Irodisták a környezetért
A hagyományteremtő céllal megrendezett nap során a 22 kiállító börze keretében mutathatta be termékeit és szolgáltatásait, valamint azok környezeti szempontból kedvező tulajdonságait. A kiállítók között megtalálhatóak voltak többek között bútor-, papír- és nyomtatógyártók, hulladékkezeléssel, takarítószerekkel és rendezvényszervezéssel foglalkozó cégek. Az esemény szervezője a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület (KÖVET) a börze mellett fél napos képzést is tartott az érdeklődők számára.
A képzés vezetői hangsúlyozták, hogy a magyar dolgozók 42%-ának iroda a munkahelye. Ők itt töltik aktív életük egy harmadát. „A globális felmelegedésnek ugyan nem első számú okozója az irodák környezetszennyezése, azonban ez az a terület, ahol az átlagember is sokat tehet a klímaváltozás ellen az irodai eszközök környezettudatos használatával."- mondta Havasi Péter a KÖVET programvezetője. Tóth-Baltási Péter szerint „Kis odafigyeléssel a papírhulladékok tömege akár 40-50%-kal is csökkenthető, ami egy 50 fős vállalatnál akár évi egy tonnát is jelenthet."
A viselkedésbeli változások mellett további hasznokat hozhat, ha gondosan megválasztjuk, milyen alapanyagokat, eszközöket használunk. Környezetbarát papír előállításához például 75%-kal kevesebb víz, 60%-kal kevesebb energia, és 100%-kal kevesebb fa szükséges - tudtuk meg a képzésen. Az irodák zöldítése ráadásul jelentős anyagi hasznokat is eredményezhet, hiszen a környezetet kímélő termékek gyakran éppen azért kevésbé környezetszennyezők, mert jóval takarékosabbak.
A környezetbarát irodaszereket forgalmazó kiállító cégek listája megtalálható a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület (KÖVET) honlapján.
Forrás: KÖVET








Hozzászólások
Saját tapasztalataim alapján azt mondanám, hogy az emberek viselkedésbeli megújhodására semmi remény: amit tudnak, elpazarolnak az irodában, és a pazarlás mértéke hűen követi az eszközök működéséből fakadó költségeket. Ugye ha energiatakarékos az izzó, kit érdekel, hogy fel van kapcsolva a lámpa...? A korábbi munkahelyemen még a klímaberendezést is bekapcsolva hagyták éjjelre; én kapcsolgattam ki rendszeresen, a fölösleges számítógépekkel és lámpákkal egyetemben. Hat-nyolc izzót tartalmazó lámpák maradtak felkapcsolva órákig, csupán azért, mert aki előzőleg felkapcsolta, nem volt szíves lekapcsolni, a többi alkalmazott meg nyilván úgy van vele, hogy hozzá nem nyúl, ha nem ő kapcsolta fel... A számítógépekkel pedig gyakorta úgy esett, hogy bekapcsolták őket hétfőn, mert szükségük volt rájuk fél óráig, majd ezután egészen péntekig be voltak kapcsolva, teljesen fölöslegesen. Ha kikapcsoltam őket (márpedig kikapcsoltam), azt idegeskedés követte részükről. Hogy miért? Mert ÖT egész percet várniuk kellett a rendszer betöltődésére.