• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Újabb bizonyíték a nanoezüst kártékonyságára

2010.10.28. /

Újabb vizsgálatok bizonyítják a nanoezüst hímivarsejt károsító hatását. Ugyanakkor antibakteriális hatásuk miatt egyre gyakrabban használják ezeket ruházati termékek, légfrissítők és kozmetikai termékek gyártásához.

A boltok polcain egyre gyakoribbak a nanoméretű részecskéket tartalmazó termékek. Korábbi vizsgálatok már igazolták a nanoezüst hímivarsejtek növekedését gátló hatását. A legújabb eredményekből az is kiderül, hogy a kisebb méretű részecskék nagyobb mértékben károsítják a hímivarsejtek kialakulását.

A magzati fejlődés során a nanorészecskék a méhlepényen keresztül bejuthatnak a magzatba, ott megzavarva az ivarsejtek kialakulását.

Jelenleg nem ismert, hogy a széles körben használt anyag milyen mértékben jut be az emberi szervezetbe. Valószínű, hogy a nanorészecskék a légzés és étkezés során, valamint a bőrön felszívódva is a testünkbe kerülnek. Számos vizsgálat igazolta, hogy a termékekből a részecskék – elsősorban a szennyvízzel – a környezetbe jutnak.

A kutatók szerint a lehetséges egészségügyi hatások nem kellően vizsgáltak, a kisméretű szemcsék a vérárammal a test összes szervébe, így akár az agyba vagy a magzatba is eljuthatnak. Már korábban igazolták, hogy a nanoezüst szemcsék több sejttípusra (például a tüdő, az idegrendszer vagy a bőr sejtjei) nézve mérgező hatásúak.

A legutóbbi kutatás során azt értékelték, hogy a különféle (10, 25, illetve 80 nm) átmérőjű és bevonatú (például szénhidrogén, cukor) ezüstszemcsék milyen hatással vannak az ivarsejtek kifejlődésére. A legkisebb méretű cukorral bevont részecskék okozták a legnagyobb hatást, melynek eredményeként a sejteket károsító és elpusztulásukat elősegítő szabadgyökök képződtek. A részecskék az ivarsejtek termelését végző csírasejtek növekedését is akadályozták, mivel egy serkentő hatású anyag (GDNF) sejtekre gyakorolt hatását lecsökkentették. Az elvégzett vizsgálatokból azonban nem derül ki, hogy az emberi szervezetben lévő nanorészecskék mennyisége elégséges-e a káros hatások kiváltásához.

 

Megjelent a Levegő Munkacsoport Vegyi anyag hírlevelének 2010. szeptemberi számában. Feliratkozás: reach [kukac] levego.hu

Kép [cc] gonzalez

Hozzászólások

Panka / 2012. május 4. 01.35

Az ezüst kolloidtól várom a gyógyulást, pozitív tapasztalat nincs?

sip / 2010. november 9. 15.45

Ngelina: A mogyorókrém is nagyon káros, ha valaki allergiás rá (meg ha "hidrogénezett növényi zsíradék" van benne, azaz margarin, ugye)... Nálam speciel bevált az ezüstkolloid (tüdő+arcmelléküreg gyulladás, candidiázis, bőrkiütések). (Többösszetevős probiotikumot fontos mellette szedni!) A "hagyományos" antibiotikumoknak is lehet ám komoly mellékhatásai.

Ngelina / 2010. november 9. 14.26

Az ezüst kolloid eddig az egyetlen anyag, amely nálam allergiás reakciót vált ki (mindenem feldagad, mint akit felfújtak).
Egy sebtapasz kapcsán volt szerencsém erre a "tapasztalatra" szert tenni. Szerintem nekem nincs szükségem rá :)))

Egyébként az nem új keletű tipp a kismamák számára, hogy ne használjanak semmilyen spray-t a háztartásban.
Én ezt kiterjeszteném bárkire aki él és mozog, mert nem csak a nanoezüst károsíthatja a szervezetet és nem csak a magzatét...
Fantasztikus találmány a porlasztó de azért az a rengeteg oda nem való anyag ami a levegőbe jut általa simán van olyan káros (vagy rosszabb), mint a szmog.

bing / 2010. november 9. 00.31

Kaviár: "Hát, önmagában az ezüst kolloid sem jobb semmivel."

És ezt mire is alapozod? A kisujjadból szoptad? A cikkben említett kutatás a különféle bevonatokat tartalmazó ezüstszemcsék hatását vizsgálta, amik egyes kozmetikumokban vannak.

Kaviár / 2010. november 8. 21.31

Hát, önmagában az ezüst kolloid sem jobb semmivel. A szervezetnek nincs szüksége ezüstre.

bing / 2010. november 8. 19.47

A rendes ezüstkolloid oldatban nincs semmilyen bevonat az ezüstszemcséken!

_______ / 2010. október 31. 19.30

Hát igen, ezek szerint nem is olyan jó... :-(
Mert mit is olvashatunk pl. a http://www.drjuice.info/ oldalon: „a folyamatos minőségellenőrzésre (...) a Bay Zoltán Nanotechnológiai Intézet felügyel.”
A f*sz se tudja már, hogy mivel ártunk jobban magunknak... :-(

MagyarÁszok / 2010. október 28. 13.40

Az Ezüst Kolloid ezek szerint nem is olyan jó mint gondolnánk? Vagy az más anyag, és másképpen hat ránk?

Új hozzászólás