Takarékos vezetés dinamikus haladással

Néhány vezetéstechnikai trükkel és tudatosabb autóvezetéssel akár 10-30 %-kos üzemanyag-megtakarítást is elérhetsz. Az elsajátítandó technikák, módosítandó szokások nagy része nem csak az üzemanyag-fogyasztásra van jótékony hatással, de a közlekedés dinamikájára is. Úti célodhoz nem csak kisebb kiadásokkal, alacsonyabb környezetterheléssel, de gyorsabban is fogsz odaérni!
Sokkal könnyebb javítani a fogyasztáson, mint gondolnád!
Egyik kulcstényező a szokások megváltoztatásában az, ha elkezdesz odafigyelni arra, hogy ahelyett, hogy vezetés közben kész helyzetekre reagálnál, bizonyos előjelekből következtetéseket vonsz le, és ezek segítségével idejekorán felkészülsz a kialakuló helyzetre való reagálásra, vagy lépéseket teszel annak teljes elkerülésére. (Ezt defenzív vezetésnek hívják, és általában a biztonságos vezetés módszerének tartják, de ezen túlmenően a gazdaságos és folyamatos haladást biztosító vezetésnek is kulcstényezője.)
Kerüld el a felesleges megállást! Szomorú látni, ahogy sokan többsávos út szélső sávjában, egy buszmegállóban álló busz mögött, vagy egyéb akadály mögött állnak befelé indexelve, arra várva, hogy valaki megszánja és beengedje őket. Pedig ezt rém egyszerű lenne elkerülni. Csak annyit kellene változtatni, hogy nem csak az orrunk előtt lévő autó hátulját figyeljük, hanem az előttünk haladó egész forgalmat szemmel tartjuk.
Ha akár több száz méterre forgalmi akadályt észlelsz, vagy várható annak kialakulása, pl. megállni, befordulni készülő autó formájában, akkor amint lehet, válts sávot! Ne közelítsd meg az akadályt! Ha azt látod, hogy akár 200 - 250 méterrel, és akár több mint tíz autóval előtted már a második-harmadik jármű hagyja el egymás után az általad is használt sávot, akkor az szinte biztosan akadályt jelent a sávodban. Válts sávot te is, amint lehet!
Piros lámpánál gyakori rossz szokás, hogy sokan, amikor úgy érzik, hogy a lámpának ideje lenne már "kizöldülni", a váltót egyesbe rakva elkezdenek előrearaszolni kétszer-háromszor is elindulva – megállva. Ilyenkor az egyszeri elinduláshoz egyébként szükséges üzemanyagnál 200-400 %-kal is többet fogyaszt az autó. Csak akkor indulj el, amikor a lámpa tényleg zöldre vált! Ne próbáld ezzel az araszolással siettetni a lámpát, csak üzemanyagot fogyasztasz, valamint koptatod a motort és a hajtásláncot! A legnagyobb energiát az álló autó megmozdítása emészti föl!
Ütemesen haladó városi
forgalomban – (viszonylag) sík terepen és lejtőn – a 4. fokozatot egyszerűen felejtsd el! A 3-as után egyből kapcsolj
5-ösbe. A mai motorok többsége megfelelően rugalmas ahhoz, hogy sík terepen már
50 km/h sebességnél 5. sebességfokozatban is rángatás-mentesen, erőlködés
nélkül hajtsa az autót. Gyakorlatilag a 4. sebesség használata folyamatos
tempós haladást lehetővé tévő forgalomban és sík úton csak felesleges
megszokás. Egy adott sík útszakaszon, ahol azonos sebességgel 4-es helyett 5-ös
fokozatban haladsz, 10 - 16% üzemanyag-megtakarítás is elérhető.
Tehát, az ésszerűség keretein belül, amennyire csak lehet, közlekedj 5.
sebességfokozatban a városban is.
Ha kisebb sebességgel, de egyenletesen, gyorsításokat és lassításokat nem
igénylő módon lehet haladni, akkor válaszd ki azt a sebességfokozatot, amelyben
a motor a legalacsonyabb fordulatszámon jár, erőlködés nélkül. Ilyenkor, ha
gyorsítani kell, kapcsolj vissza egy-két fokozatot! Azt, hogy a motor még az
optimális fordulatszám-tartományon belül van-e, egyszerűen leellenőrizheted:
próbáld ki, hogy egy finoman növekvő gázadással érezhetően képes vagy-e
gyorsítani az autót. Ha nem, akkor eggyel kisebb fokozatba kell váltani.
Amikor távolról meglátod, hogy a közlekedési lámpa sárgára vált, vagy messziről észreveszed, hogy piros (és nem valószínű, hogy mire aktuális sebességeddel odaérsz zöld lesz), azonnal vedd le lábad a gázról. Azt is érdemes megtenned, hogy a lámpától akár 60-80 méterre annyira lelassítod az autót, hogy a lendület kitartson a lámpáig, ugyanakkor ne érj oda, mielőtt az feltételezhetően zöldre vált. Így, mire odaérsz, a lámpa éppen zöldre vált, tehát már mehetsz is tovább, anélkül, hogy az autót állóra kellett volna fékezned. Az álló jármű mozgásba hozása és felgyorsítása mintegy 600 %-kal több üzemanyagot használ föl az 5-10 km/h-val gurulóéhoz képest. (Ez hétszeres fogyasztást jelent!)
Tarts ésszerű követési távolságot az előtted haladó autótól! Ez segít abban, hogy fenntartható legyen autód lendülete, hiszen nem kell az illető minden egyes lassítására szintén erőteljes fékezéssel reagálnod. Pl. ha ő elkanyarodik, és emiatt lassít, akkor ha jó a követési távolság, neked nem is kell lassítanod. Mire odaérsz, a másik autó már el is tűnt előled.
Érdemes megfontolnod, hogy milyen sebességgel haladsz autóúton, autópályán. A legtöbb mai autó ötödik sebességfokozatban, 90-110 km/h sebességnél fogyaszt a legkedvezőbben. Vegyünk alapul egy 100 km-es távolságot, és egy közepes hengerűrtartalmú autót. 110 km/h sebességgel haladva 5,5-7,5 literes fogyasztás érhető el, és 54 perc alatt tesszük meg az utat. Ha ugyanezt az utat 140 km/h sebességgel vezetjük le, akkor a fogyasztás 10-14 liter, a menetidő pedig 42 perc. A kettő között 12 perc különbség van, ugyanakkor 800 - 1.000 Forinttal többet költöttünk üzemanyagra.
A modern, komputer-vezérelt motorok előnye, hogy az alapjáratot állandó fordulaton tartják akkor is, ha a motort bizonyos mértékig terheljük. Így csúcsforgalomban araszolva akár el is felejtheted a gázpedált, elég, ha a váltót egyesbe rakva a kuplungpedált a szokásosnál kissé lassabban engeded fel. Az autó így is elindul, sőt akár kettes - hármas fokozatban is tud erőlködés nélkül, alapjárati fordulaton haladni. Ha így, gázadás nélkül elindulva araszolsz dugóban, akár az üzemanyag 25 %-át is megtakaríthatod a bedugult szakaszon, hiszen a motort nem pörgeted föl fölöslegesen az elindulással és a néhány méteres gyorsítással. (Adott modell kisebb motorú darabjainál elképzelhető, hogy ehhez túl sokáig kell csúsztatni a kuplungot. Ilyen autóknál ne alkalmazd ezt a megoldást!)
Nem csak az számít, hogy hogyan, hanem az is, hogy hol! Az útvonal optimalizálását is vedd figyelembe, amikor megtervezed napi programodat, ezzel elkerülheted a fölösleges oda-vissza utakat. Szintén ebben segít, ha átgondolod, mire lesz szükséged aznap, és ezt el is helyezed autódban. Igen bosszantó amiatt rohangálni a bedugult városban, mert elfelejtettünk egy találkozót, vagy elmulasztottunk valamit berakni a csomagtartóba.
Minden bekapcsolt elektromos fogyasztó növeli a generátor teljesítményfelvételét, ezzel a fogyasztást, hiszen a generátort is a motor hajtja. Ez eggyel több ok arra, hogy indokolatlanul ne égessük sportos látványt nyújtó, de a többi közlekedőt rendkívül zavaró ködlámpáinkat, illetve kikapcsoljuk véletlenül bekapcsolva felejtett, szintén igen vakító fényű hátsó ködlámpáinkat. Ne felejtsd el kikapcsolni a hátsó ablakfűtést sem, ha már nem párás az ablak, mert ennek is elég magas a teljesítményfelvétele.
Tartsd tisztán a légszűrőt! Érdemes minden időszakos szerviznél (ha egyébként nem cserélnék ki) kifúvatni a légszűrőt. A piszkos légszűrő akár 10%-os fogyasztásnövekedést is eredményezhet. Ha tudod, hogy hosszabb ideig poros földúton fogsz közlekedni, érdemes a tervezetten kívül is megtenni ezt.
Legalább havonta egyszer ellenőriztesd a guminyomást! Alacsony guminyomás nagyobb fogyasztást okoz. Minden hiányzó tized bar 0,5-1 %-kal is növelheti a fogyasztást. Ugyanakkor ne fújd túl a kereket, hogy ezzel tovább csökkentsd a menetellenállást, és javítsd a fogyasztást, mert amit megtakarítasz az üzemanyagon, azt a hamarabb elkopó gumik cseréjére költheted majd, és a menetstabilitást is csökkented. (A gumi élettartama akár az eredeti 50 %-ára is lecsökkenhet.)
Ne feledd, azzal, hogy csökkented autód fogyasztását, a környezetet is kíméled!
A cikk az AutósTITKOK elektronikus könyv "Mindennapi megtakarítások" c. fejezete alapján készült. A fejezet számos további ponttal egészíti ki az itt leírtakat. Az anyagból további részletek olvashatók itt: http://www.autostitkok.hu/autos_cikkek_megtakaritas.html
A többi fejezetben (amelyek közül többől szintén jelentkezünk majd cikkekkel) arról olvashatsz, hogy hogyan kerülheti el az autóvásárlás egyéb nagy pénzügyi csapdáit, milyen eszközökkel nyomhatod le az új, vagy a használtautó árát, valamint hogyan kerülheted el azt, hogy használtautóval átverjenek. Arról is írunk, hogy a mindennapi autózás területein hogyan érezheted magad biztonságban, és hogyan takaríthatsz meg jelentős összegeket.








Új hozzászólás