A nejlonzacskók birodalma – szemétkérdés Franciaországban

Általános jelenség, voltaképpen nem alaptalan a sztereotípia, hogy a Franciaország és polgárainak java része nagyon ad a fényűzésre. Számos történelmi és gazdasági okfejtés igazolja a mostani generációk „jogos” elvárását egy „gazdag” életminőségre. De mindennek természetesen meg kell fizetni az árát.

Az általános, nagy mértékű fogyasztás mellett Franciaországban nem alakult ki olyan környezetkultúra, mint más, hagyományosan magas életszínvonallal rendelkező nyugat-európai országokban, például Németországban, Svájcban, Hollandiában. A pár évtizede fogyasztási mámorban lévő közfelfogás értelmében minden, amit a természet, a környezet ad, felhasználható az ország lakóinak jóléte érdekében. Franciaország későn ébredt rá – pontosabban most ébredezik – alapvető környezetvédelmi kérdésekre, így igen meglepő, de a lassan már a Magyarországon is elterjedt környezetkímélő eljárások nagy része itt még igencsak gyerekcipőben jár.

Az egyik legáltalánosabb kérdés a fogyasztáshoz szükséges hatalmas energiamennyiség megtermelése. Az 1960-70-es években a dicsfényében járó ipari nagyhatalom, ahogy csak lehetett, bármi áron energiát termelt. Az északi régió szénmezői a 80-as, 90-es évekig javában ontották a szennyező hőerőművek alapanyagát. Mindemellett Franciaország Európa vezető atomhatalmává nőtte ki magát, hiszen ma is büszkén jelenik meg minden elektromos számla alján, hogy az áram előállításának nagyjából 80%-a atomerőműből származik. Újdonságként tűntek fel – ugyan még mindig igen kis számban – a szélkerekek, egy megkésett szemléletváltást szimbolizálva, hiszen a megújuló energiaforrások aránya még mindig éppen csak súrolja az össztermelés 1%-át.

A gazdaság gazdagsága a mértéktelen energiafogyasztáson túl a háztartások pazarló gazdálkodásában mutatkozik meg közvetlenül. A kereskedelmi szféra mindent és szinte minden áron megtesz a vásárlók kedvéért, ugyanakkor egyelőre jóformán semmit a környezetért. Egy egyszerű hétköznapi bevásárlás során, elveszvén a színek és formák kavalkádjában, minden áru igen esztétikus csomagolásban csalogat magához. Ha azonban jobban szemügyre vesszük a csomagolást, rájövünk, hogy ami szép és vonzó, az mindemellett káros és romboló lehet. A termékek nagy részénél szinte egyáltalán nem találni olyan csomagolást, amelyen észrevehető tudatos környezetvédelmi tervezés, minimális az újrahasznosított anyagok használata, hatalmas a műanyag-felhasználás, illetve a többkomponensű, később lebonthatatlan csomagolások aránya. Mindent a felhasználói praktika, kényelem vezérel, a tervezésnél – ami a reklámokból egyértelműen ki is derül – a felhasználás megkönnyítése áll mindenek felett. A francia vásárlók és kereskedők szemében fontos szerepe van a hagyománynak, így a termékek megjelenésénél is sok esetben az évtizedek óta meghatározó tradíció, megszokott forma és felismerhetőség lényegesebb szempont, mint esetlegesen a környezetvédelem. Másrészt, napjaink kulcsszava a biztonság, így a habszivacs-tálcán kínált, többszörösen befóliázott termék iránt nagyobb a bizalom, mint a piacon selyempapírba göngyölt csirke iránt.

A csomagolási őrület legvégül a pénztárnál csúcsosodik ki, ahol megszámlálhatatlan mennyiségben kapjuk meg az adott áruházlánc, üzlet egyedileg nyomott nejlonzacskóját. Nagy élelmiszer áruházakban a pénztárak után mindent külön zacskózhatunk, és ebben a pénztáros egy elmés szerkezettel hamar a segítségünkre lehet. (A módszer hamar elterjedt a francia érdekeltségű hazai áruházakban is.) A nejlonzacskók nagy része azonban elég vékony ahhoz, hogy többször ne tudjuk felhasználni, legfeljebb szemét gyűjtésére.

Lássuk, mi a helyzet a halom feldolgozásában. Franciaországban elég minimális szinten érhető tetten a szelektív hulladékgyűjtés. Nemrég kampány indult ennek népszerűsítésére, de „természetesen” itt is igyekeznek minél inkább kímélni a lakosokat, a szelektáláskor nem szükséges mindent külön gyűjteni. Az újrahasznosítható csomagolóanyagok mind egy kukába kerülnek. De még ez a lehetőség is csak kevés háztartás számára elérhető. A nagyarányú bor- és egyre jelentősebb sörfogyasztás hatalmas mennyiségű üvegszemetet termel, amelyek sajnos nem kerülnek vissza a forgalomba.

Kétségtelen azonban, hogy manapság Franciaországban is megkongatták a vészharangokat, egyre több a hatalmas szeméttermelés visszafogására irányuló látványos propaganda. Mivel a szemétszállítás hatékonyan üzemelő gépezetként működik, a lakosok nagy részének fel sem tűnik a hulladék mennyisége. Nagyon könnyen kerül minden a szemétbe, az újra nem hasznosítandó, a hegyeket egyre csak növelő kupacra. A szeletív gyűjtésre buzdító kampány mellett egyes áruházak a csomagolóanyagok ésszerű használatával próbálkoznak. Egy kertészeti áruházlánc – bevallottan ír mintát követve – próbálja a többször felhasználható, erősebb vászonból készült – így persze drágább, 0,50 és 2 eurós – hordtáskákra rászoktatni vásárlóit. Egy diszkont élelmiszerlánc, inkább saját költségeinek lefaragása érdekében, mintsem környezetvédelmi megfontolásból, 3 centet (belátható, hogy nem erősen motiváló összeget) kér el a szokásosnál egy fokkal erősebb, talán még egy vásárlást kibíró nejlonzacskókért. Ezek a törekvések azonban egyelőre épphogy csak szimbolikusak abban a pazarló fogyasztási kultúrában, amit Franciaország még ma is megenged magának.