fbpx

| Kovács Gyula

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Ritka a pesti riksa?

Nyártól egyre kevésbé. Szemlesütve vallom be, amikor azt olvastam, hogy egy magyar cég a fővárosban riksákat indít, hirtelen a gyaloghintó jutott eszembe. Hát nekik három kerékkel több van. Borszéki Attilával és Sipos Gáborral, a Riksa Közlekedési Vállalat alapítóival beszélgettünk.

TVE: Hogyan képzeljünk el egy modern riksát?

B.A.: Nyújtott, háromkerekű, emberi erővel hajtott bringa.
Igen fordulékony és a befogadóképességéhez viszonyítva meglepően gyors
szerkezet. Elöl a sofőr, hátul két utas, esetleg még egy gyerek kap helyet,
illetve igény szerint csomagok, küldemények.

Az indulást és az emelkedő leküzdését villanymotor segíti,
amely egyébként hosszú távon a hajtáshoz használt összenergia kb. 50%-át teszi
ki. A burkolatot egy újrafeldolgozott petpalackokból gyártott, sokablakos
buborék képezi. Ezek az ablakok, ha az időjárás úgy kívánja, zárhatók, így
esőben-hidegben is riksázhatunk, sőt kívánságra zene is szól az utastérben.

 

TVE: Honnan jött az ötlet?

B.A.: Csuda tudja. Régen volt riksa a Kopaszi gáton, idővel
megszűnt, és már évekkel ezelőtt többször szóba jött közöttünk, miért nincs
ilyen Budapesten. Később jártam Amszterdamban, és meglepett, hogy ott mennyire
működőképes egy ilyen szolgáltatás. Ahogy utánanéztünk, kiderült, hogy szinte
az összes európai fővárosban és a legtöbb komoly városban bizony van ilyen.

Nagyon sok országban Velotaxi márkanév alatt működtetnek
egységes riksacéget. Tavaly nagyon sokat jártunk a berlini Velotaxinál,
hazahoztunk egy járművet, és elkezdtük építeni a vállalkozás alapjait. A német
Veloform gyártotta Citycruiser nevű járgányokból állt össze az első flottánk
magja. Ez egyébként világszerte a legelterjedtebb és legprofibb típus, de a
végső járműpark összetételével kapcsolatban van egy óriási hírünk, amit
kabalából csak a bejelentés pillanatában, néhány héten belül szeretnénk
nyilvánosságra hozni.

 

TVE: Hogy folyik majd a szolgáltatás a gyakorlatban?

S.G.: A taxi telefonon rendelhető, leinthető, és a
későbbiekben talán állandó parkolóhelyek is lesznek. Egy tízperces fuvar kb.
egy buszjegy árát teszi ki. Ebből kitűnik, hogy nem attrakciónak szánt szigeti
bringóhintóról van szó, hanem közlekedési eszközről. A belvárosban pl. simán
versenyképes alternatíva út/idő/ár arányban is. Csak mi nem pöfögjük tele a
várost.

De kanyarodjunk vissza a turistákhoz. Érdemes megnézni, mit
művelnek a városnéző buszok a Bazilika környékén. Pedig ott a kerékpárút – és
mennyivel olcsóbb, ráérősebb, békésebb egy triciklis városnézés.

 

TVE: A KRESZ tekintetében hol a helye a riksának?

S.G.: Ugyanazok a KRESZ-szabályok vonatkoznak ezekre a
járművekre, mint akármelyik biciklire, így a szerencsére egyre bővülő
autómentes övezetek is megközelíthetők. Persze lesznek még itt tisztáznivalók a
szabálykörnyezetben, és az is elképzelhető, hogy egyes érdekeltek éppen itt
akarják megfogni ezt az új „utaslenyúló” kezdeményezést.

De több, indulófélben lévő, hozzánk hasonló céggel
összefogva most alakítjuk meg a Magyar Riksaszövetséget. Ez egyfelől a tagokkal
szemben fogalmaz meg minőségi elvárásokat, másrészt érdekképviseleti szerv
lesz, amelynek feladata pont az ilyen helyzetek kezelése, tisztázása.

 

TVE: Ennyire alacsony fuvardíj mellett lehet-e önjáró a
szolgáltatás?

B.A.: Egy ilyen ökotaxi feltűnő szerkezet, amin nagy és szembeötlő
hirdetési felületet lehet értékesíteni. Ez a bevételek jelentős részét képezi
majd. Természetesen ezen a vonalon is próbálunk valamiféle társadalmi
szerepvállalást vinni a dologba, de nyilván nem lesz kizárólagos ez a jelleg.

Az első hirdetőnk egyébként épp a WWF, és úgy tervezzük,
hogy az időszakosan üresen maradó felületeket nem önhirdetésekkel telítjük,
hanem civil célokra ajánljuk fel.

 

TVE: Elég nagy járműparkra lesz szükségetek, ha a pestieket
és a turistákat is megcélozzátok.

S.G.: Ha minden a tervek szerint halad, júniusban indul az
első húsz bringánk, és még idén felfejlesztjük a parkot úgy száz darabra. Ezek
több műszakban járnak, így majd kb. 300 embernek biztosítunk munkát (egyébként
folyamatosan keresünk riksasofőröket).

Emellett szeretnénk ott lenni a fesztiválidőszak nagyobb
országos rendezvényein és persze a Balatonnál, meg talán Székesfehérváron és a
későbbiekben egy-két olyan városban, ahol van létjogosultsága az ötletnek.

 

További információ a Riksa Közlekedési Vállalat honlapján
>>>

Kép [cc] Riksa Közlekedési
Vállalat
, lelee

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás