A miniszterek előtt a civil gazdaságélénkítő javaslat
Már 32 civil szervezet és a termelők széles táborának együttes akarata áll a javaslat mögött. A kezdeményező Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület (SZÖVET) bocsátotta társadalmi vitára a javaslatokat 2009. március 25-én. A javaslatok a kistermelői élelmiszertermelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 14/2006. (II. 16.) FVM-EüM-ICsSzEM együttes rendelet ésszerűsítését célozzák, hogy javítsák a hazai kistermelők esélyeit, a hazai termékek helyzetét. A kezdeményezők azt várják: ha a javaslatok beépülnek a hazai jogrendbe, a vidéki gazdaság plusz állami támogatás nélkül is fellendülhet.
A társadalmi egyeztetés eredményes volt, a gazdálkodói, civil és a hatósági oldalról számos szakmailag megalapozott javaslat érkezett. A javaslatokról a csatlakozó szervezetek képviselői és a hatóság, valamint az FVM képviselői április 30-án, munkaértekezleten egyeztettek. A három tárcát érintő, szövegszerű jogszabály-módosítási tervezetet a civilek megküldték a földművelésügyi, az egészségügyi, illetve a szociális és munkaügyi minisztereknek, személyes egyeztetést kezdeményeztek.
A javaslatok elfogadásával:
- értékesíthetővé válhatna a kistermelői feldolgozott termék (pl. sajt, lekvár, kolbász) a kiskereskedelmi és vendéglátó egységeknek is abban a megyében, ahol a gazdaság található vagy az azzal szomszédos megyében;
- újra értékesíthetővé válhat a kistermelői nyers tej a közétkeztetés számára;
- értékesíthetővé válhat a sertés, szarvasmarha, juh, kecske nyers hús;
- a termelői vásárok szervezésének követelményei egyszerűsödhetnek.
A törvényjavaslat teljes szövege >>>
Forrás: SZÖVET








Új hozzászólás