• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Kampány a biodiverzitás megörzéséért

2010.06.04. /
Az európaiak nem eléggé tájékozottak a biodiverzitás csökkenésével kapcsolatban. Az Európai Bizottság figyelemfelkeltő kampányt indít.

A legutóbbi Eurobarométer-felmérés kimutatta, hogy csupán az európaiak 38%-a ismeri a biodiverzitás fogalom jelentését, és 28%-uk nyilatkozott úgy, hogy bár már hallotta a kifejezést, a jelentésével nincs tisztában.

A többség szerint a biológiai sokféleség csökkenése komoly probléma, de úgy gondolja, hogy a veszteség személyesen nem fogja érinteni; ezzel szemben a válaszadók alig 17%-a vélte úgy, hogy máris érzi annak hatását.

Arra a kérdésre, hogy mi veszélyezteti leginkább a biológiai sokféleséget, 27% a környezetszennyezést, míg 26% az ember okozta katasztrófákat jelölte meg. A kérdésre, hogy miért nem lépnek fel a biodiverzitás megőrzéséért, a polgárok elsősorban azt a választ adták, hogy nincsenek tisztában azzal, mit is tehetnének.

Az egész Európai Unióra kiterjedő kampánynak - amely egybeesik azzal, hogy az ENSZ 2010-et a biológiai sokféleség világévének nyilvánította - az a célja, hogy felhívja a figyelmet a problémára az interneten, videóklipeken, PR-akciókon, utcai művészeti eseményeken és a médián keresztül, beleértve a közösségi portálokat is.

A kampány fő célkitűzése, hogy megmutassa a biodiverzitás csökkenésének a mindennapi életre gyakorolt hatásait, és biztosítsa, hogy a polgárok tisztában legyenek a veszteségek lehetséges következményeivel és azzal, hogy ők mit tehetnek a folyamat megállítása érdekében.

További részletek a kampányról >>>

Hozzászólások

Gábor / 2010. június 6. 19.26

"A kérdésre, hogy miért nem lépnek fel a biodiverzitás megőrzéséért, a polgárok elsősorban azt a választ adták, hogy nincsenek tisztában azzal, mit is tehetnének."

Talán pesszimista vagyok, de szerintem nemhogy nincsenek tisztában, hanem mégcsak nem is érdekli őket. Az ismerőseim többségénél legalábbis ez a helyzet. És nemhogy a biodiverzitás, hanem pl. a szelektív hulladékgyűjtés sem.
Szóval biztos, hogy kell a kampány, ezzel elsősorban a gyerekekre kell összpontosítani. A felnőtteknél erősebb dolgot kellene kitalálni a kampánynál. Lehet, kicsit üres szavak, de ez a véleményem. :)

Új hozzászólás