A Barát utcaiak pár évvel ezelőtt összebarátkoztak. A Barát
utca egy százméternyi kis utca a hetedik kerületben, harmincas évekbeli
házakkal, fákkal, madárfüttyel. A lakók egy építkezés miatt találtak egymásra:
megpróbálták megakadályozni, hogy egy irodaház-menedzserpanel komplexumot
építsenek a szomszédjukban. Az építkezést megállítani nem sikerült, viszont a
környékbeliek megismerkedtek egymással, évről évre utcabált rendeznek, és
ilyen-olyan apropóval időnként találkoznak néhány pohár jó borra. Na de a
bor…

A minőséget meg kell fizetni

Mostanában már az éjjel-nappalik polcain is megjelentek az
új, divatos termelők kiváló minőségű borai – csak még az olcsó és jó bort nem
találták ki. Ha az embernek nincs palackonként legalább ezer forintja, akkor
nem kap tisztességes bort. Márpedig nagyon sok embernek nincs. Eközben pedig
vannak szőlősgazdák, borászok, akik évről évre inkább elajándékozzák a
termésüket, amelyet nevetséges áron akarnak tőlük átvenni a forgalmazók. Eddig
nem túl vidám a kép.

Egy szekszárdi borász páros inkább a barátaira hagyatkozott.
Régi nagy név Szekszárdon a Vesztergombi családé. Vesztergombi József hosszú
ideig a testvérével, Ferenccel együtt készített kiváló borokat, 1999-ben
azonban a feleségével, Schiller Ilonával saját pincét indítottak: ők készítik a
Remete borokat, amelyekről azóta is csak a legjobbakat szokás mondani.

Vesztergombiról azt hallani, igényes ember, aki nem adja el
akárkinek a borát. Elvárásokat támaszt a kereskedőkkel szemben: „Ismerje a bort,
ismerje a szőlőt, ismerje a termelőjét, ismerje a fogyasztót. Ilyen a jó
kereskedő.” Ilyenformán tehát komolyan kell vennünk mindenkit, akinél Remete
palackokat találunk. Nem is gyakori jelenség, hogy szembejön egy üveg valahol.
De tévedés ne essék: nem csak szakboltokban történhet meg velünk ilyesmi.

Meg kell fizetni?

„Egy régi baráti társaság vagyunk, akik Józsi borait
eljuttatjuk másokhoz. A barátunknak akarunk ezzel segíteni” – mondja Kovács
András, akin keresztül a Barát utcaiak is veszik a Remete borokat. Havonta
egyszer begyűjti az igényeket, és elhozza, szétosztja mindazt, amiket a
barátai, ismerősei kérnek tőle. Ő nem keres rajta: azért csinálja, mert szereti
a bort, meg szereti a borászt. Vesztergombi forgalmának számottevő részét így
terítik az országban.

András hangsúlyozza: „Teljesen legális a forgalom. A bor
jövedéki termék, nem is lehetne kéz alatt eladni.” Ennek megfelelően mindenki
áfás számlával kapja meg a havi adagját. Több Barát utcai összefogott: egy
építész hozza el az autóján a borokat Andrástól, és egy másik párhoz csenget be
a többi szomszéd a maga palackjaiért.

A vendégek, akikkel megkóstoltatják a Remete borokat, maguk
is bejelentkeztek a rendelésekbe, és van, aki a tizenhetedik kerületből is
eljön a néhány palackjáért. Ilyen Konok Péter történész, aki a belvárosban
jártában-keltében néha beugrik. Ő is, az itteni barátai is elfoglalt emberek,
nem volna idejük csak úgy találkozni, de ilyenkor, mikor Péter átveszi a
borokat, valahogy mégis mindig akad fél óra egy pohár mellett, hogy megtárgyalják,
mi minden történt a legutóbbi rendelés óta.

Az ingyenmunka haszna

Az utcabeliek nem keresnek pénzt az elosztáson, mégis sok
mindent nyernek. A legfontosabb, hogy kiváló minőségű bort kapnak hihetetlenül
olcsón. Úgy szervezték meg a beszerzést, hogy eloszlik a munka, és mindenki
annyit végez, amennyi nem terheli meg.

Legtöbbször Remete Cuvée-t kérnek, amely másfél literes
palackokban érkezik. Ez az úgynevezett gasztronómiai kiszerelés, és egyenként
800, azaz nyolcszáz forintot kóstálnak. Tehát olcsóbbak, mint a kisközérti
kocsisborok. Van literenként négyszáz forintért kannás kiszerelés is, de nem
kannás a minősége. A hagyományos hétdecis palackok már többe kerülnek, de áraik
így is messze elmaradnak a boltiaktól.

Mitől ilyen olcsó?

A legdrágább kincs az idő: ha az ember szabadidőt tud
fordítani valamire, azzal megtakarítja mások munkaidejének a költségét. Sokat
spórolhatunk, ha magunk is kivesszük a részünket a beszerzésből. Megtakaríthatjuk
a kereskedők, a közvetítők hasznát. Hiszen minden közbeeső láncszem, aki a
kereskedelemben közvetíti az árut, érthető módon maga is keresni akar rajta. Vannak
boltok, amelyek polcpénzt kérnek: ezt annak kell fizetnie, aki szeretné, hogy
az áruja kint legyen a bolt polcain. Ez termékfajtánként akár egymillió forint
is lehet – ilyen kiadásokat a kistermelők, kisfeldolgozók nem engedhetnek meg
maguknak.

Ezen felül jönnek még a szállítás költségei, amelyek viszont
sokszor felesleges tiszteletkörökből állnak. A nagykereskedelmi forgalomban
gyakori, hogy egy Kiskőrösön termett paprikát először elszállítanak valahova
Budapest környékére, egy logisztikai központba vagy nagybani piacra, aztán
visszaautózzák a Kiskunságba egy szupermarketnek. Ezt a környezetszennyező és
értelmetlen szállítást a termelő és a fogyasztó fizeti meg: a termelőtől
nyomott áron vásárolják fel a portékáját, a fogyasztó pedig az árba beépítve
fizeti meg a szállítást. És végül mindannyian együtt szívják a benzingőzt. Ugyanez
a központi elosztási logika felelős azért is, hogy a kistermelők, kis mennyiséget
előállítók portékái nem vagy csak méltánytalanul alacsony áron juthatnak kivitelre
vagy kerülhetnek akár Magyarországon belül is egy másik régióba.

A nagy tömeget mozgató, hosszú utakon való szállítás sokkal
több csomagolást is igényel. A boltokba szállított göngyölegek nagy részét aztán
kidobják. Ezzel szemben Vesztergombi borospalackjait, de még a kartondobozokat
is összegyűjtik, és újra felhasználásra kerülnek. Megspórolják a göngyölegeket,
és óvják a környezetet. Végül pedig ott vannak a kereskedelmi hálózatok
költségei: a boltok működési költségei, az alkalmazottak bére, a géppark.
Ezeknek a költségét is ki kell nyerni a forgalmazott termékek árréséből.

Nyerő helyzet

A közvetlen kereskedelem ezeket az állomásokat és tételeket mind
átugorja. Emberek önként, a saját hasznukra vállalják, hogy felveszik egymással
a kapcsolatot, tisztázzák a körülményeket, megszervezik az átadást – és ezzel
megtakarítják a közbeeső költségeket. A termelő és a vásárló egyaránt jól jár.
A termelő ugyanis jobb árat kap a portékájáért, mintha nagykereskedőnek adná
el, és nincs kiszolgáltatva felvásárlói láncolatoknak, a fogyasztó pedig jó
áron kap jó minőséget, ellenőrizhető forrásból. Mindezek tetejébe a
vásárlásával biztosítja a termék fennmaradását, és segíti a termelőt abban,
hogy biztos megélhetéshez jusson.

A közvetlen kereskedelem logikája épp a fordítottja a
nagyvállalati működésmódnak: minél többen, minél több forrásból, minél
önállóbban intézzük a beszerzéseinket, annál jobban járunk vele. A Barát
utcaiak és a barátaik összeismerkedtek egymással, és összetartó kis közösséggé
formálódtak. Ezzel egyúttal megszelídítik a városi létet, és élhetőbbé teszik a
környezetüket.

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 16. számában. 

Kép [cc] lmv