Két fontos ügy: küldj levelet Brüsszelbe!
Írj a családi gazdaságok megmentéséért!
Az Európai Bizottság a napokban bírálja felül az Unió közös agrárpolitikáját (KAP) a következő öt éves periódusra. Ha egyetértesz azzal, hogy a családi gazdaságok nagyobb támogatást kellene, hogy kapjanak, jelezd véleményedet!
Évente 300 ezer kisgazdaság szorul ki a piacról Európában és megy tönkre. A helyi termelők nem tudnak versenyre kelni az olcsó, és egyre nagyobb tömegben érkező ázsiai, latin-amerikai és egyéb helyekről származó import hússal, zöldséggel és gyümölccsel, de az új, amerikai és multinacionális cégek által létrehozott óriási, iparosított és ipari módszerekkel dolgozó gazdasági telepekkel sem. A kis gazdaságok ellehetetlenülésével a vidéki közösségek egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek a növekvő munkanélküliség és a biztos bevételi források elvesztése miatt – folyamatos az elvándorlás, az elszegényedés. Az ügy minket, fogyasztókat is érint. Nem csak a hagyományos tájak, tájfajták és helyi értékek kerülnek veszélybe, amivel az egész társadalom sokat veszít, de az élelmiszer-biztonság is: egyre kevésbé választhatunk friss, egészséges, helyi termékek közül.
Az uniós támogatások 85%-a ma a szektor 18%-át kitevő óriás-gazdaságokhoz kerül – az aránynak épp fordítottnak kellene lennie! Amennyiben egyetértesz azzal, hogy a kisgazdaságoknak sokkal nagyobb mezőgazdasági (és nem turisztikai vagy más ködös „vidék-újrafejlesztési”) támogatást kellene kapniuk, s ha segíteni szeretnél Európa családi gazdálkodóinak és közösségeinek a talpon maradásban, írj Mariann Fischer Boelnek, az Unió mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosának!
Anti-GMO
Stavros Dimas az Európai Unió Környezetvédelmi biztosa október 25-én az erős mezőgazdasági lobbi ellenében több génmódosított kukorica (Bt 11 és 1507) engedélyeztetése ellen szállt síkra. Támogasd véleményeddel, küldj levelet!
A vegyipari cégeknek, akik a génmanipulált magokat támogatják, sajnos erős szövetségeseik vannak. Lehetséges, hogy Dimas példa nélküli döntése meg lesz fúrva az európai bizottság ülésén novemberben.
Az emberek erőteljes támogatása szükséges, hogy az európaiak egészsége előbbvaló legyen, mint a vegyipari cégek kereskedelmi érdekei.
Ha segíteni szeretnél, küld el ezt az üzenetet Manuel Barosonak, az Európai Bizottság elnökének, valamint Dimas, Kyprianou és Fischer-Boel biztosoknak is, valamint küld el ezt a felhívást barátaidnak is!
A Food and Water Watch és a Greenpeace felhívását olvastátok.
Kép [cc] Patrick Jones








Hozzászólások
Először "tévedtem" erre az oldalre, és eddig nagyon tetszik! A cikkel kapcsolatban csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy nagyon örülök, hogy más is úgy látja, hogy a turizmus, mint a vidék csodafegyvere baromság, és a valódi megoldást a mezőgazdaság fellendítése, és a családi gazdaságok, szövetkezetek feltámasztása jelenti!