Kerékpárral Budapestért és a tiszta levegőért verseny
Budapesten - más európai városokhoz viszonyítva - rendkívül alacsony a kerékpározók aránya a közlekedésben. Hiába lenne esetleg megfelelő infrastruktúra, vagy jó közlekedési morál, ha nincs megfelelő reklám, amely kerékpározásra buzdítja az embereket, divatot csinál a kerékpározásból.
A figyelemfelhívás egyik módja, ha mindenki által ismert cégeket, intézményeket, iskolákat, üzleteket veszünk rá, hogy dolgozóikat, ügyfeleiket, tanulóikat, vevőiket kerékpározásra sarkallják, és mindez verseny keretein belül zajlik. Az nyer, aki a legtöbb embert veszi rá a kerékpározásra a legjobb módszereket veti be ennek ösztönzésére.
A verseny ötlete a Városi Biciklizés Barátai Egyesület vezetői fejéből pattant ki. A szervezők remálik, hogy hatására sokan át fognak ülni az autóból a kerékpár nyergébe, legalább alkalmanként. Így gyakorlatilag jelentős ráfordítás nélkül csökkenhet az a légszennyezés, mely évente majd' 2000 ember halálát és több százezer ember megbetegedését okozza fővárosunkban, és végeredményként egy sokkal barátságosabb várost kapunk.
A győztesek kiválasztásában sok szempontot vesznek figyelembe, a kerékpártárolási lehetőségeket, van-e a munkahelyen öltöző, zuhanyzó, vagy biztosítanak-e céges kerékpárt, kerékpáros esőruhát.
A verseny a Föld Napján (04.22.) indul, de már április elsejétől lehet nevezni. A nyertesek listája - mint követendő példa - több újságban, TV-ben, rádióban, és Internetes honlapon is szerepel majd, és értékes nyeremények birtokosaivá válhatnak a nyertes cégek dolgozói.
A nevezési lap és a versenykiírás letölthető az egyesület honlapjáról.








Új hozzászólás