Karácsonyra – reményt!
Védjük meg mi magunk az ország település- és iskolahálózatát;
rendezzük meg a kisiskolák karácsonyát, karácsonykor az ajándékra szánt pénz
10%-át adjuk a kisiskoláknak - szól az Élőlánc felhívása.
"Idén vagy száz falusi iskola kapujára került lakat. A
következő években sok száz intézményt fenyeget hasonló sors. A megszorító
intézkedések több tízezer gyermeket hoznak hátrányos helyzetbe: nekik már a
tudáshoz vezető út első lépéseinél el kell szakadniuk az otthonuktól. A
tanuláshoz való jog ebben a korban még mindenkit a saját lakóhelyén illet meg.
A kisiskolákban, ugyanolyan jó, kis tanulócsoportban pedig jobb teljesítmények
születnek, mint másutt. Illyés Gyula, Móra Ferenc, Öveges József tanyasi
iskolába jártak, s olyan útravalót hoztak magukkal, amiből másoknak is bőven
jutott.
Az iskolától megfosztott falvak sorsa lassú halódás. Ezt tudván a finnek, a franciák, az osztrákok és más európai népek nem büntetik, sőt inkább megkülönböztetett segítségben részesítik a kistelepülések iskoláit. Tudják, az országnak falvakra, a falunak iskolára van szüksége. S olcsóbb és emberségesebb, ha a diákok serege helyett szükség esetén tanáraik kelnek útra reggelente."
Az Élőlánc jövőre is folytatni szeretné a gyűjtést, az adományokat 2008. május elején osztja szét az iskolájuk megmentésére pályázó falvak között. Pályázni azzal lehet, amit a helyi közösség, a tanárok, a családok, az önkormányzat tesz az iskoláért, az ott folyó pedagógiai munka eredményességéért. A kezdeményezés célja a társadalmi szolidaritás erősítése, a felelősségérzet mozgósítása.
Az adományokat „kisiskolákért" jelzéssel a Kós Károly
Alapítvány fogadja.
Számlaszám: 10402166-21629530-00000000
A kezdeményezést a Független Pedagógus Fórum, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége, a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesülete, a Magyarországért Egyesület és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is támogatja.
Kapcsolat, további információ:
e-mail: iroda@elolanc.hu
mobil.: 30/5979-001
web: www.elolanc.hu








Új hozzászólás