtokoljuk őket: beépülnek személyiségünkbe, formálják egyéniségünket, nem úgy, mint a tárgyak, amelyek értéke gyorsan csökken.
Velük ellentétben tapasztalataink emlékekké alakulnak, s közülük még a "rosszakat" is értékelhetjük pozitívumként valamikor a jövőben. Mondjuk, ha elmegyünk kirándulni, és leszakad az ég, lehet, hogy ezt az adott pillanatban nem egy örömteli helyzetnek éljük meg. Viszont kihívásnak tekinthetjük, és ahogy telik az idő, egyre inkább arra fogunk emlékezni, milyen ügyesen kapaszkodtunk fel a csúszós hegyoldalon. Tárgyainkkal ilyesmit nem élünk át, hisz elavulnak vagy tönkremennek.








Hozzászólások
Párommal mi is az "élményeinket nem vehetik el tőlünk" elvet valljuk.
Kisebbik fiuk a múlt héten fejezte be az általános iskolát. Egy "élményekkel teli meglepetés családi hétvégét" ajándékoztunk neki, melyre hamarosan sor kerül, de egyelőre még minden részlet titkos - legalábbis a fiúk számára. Már nagyon várjuk, milyen élményekkel fogunk gazdagodni mindannyian.
Nagyon egyetértek a cikkben foglaltakkal. Bizony ideje felébrednünk és belátnunk, hogy az élet szép ... Csak nekünk kell egy kicsit átértékelnünk mi is az, amit fontosnak tartunk. http://www.kulturaliskreativok.eoldal.hu
De milyen igaz ez a cikk...
Bár én már beszélgettem olyan emberrel, aki mikor megtudta, hogy kijutottam külföldre elmesélte mennyi helyen járt eddig. Szóval nagyon picinek éreztem magam a végén, de becsülettel végighallgattam, bár azóta idiótának tartom :)
Ha szabadna még annyit, hogy ha utazás akkor ne társasút, mert az felér egy általános iskolai alsócsoportos osztálykirándulással.