• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Petíció a vegetarianizmusért

2009.11.23. /
Az állattartás mintegy 50%-kal járul hozzá a globális klímaváltozáshoz, ezen felül az erdőirtás és egyéb környezetszennyezés jelentős okozója is.

Az energia és közlekedési szektor közismert klímaváltozást okozó hatása mellett az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 2006. őszén hívta fel a világ figyelmét az állattartás 18%-os hozzájárulására. Azonban a FAO kiadványának megjelenése óta egyre több az olyan nézet, hogy az állattartás valós szerepe ennél lényegesen nagyobb. Ezeket összegzi a Világbank kutatóinak 2009. októberében megjelent elemzése, amely szerint az állattartás legalább 51%-kal járul hozzá a klímaváltozás folyamatához.

Ez azt jelenti, hogy az állattartás problémájának hatékony és gyors megoldása nélkül a klímaváltozás megfékezése egyszerűen lehetetlen. Régóta ismert az is, hogy az óriási mértékű állattartás a legfőbb oka korunk számos más égető problémájának, köztük a globális éhínségnek és vízhiánynak, erdőirtásoknak, környezetszennyezésnek, ökológiai hitelválságnak, világjárványoknak, stb. 

Ezek a problémák enyhíthetők életmódváltással: a húsfogyasztás csökkentésével, illetve az állati eredetű termékek növényi eredetű termékekkel történő kiváltásával. 

Aláírásgyűjtés indult az állattartás és húsfogyasztás visszaszorításáért >>>

 

Forrás: globalisfelmelegedes.info

Kép [cc]

Hozzászólások

Henyba / 2010. július 9. 19.08

Legyen mindenki vegetarianus a sajat egeszsege miatt,na meg azert mert remelem minedenkinek van...vagyis kellene hogy legyen szive amivel megsajnalja a draga artatlan allatokat akik az allatzabalo bunkok miatt halnak meg.Nem baj egyszer mindenki fizet!

Dávid / 2009. december 14. 13.39

@JajNe, minden ipari termelés végül a fogyasztóknál köt ki, tehát Nálad, nálam, és a többieknél. A "multik" sem a maguk szórakoztatására gyártják a szemetet, hanem mert mi fizetünk érte.

JajNe / 2009. december 9. 15.22

Nehogy valaki azt higgye, hogy a globális baromsághoz a hangulat miatt éve hagyott 60W-os égő vagy az ebédre fogyasztott csirkecomb a felelős.... Kínában havi 1 millió autót gyártanak, az USA mindenkit kiszipolyoz, a multik egyenesen döntik a szemetet a vizekbe és a levegőbe. Egyetek nyugodtan húst, mondjuk a piacról, és nyugodtan használjon mindenki egy kád forróvizet esténként, hogy megnyugodjon. A józan eszünket meg ne engedjük már megkérdőjelezni. shit.....

BeVegan / 2009. november 23. 16.47

Bocsánat: Tudatos. :-)

BeVegan / 2009. november 23. 16.46

Tudatos, bocsánat. Hehe

BaVegan / 2009. november 23. 16.44

Klassz cikk, én már aláírtam a petíciót.
Hajrá Tudatus Vásárlók!

Új hozzászólás