Körkép a hazai elektromos bicajokról
Minden korosztály igényét és ízlését kielégítő kínálat, különböző technikai megoldások, pedálrásegítés, dupla akkumulátor – néhány szóval így jellemezhető az elektromos kerékpárok hazai piaca.

A bő választékot márkakereskedésekben, míg az olcsóbb darabokat barkácsáruházakban és hipermarketekben találtuk. Az árak magukért beszélnek, és ebben az esetben nem minden a külső.
Érdemes böngészni a különböző internetes boltokat, ugyanis elég sok információt kaphatunk az elektromos kerékpárokról, és az árak is igen eltérőek. Például a Bolthely oldalon 100 000 forint alatt találtunk egy bringát.
Hazánkban 2003 óta forgalmaznak elektromos kerékpárokat, igaz, csupán néhány éve vált népszerűvé, különösen azoknál, akik már nem tudnak sokat tekerni. Így idősek és mozgássérültek számára is megkönnyíti a közlekedést.
Az e-bringához nem kell vezetői engedély, ugyanis átmenet a kerékpár és a motorkerékpár között. Némelyik típus megtévesztésig hasonlít a robogóhoz.
Kezdjük az alapoknál
Az elektromos kerékpárok motorteljesítménye általában 240 Watt. Egy akkutöltéssel 20-40, de egyes daraboknál 80 kilométert lehet megtenni velük 20-40 km/óra sebességgel.
- a jármű hub-motorral van felszerelve, ez lehet akár az első, akár a hátsó kerékben
- a motor teljesítménye: 200-300 Watt (nálunk 300 W a felső határ)
- a kerekek 24-26 colosak
- a hatósugár 20-40 kilométer
- az elérhető legnagyobb sebesség 20-40 km/h
- a jármű pedállal, emberi erővel is hajtható, esetleg motorral és pedállal egyidejűleg
Az akkumulátorok között is különbözőket találunk, egyrészt ez is befolyásolja, hogy milyen távolságot lehet megtenni két töltés között. Létezik kétakkumulátoros kerékpár is. Ha lemerül az egyik, átkapcsolhatunk a másikra.
Az elektromos kerékpárokon alkalmazott igen praktikus fejlesztés a pedálrásegítés lehetősége. Ez azt jelenti, hogy beállíthatjuk, hogy mekkora sebességgel szeretnénk haladni. Ha pedálozással nem érjük el a kívánt sebességet, vagy egy idő után elfáradunk, a sebességcsökkenést érzékelni fogja az elektronika, és annyival pörgeti fel a motort, hogy sebességünk állandó maradjon. A pedálozással részben tehermentesítjük a motort. Okos találmány.
Piaci körkép
Gepida
A Gepida kerékpárok gyártója, az Olimpia Kft. 2008-ban dobta piacra első komoly elektromos kerékpárját, amely számos új országot vonzott partnereik közé. Így kerültek Gepida bringák Franciaország, Svájc és Anglia útjaira is. Mindegyik kategória másban jó.
Az idei Bringaexpón az erre az alkalomra felállított 35 méteres Pedelec tesztpályán az érdeklődők kipróbálhatták a Reptila 1000 elektromos pedálrásegítésű kerékpárokat is. A tervezésnél elsődleges szempont volt a motor és az akkumulátor elhelyezésének megoldása. Ennél a terméknél japán technológiát használtak. A kerékpár motorja Yamaha gyártmány, ezt pedig meg kell fizetni. Ez a Pedelec Japánban már több évtizedes múltra tekint vissza. Az ára kicsit borsos, közel 600.000 forint.
Velox
A Velox Villamoskerékpár Forgalmazó Kft. 2004-ben kezdett el elektromos kerékpárokkal foglalkozni. A cég kiemelt figyelmet fordít a garanciakezelésre, valamint az utólagos alkatrész-ellátásra. Az ország közel 100 pontján hozzájuthatunk a speciális alkatrészekhez. A lejárt akkumulátorok újrahasznosításáról is gondoskodnak.
A terméklistából kiderül általában 180.000 forintból már vásárolhatunk egy megbízható, praktikus darabot, de költhetünk rá akár 300 ezer forintot is.
Választhatunk Comfort, Minimax, Lady, Classic és Easy modelleket.
A Cargo fantázianév nem véletlen. Ez a modell a nagyméretű első kosarának és a kihajtható lábakkal felszerelt hátsó csomagtartójának köszönhetően a Velox paletta teherhordója. Az eddig csak a robogó felépítésű elektromos kerékpárokra jellemző 300 W-os motorteljesítményt itt már a klasszikus kerékpáros felépítésnél is alkalmazzák.
A legtöbb típus rendelkezik pedálrásegítéssel.
Partner
Első generációs elektromos kerékpár, amely napjaink elvárásainak is tökéletesen megfelel – olvasható a honlapon. A legolcsóbb kerékpárjuk a Partner01 márkanevet viseli, és 110 ezer forintért hozzájuthatunk többféle színben is. A motor teljesítménye 240 Watt.
Tornádó
2003-ban a Mikroprofit Kft. az elsők között kezdett Magyarországon elektromos kerékpárt importálni. A Tornádó kerékpárok hamar népszerűek lettek, így már az első évben húsz kereskedő csatlakozott a hálózathoz. Jelenleg 74 viszonteladó árulja ezeket a bringákat. 123 000 és 234 000 forint között választhatunk a kínálatból. A TRD064 például egy feltöltéssel 80 kilométerre is elrepít, 35 kilométer/órás sebességgel.
Ciklon
Találtunk egy olyan darabot - Ciklon TD-ECO 20" - amely már 70.000 forintért beszerezhető. A motor 251 Wattos, háromfázisú. Maximum 25-el roboghatunk vele, 25 kilométerre. Az akkumulátor töltési ideje maximum 3 óra.
Sellő
A Robogó 3K Kft. 2003 óta foglalkozik a Sellő forgalmazásával, összeszerelésével és szervizelésével. Nagykereskedelmi, kiskereskedelmi és szerviz tevékenységet folytatnak, valamint webáruházat üzemeltetnek.
A Sellő sorozat egyik új típusa a 70-es számot kapta. Hagyományos kialakítású, nagy kerekű kényelmes kerékpár, amely elektromos hajtással van kiegészítve. A pedálos hajtás áttétele nagyobb, így nem fontos olyan gyorsan hajtani. Pedálérzékelő van beépítve, ami emelkedőknél jól segíti a vegyes használatot. Ára 100.000 forint.
Guewer: Grand és társaik
A Guewer professzionális gyártó, tervező és fejlesztő cég. Termékei az elektromos három- és négykerekű robogók mellett az elektromos robogók és az elektromos kerékpárok.
A Grand már 134.900 forintért a miénk lehet, ez a legolcsóbb darabjuk. A motor teljesítménye 250 Watt, 25-tel haladhatunk akár 50 kilométeren át.
Elektromos bringát használsz? Oszd meg velünk a tapasztalataidat a szerk[kukac]tudatosvasarlo.hu címen vagy a cikk alatt kommentben!
Kép [cc] richardmasoner








Hozzászólások
Aki szeret bringázni és a bringáját is szereti de 10-20Km-re van a munkahelye és nincs pénze autóra vagy nem is akar autót, mert nem ért egyet az 1autóban 1ember elmélettel, akkor az szereljen a bringájába elektromos kittet és például egy jó minőségű csepel városi treking bringával tényleg akár 45-50Km/h-val is tud hasítani úgy, hogy a jó fékeknek köszönhetően meg is tud állni :) De vegye számításba hogy egy jobb beépítő kitt akkuval együtt akár 150-200e Ft is lehet plusz a bringa. De ezért a pénzért tényleg tuti cuccot kapsz :D
Aki beépít és kittet is tud meg aksit is az a www.elektromos-kerekpar.hu Keresd őket bizalommal.
Szerintem túl sok ember vesz ilyet aki nem szorul rá. Ez a legnagyobb hülyeség mert drága és még szar is és amíg nem vagy 70-80 éves, szerintem többet árt mint használ, mert nem mozogsz rajta, nemúgy mint a sima bringán. Még anno egy teljesen jó kondiban lévő középkorú tanárom vett egy hasonló gépet és megkérdeztem hogy tekeréssel együtt mi a max. Azt mondja 40. Na hát én annyiból amennyit ráköltött, olyan bringát veszek hogy a barátnőm is kitekeri belőle a 40et pedig nincs jó kondiban. Én is ültem már pár ilyenen de mindegyik kókány szar alkatrészekből volt, a lánc leesett, az akkumlátor elgyengült 1-2 év alatt, stb. Szerintem csak az vegye aki már reménytelenül derék meg minden fájós, annak lehet jobb, de mindig leüvöltöm a tizen meg huszonéveseket ha ilyet akarnak venni.
Ha lehet, inkább bicikli, tekerem én, ameddig lehet.