• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Olvasónk írta: Bringaszerelés sok lépésben

2009.06.08. /
Kinek kell értenie a bringához, a szerelőnek vagy az ügyfélnek? Egy olvasónk kálváriája a bicikli szervizzel.

A kedvesem holland származású és nemrég költözött Magyarországra. Természetesen jött vele a biciklije is, hiszen anélkül egy holland számára nincsen élet. A bicikli tulajdonképpen egy 5 éves mountainbike, és ezért jelentkeznek rajta az „időskori" tünetek. Legutóbb a váltás során folyton leesett a lánc a fogaskerekekről.

Még Hollandiában azt javasolták neki, hogy vegyen a hátsó kerékre új fogaskereket és új láncot is. A párom ezeket az alkatrészeket megrendelte majd megkért, hogy keressek neki egy biciklis üzletet, ahol elvégeznék a cserét, mert ő nem mert hozzányúlni.

A szomszédom ajánlotta figyelmembe a Mali Kft. Üzletét az óbudai Stop Shop bevásárlóközpontban. El is vittük ide a bicajt, ahol kicserélték a kért alkatrészeket azokra, amiket hoztunk. Sajnos ez nem oldotta meg a problémát, vagyis a csere után is ugyanúgy leugrott a lánc a fogaskerekekről, mint korábban.

Ekkor kezdődtek a gondok. Kérdeztük az eladót, illetve eladókat, mivel hárman is voltak az üzletben, hogy mit tegyünk, mit javasolnak. A szerelő srác bizton állította, hogy csak a hátsó kerékben lévő agy lehet hibás (gyengébbek kedvéért: az az alkatrész, amely a kerék közepén, a küllők között található, és ezen helyezkedik el a fogaskerék) - ennek cseréje nagyon macerás, ezért ajánlott új kereket venni, de abból is rögtön kettőt, hiszen nem jó, hogyha a két kerék eltérő... Visszakérdeztünk, hogy biztos ez-e a baj, hiszen két jó kerék nem olcsó mulatság, mire a szerelő srác megerősítette, hogy csak ez lehet a hiba, másra nem tud gondolni.

Kérdeztük, hogy tudnak-e ebben segíteni, de kiderült, hogy a boltban nem lehet kerekeket venni, így kénytelenek leszünk ezeket máshol beszerezni. Még egy másik üzlet címét is megadták, hogy tudjunk hova fordulni. Majd azt mondták, ha meglesz az új kerék, hozzuk vissza a biciklit és kicserélik. Hozzáteszem, mivel nem sikerült megcsinálniuk a biciklit, először nem akartak pénzt elfogadni, de végül mégis fizettem 1000 Ft-ot, mert mégiscsak próbáltak segíteni.

Eltelt 2 hét. A kedvesem megrendelte a kerekeket, meg is érkeztek és aztán elvitte a biciklit, hogy összeszereljék. Kicserélték a kerekeket, de amikor otthon ráült, ugyanazt a hibát tapasztalta. Tehát: nem az agy volt a ludas, ahogy a boltban állították. A barátom nagyon dühös volt, hogy ha nem voltak benne biztosak, minek vetettek vele új kerekeket...

Megkért, hogy menjek vele vissza az üzletbe, mivel nem tud jól magyarul, az eladók pedig nem beszéltek angolul. A boltba visszaérve elmondtam az eladónak, hogy a probléma még mindig nem oldódott meg. Ellenben a barátom arra gyanakszik, hogy az elülső fogaskerékkel lehet a baj (mert mással már nem lehet). Erre a szerelő megnézte és közölte, hogy valóban, az elülső fogaskerék eléggé el van kopva, lehet, hogy ez okozta a hibát. Feltettem neki a kérdést, hogy ezt hogyhogy nem vette észre 2 héttel korábban, amikor szétszedte a biciklit - mire közölte, hogy azért, mert akkor csak a hátsó fogaskerekekkel volt elfoglalva... Ez már eleve felvet némi kétséget: hogy lehet az, hogy egy bicikliszerelő egy probléma megoldásánál csak egy részre fókuszál, majd úgy mond szakvéleményt (az agy rossz), hogy nem méri fel, hogy milyen más probléma lehetséges.

Azt mondtam nekik: rendben van, tévedtek, akkor most mit ajánlanak fel? Közölték, hogy két lehetőség van, vagy otthagyjuk a biciklit az üzletben és akkor megrendelik az alkatrészeket és összeszerelik, vagy mi rendeljünk alkatrészt és hozzunk vissza szerelésre. Megkérdeztem, hogy miután a korábbi tévedésük okán 30.000 Ft-ot költöttünk a biciklire, ami teljesen felesleges volt, elvállalnák-e ezt a munkát ingyen (tehát megvesszük az alkatrészt, csak legalább a szerelést csinálják meg ingyenesen, mintegy gesztusként).

Erre az volt a válasz, hogy szó se lehet róla, miért kérünk mi ilyet? Hogy miért nem hagytuk ott már 2 hete a biciklit, akkor ők megcsinálták volna... Hogy miért? Nos, azért, mert ehhez nem voltak meg a megfelelő tárgyi feltételeik. A párom biciklije nem 2 fillér volt, jó minőségű alkatrészeket szeretett volna, és nyilvánvaló volt, hogy ezt ők nem tudják biztosítani. De ők maguk fel se ajánlották, hogy hagyjuk ott. Erre a válasz: nekünk nem jutott az eszünkbe, hogy otthagyjuk? Kérdem én: hát kinek kéne ennek eszébe jutnia? A laikusnak vagy a szakembernek? Ez olyan, mintha a fogorvost nekem kéne megkérnem, hogy ugyan már, tömje be a fogamat...

Még egy további csepp volt a pohárban, hogy azt mondta az egyik eladó: ők eddig is szívességet tettek nekünk, hiszen az üzletben csak az ott vásárolt bicikliket szervizelik rendes esetben, és velünk kivételt tettek... Hogy ezt nekünk korábban egy szóval sem említették, az mellékes kérdés, persze.

Békéltető testület
Minőségi kifogások, áruk és szolgáltatások biztonságával kapcsolatos panaszok, termékfelelősségi szabályok alkalmazása, valamint szerződéskötéssel és teljesítéssel kapcsolatos fogyasztói panaszok alternatív vitarendezési fóruma a békéltető testület. A testület eljárása gyors és ingyenes.
Bővebben

És miután kifejeztem őszinte felháborodásomat, az eladó közölte, hogy ő nem kíván vitatkozni. Nos, én se kívánok. Van még elegendő biciklibolt Budapesten, és talán lesz egy, ahol sikerül a biciklinket megjavítani. De azt igenis el kívánom mondani, minél több embernek, hogy ebben az üzletben így bánnak a vásárlóval. Mert az ügynek számomra még egy fontos járuléka is van: ismét sikerült kis hazánkat lejáratni egy külföldi előtt. Hollandiában ugyanis fel se merült volna, hogy ne próbálják meg kiigazítani a hibát, vagy hogy ne vállaljanak felelősséget egy hibás döntésért.

Igaz, az állításomat nem tudom jogi úton bizonyítani. Az üzletben dolgozók bátran letagadhatják, hogy miket mondtak, sőt, hogy valaha láttak-e bennünket. De nemcsak a jog számít, remélem, hanem a szó ereje is. Aki tehát nem szeretné, hogy hasonló helyzetbe keveredjen: ne menjen az óbudai Stop Shop Mali Bycicle Technology üzletébe. Világos, hogy náluk nem az ügyfél az első, hanem a saját impotens, felelőtlen gondolkodásmódjuk. És ennek megértéséhez nem kell egyetemet végezni, elég ha valakibe szorult egy kis jóérzés.

 

Szakkommentár

(dr. Haraszti Anikó TVE)

A történtek valóban felháborítóak, és a szervizt felelősség terheli a "felesleges" alkatrész vásárlásáért. Egyrészt ha a hiba továbbra is fennáll, hibás teljesítésről beszél, hiszen a kerékpár továbbra is rossz. A  javító, karbantartó szolgáltatásokra is vonatkozik a szavatosság, tehát hat hónapon belül reklamálni lehet.

Sajnos ilyen esetekben leggyakrabban ott szokott "elfajulni" a dolog, hogy vita támad a felek között - a Ti eseteknél maradva - hogy magára a "hiba  kijavítására" szerződtek vagy a "kerék cseréjére". Mert ha az utóbbira, akkor ők csak a kerék hibátlan működéséért kötelesek helytállni. Amennyiben ennek nincsen írásos nyoma (jegyzőkönyv,  átvételi elismervény, megrendelőlap stb), akkor igen nehéz bizonyítni, > mire is kellene a szerviznek felelőséget vállalnia.

Sajnos azt kell mondjam -a leírtak alapján - bár igazatok van, ha a  "szerződés"  tartalmát nem tudjátok bizonyítani, akkor csak a szerviz tisztességességére vagytok bízva, így kikényszeríteni a kártérítést nagyon nehéz.

 

Hozzászólások

lr / 2009. június 12. 17.14

Ajánlanék jó boltot a közelben "legközelebbre", de nem tudom, illik-e itt "reklámozni".
(A Vihar utcában van, és B-vel kezdődik a neve.)

jazzpeta / 2009. június 12. 10.33

A helyzet az, hogy egy ilyen hiba lehet pofonegyszerű (váltó limitcsavarjai, azaz a váltó két 'széle' van rosszul beállítva), és bár nem valószínű, de nagyon komplex is (eltolt láncvonal, ferde hátsó tengely, rosszul felszerelt és beállított első váltó).

A szerviz abban hibázott, hogy alapos szerelés és próbálás helyett találgatott. Függetlenül a hibától a hátsó sor (fogaskerekeket) és a láncot mindenképpen érdemes cserélni, mert kopás esetén még több dolgot tehet tönkre (hajtómű). Az erős kerék is meg fogja hálálni az árát, bár nyílván nem akartatok most ilyenre és ilyen aránytalanul költeni.

Hollandia messze van, de normális kerékpárszervizek vannak Budapesten is, csak meg kell találni őket :)

Ebben segíthet az alábbi oldal:
www.criticalmass.hu/blog

Itt keres boltos fórumokat.

Vegha / 2009. június 11. 09.29

Na álljunk meg egy szóra! Tény és való, hogy van ezer bringaszerviz/üzlet a városban, nekem eddig kevés rossz élményem volt velük. Az, hogy laikusként betér valamelyikhez, elmondja a problémáját, amire felállítanak egy diagnózist, ami végül tévesnek bizonyul - na nehogy már az ügyfél hibája legyen ?

Az orvosi példád azért nem állja meg a helyét, mert az emberi szervezet nem egészen hasonlítható össze egy mechanikus szerkezettel.
Ettől függetlenül az autószerelők is eljátszák ezt szeretettel, hogy egy rejtett hibára ha nem tudják reflexből a megoldást, akkor nekiállnak totózni és elkezdenek cserélgetni dolgokat az autón. Ez egy tuti módszer, mert minden apró-cseprő kis bigyót kicserélve, egyszer biztosan, de legalábbis jó eséllyel meg fog gyógyulni a beteg. Hogy közben az embernek a gatyája rámegy, azzal a szerelők ritkán foglalkoznak.

A témához:
azt hiszem rövidebb lett volna a sztori, ha a szerviz a nagymellből előadott szakvélemény helyett maga is meggyőződik a problémáról, vagyis veszi a fáradságot és kipróbálja a hibás járgányt. Saját tapasztalat alapján a kerékagynak nem sok köze lehet egy láncleeséshez, nekem ez erősen lehúzás szagú történet (már miért ne lehetnének eltérőek a kerekek?).
A "kidobott" pénzt persze már nehéz visszaszerezni, de öröm az ürömben, hogy néhány igen fontos alkatrészből most már újak vannak a járgányon, ami ritkán hátrány.
Ettől függetlenül ott és azonnal gyilkos tekintet és panaszkönyv órákon keresztüli írása miért nem alapértelmezett még mindig az ilyen szituációkban ?

Nem egészen értek egyet / 2009. június 10. 13.47

Nem egészen értek egyet az egész cikkel.
Nekem az derült ki, hogy a boltban dolgozók is, akárcsak pl. az orvos, találgat, azután próbálkozik. Nincs mindig 100%-os, tuti tipp egy hiba okára. Van úgy, hogy tovább kell kutatni, tovább próbálkozni. Az, hogy nem hozott rögtön jó eredményt, nem az ő hibájuk.
Ha az orvos felír egy olyan gyógyszert, ami nem hoz eredményt, nem fizettetem ki vele a gyógyszer árát, hanem másikat iratok fel, és azt is megveszem. Ez teljesen normális dolog.

Aki itt él ebben az országban, tudja, hogy érdemes viszont bármiben, több véleményt meghallgatni, több véleményt kikérni. Én biztos nem vinném el az első szerelőhöz a drága biciklim, de még az olcsót sem, hanem tájékozódnék, konzultálnék másokkal.

Tudom ajánlani a CM honlapját és egyéb biciklis honlapokat, ahol nagyon segítőkész tanácsokat kap az ember, de már eleve vannak olyan témák, amikből igencsak lehet profitálni, tanulni.
Akinek van internete, annak ez ma már alapszabály: utánanézni a dolgoknak.

Azt pedig nagyon lerágott (és rossz!!!) csontnak tartom, hogy ha valaki azzal jön, hogy "lejárattuk az országot, a magyarokat" vagy mit tudom én kit/mit egy KÜLFÖLDI előtt. Nem a külföldiek miatt, hogy ők mit szólnak, hanem magunk miatt kellene civilizált országot teremteni. Nem az ország járatódik le, hanem csak az, aki lejáratja magát. De ebben az esetben én nem érzem ezt nagy lejáratásnak.
Ha a kerékcsere drága dolog, biztos, hogy megkérdezem mástól is, hogy megéri-e, tényleg az a baj oka vagy lehet valami más is, mielőtt megvenném. Ezt mindenki, aki ebben az országban él, tudja. Ez egy ilyen hely. Itt érdemes tájékozódni. (Szerencsére már jóval könnyebben lehet is.)

Új hozzászólás