fbpx

| Bán Dávid

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Lassan állnak át a bankok a papírtakarékosságra

Hivatalos ügyeink elintézését rendszeresen a papírmunkával kezdjük, majd jönnek az újabbnál-újabb kitöltésre, aláírásra váró papírok, postán küldött értesítők, amelyek nem csak fölöslegesen porosodó kupacokat képeznek, hanem értelmetlenül nagy a papírigényük is. Kis odafigyelessél könnyen változtathatunk is ezen.

Külföldön

Skandináviában és Finnországban, az európai
papírtermelés fellegváraiban az állami és magánadminisztráció két legfőbb
alapelvének egyike, hogy az ügyfelet ne zavarják fölösleges intéznivalóval,
sorbaállással. Vagyis cél, hogy a lehető legminimálisabbra csökkentsék az
ügyintézés idejét, illetve hogy minél kevesebb legyen a papírhasználat.

Egy tartózkodási kérelemhez 2-3 lapot, egy
adószám igényléshez 2 oldalt szükséges beadni, az adóbevallást pedig kizárólag elektronikus
formában végzik. Mindez igaz a magánszektorra, így a bankokra is.

Számlanyitáskor – amelyet akár az
interneten keresztül is elvégezhetünk – a kilétünket igazoló dokumentum
digitalizálásra kerül, minimális az aláírandó tényleges papírok száma, számlaegyenleget
pedig csak külön igény esetén küldenek. Nyomon követésre ott az internet, a
mobiltelefon, az ATM automaták és a telefonos ügyfélszolgálat.

 

És itthon

Magyarországon, ahol már az évente
kipostázott az adóbevallási csomag terjedelme is egy közepes könyvvel ér fel, maga
a banki szektor is igen nagy papírhalmozó. Egy nagyobb bankhálózat átlagosan
évi 170-200.000 kilogramm papírt használ fel irodai és külső kommunikációs
tevékenysége során, amelynek igen nagy részét teszik ki az ügyfelek felé
kipostázott levelek.

Lakossági ügyfelek részére a bankok
többsége a számlánkénti havi egy kivonat postázását automatikusan vállalja,
amely szolgáltatás árát általában tartalmazza a számlavezetési havidíj. Az
ügyfél díjmentes szolgáltatásként értékeli a havi számlakivonat postázását, így
nem csodálkozhatunk, hogy nem igazán jut eszébe lemondani róla.

Az OTP Bank 2009. május 1. és június 15. között, minden
egyes számlaértesítő levél lemondása után, a megtakarított összeg egy részéből a
WWF (World Wide Fund for Nature) Erdővédelmi Programját segíti a pénzintézet. Az együttműködés
célja, hogy a papírra nyomtatott és postai úton kiküldött bankszámlakivonat
helyett az ügyfelek elektronikus úton kérjék számlakivonatukat. Ezzel a bank felelősen
gondolkodó ügyfelei, a természet megóvása mellett, minden egyes számlaértesítő
lemondásával 40 forinttal járulnak hozzá a WWF Erdővédelmi Programjának
finanszírozásához.

„Ahhoz, hogy a bank ügyfelei havonta újonnan készült papíron
kapják meg számlaegyenlegüket, évi körülbelül 408 tonna fára, vagyis mintegy
2100 fatörzsre van szükség – mondta Csáki Roland, a WWF Magyarország
kommunikációs igazgatója. A nemzetközi természetvédelmi szervezet világszerte
támogatja a hosszú távon, fenntartható, természetes folyamatokra alapozott
erdőgazdálkodás bevezetését, amely biztosítja az erdőben élő állat- és növényfajok
számára a megfelelő életkörülmények fennmaradását.

A céges számlakivonatok rendszere – hála a
bonyolult bürokráciának – még inkább pazarló, hiszen minden egyes pénzmozgásról
külön levélben értesíti a bank ügyfelét, ami adott esetben akár napi több
borítéknyi levelezést igényel. A számlaegyenleg értesítők, a különböző
mellékletek, ajánlatok, azok borítékai tetemes papírmennyiséget tesznek ki. Ez
a nagymértékű pazarlás, értelmetlen papírdömping azonban odafigyeléssel
ésszerűsíthető.

A hazai bankok is kezdik bevezetni azt a
takarékosabb megoldást, hogy az egyre összetettebb internetes és egyéb
elektronikus funkciók elterjesztésével próbálják csökkenteni a felhasznált
papírmennyiséget. Igaz, az internetes (e-banking) szolgáltatásokat leginkább a
kényelemmel és a 24 órás elérhetőséggel reklámozzák ügyfeleiknek, a
környezetvédelmi szempontról már nem igazán esik szó.

Az internetes egyenleg-ellenőrzés mellett a
bankok lehetőséget biztosítanak egy – a nyomtatott és postai úton kézhez kapott
számlaegyenleghez hasonló formátumú és tartalmú – pdf fájl letöltésére. Ezt
számítógépünkön tárolhatjuk, és adott esetben ki is nyomtathatjuk. Igaz, a
hatóságok sajnálatos módon nem fogadják el hitelesnek az általunk nyomtatott
verziót, ekkor a bankunkhoz kell fordulnunk egy hitelesített – általában feláras
– nyomatért, hiteles kivonatért.

Az interneten történő banki műveletek
aránya az elmúlt években ugyan rohamosan növekedett, de nem minden bank tartja
számon, hogy hány ügyfelük mondta le a papíralapú számlakivonatok postázását. A
szolgáltatásban egyik élen járó bank, a CIB internetet használó ügyfeleinek
több mint fele (2007-ben 55%-a) tért át e környezetkímélőbb megoldásra.

A papíralapú verzió ellen szól – a
környezetvédelmi szempontok mellett -, hogy számlaegyenlegünket és az azon való
pénzmozgást jóval naprakészebben tudjuk ellenőrizni az interneten vagy a
mobiltelefonokra küldött szöveges üzenetekben, esetleg az ATM automaták
képernyőjén (ahol a kért adatok ki is nyomtathatóak). Ugyanúgy, a legtöbb bank
rendelkezik jól működő, 24 órás telefonos ügyfélszolgálattal is, ahol jelszavas
védelem mellett juthatunk saját banki adatainkhoz.

 

Megvizsgáltuk a bankokat: ki mit kínál
papír nélkül?

Több nagy bankot vizsgálva csak a Citibank
kínál olyan online szolgáltatást, amely a kommunikációjában kifejezetten a
papírfelhasználás nélkülözését, mint környezetkímélő megoldást helyezi
előtérbe.

Már meglévő ügyfeleinek ajánlja az OTP a
papíralapú számlakivonatok postázásának mellőzését, amivel az ügyfél jelképes
összeggel (100 forintos nagyságrenddel) csökkentheti is a havidíját.

A Budapest Bank számos szolgáltatását
kínálja kedvezőbb áron, ha nem veszünk igénybe papírhasználatot. A CIB Bank
pedig először a munkatársai számlakivonat-leveleinek megszüntetésével csökkenti
a papírhasználatot.

Más bankok, így a Raiffeisen, a K&H
Bank
, az AXA Bank ugyan nem kínálják külön, de ha rákérdezünk, általában
megtehetjük, hogy számlánkhoz nem igénylünk papír alapú kivonatot, igaz, ezzel
költségeink sem csökkennek (sok helyen ingyenes maga a kivonatpostázás
szolgáltatása is), de nem is jár plusz költséggel a papír alapú kivonat lemondása.

 

Választhatjuk az internetes űrlapkitöltést

A bankok másik nagy papírpazarlási területét
az ügyfelektől bekért űrlapok, igazolások, iratmásolatok jelentik. Az iktatás
kedvéért sokszor többpéldányos űrlapokat kell kitöltenünk, amelyekhez jóformán
darabonként csatolják irataink fénymásolatát.

Természetesen, ügyfélként nem igazán tudjuk
befolyásolni a bankok belső bürokráciáját és környezettudatosságát, de adott a
választás lehetősége, hogy – a pénzügyi kondíciókon túl – megnézzük, melyik
bank mennyi papírmunkát végeztet el velünk fölöslegesen.

Sok esetben az internetes felületen már
előre ki tudunk tölteni néhány adatlapot, és már kezdetektől választhatjuk a
papírkímélő elektronikus adatszolgáltatást. Azonban hogy később mennyi papírral
kíván bombázni minket a bank, az előzetes tájékoztatókból – a Citibank
kivételével – nem igazán tudunk meg sokat, ehhez mindenképpen célszerű
telefonon felhívni az ügyfélszolgálatot.

Létezik már hazai példa arra – az
Észak-Európában már teljesen bevetett szokásra – is, hogy a megfelelő papírok
mind digitalizálásra kerüljenek, így nem a porosodó papírkupacok nőnek a bankok
irattárában, hanem a számítógépes adatok. Az igazolásra vagy később esetleg
hitelesítésre elkért személyi papírjainkat – a megfelelő szigorú adattárolási
követelmények mellett – beszkennelik, és az így kapott digitális verziót a bank
a látott dokumentumok alapján hitelesnek veszi, és megőrzi.

Ugyanakkor elkerülhetetlen, hogy az
ügyfélnek adott esetben ki kell töltenie és alá kell írnia űrlapokat,
bizonylatokat, amelyek egy-egy példányát igazolásként akár vissza is kapja, de
gondos odafigyeléssel ésszerű mennyiségűre tömöríthető az ilyen lapokon a
bekért információ mennyisége, illetve megfelelő tervezéssel csökkenthető az
oldalak száma.

Az egyre jobban terjedő hitelesített
digitális technika és a (papír)kiadások csökkentése mellett talán a
környezettudatosság is kezd szerepet játszani a bankok ügyfélkapcsolataiban.
Igaz, egyelőre távol áll még – és nem csak tőlünk – az észak-európai modell,
ahol minimálisra csökkentették a bürokrácia papírhasználatát, de ügyfélként mi
is odafigyelhetünk, és igényelhetjük a bankok papírkímélő szolgáltatásait.

 

Kép [cc] unk

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás