Hajápolás, samponok
A haj és ápolása kiemelt szereppel bír a mi kultúránkban is. Ennek megfelelően meglehetősen sokat törődünk vele – de vajon a megfelelő módon és szerekkel?

A kozmetikai ipar irdatlan mennyiségű terméke között ember legyen a talpán, aki kiismeri magát. Mivel Magyarországon a fogyasztóvédelem úgy általában - személyi feltétel és eszközrendszerét tekintve - még jóindulattal sem mondható megfelelőnek, nem árt, ha más, fejlettebb országok tapasztalatait, vizsgálati eredményeit is megismerjük. Az Öko Test német fogyasztóvédelmi magazin több mint 15 éve figyeli árgus szemekkel - sok egyéb mellett - a kozmetikai piacot is. Laboratóriumi vizsgálatainál meghatározott egészségkárosító anyagok keresésére (ld. kritikus anyagok) koncentrál. Minősítésében ezen kívül csomagolási, környezetvédelmi szempontok is szerepet játszanak.
Hajápoló szerek
A haj fésülhetősége nagyban függ a hajzat minőségétől. A hajszálak élő anyagok, színüket, vastagságukat alapjában véve örököljük. Számos tényező, így
- bizonyos betegségek (pl. pajzsmirigy csökkent működése, vérszegénység);
- a vitaminhiányos táplálkozás és bizonyos elemek hiánya (vas, réz, szilícium, A- vitamin, biotin);
- különféle környezeti ártalmak, mint például a hideg, a szél, a fűtött szoba száraz levegője, nyáron az erős napfény (szolárium is), az uszodai klóros víz;
- a hibás hajápolás: túl gyakori fejmosás, agresszív samponok, hajápoló szerek (pl. dauervíz, a festékek vegyi anyagai), a hajszárító is leronthatja hajzatunk állapotát, s hozzájárul ahhoz, hogy a haj szárazzá, törékennyé váljon, és a fejbőrön lemezes szarulerakódások alakuljanak ki.
Mint általában, itt is első sorban a megelőzésre kellene törekedni. A legjobb lenne, ha vigyáznánk a hajunkra (pl. ha kell, sapkát hordanánk), és megelőznénk a bajt. A károsodott fejbőr és hajzat ápolásánál ugyancsak gondolni kellene a kiváltó ok(ok) megszüntetésére.
A kevés sokszor többet ér
Csak annyi és olyan hajápoló szert használjunk, amire valóban szükségünk van. Bár van olyan szakember, aki azt állítja, hogy egészséges hajzat esetén nincs szükség speciális hajápoló szerekre, és a meleg víz is elegendő a szennyeződések és a felesleges zsír lemosására, higgyük el, hogy a szennyezett környezet és a kemény víz miatt elégedettebbek leszünk az eredménnyel, ha legalább kis mennyiségben valamilyen kíméletes hatású mosószert és kemény víz esetén öblítőt is használnunk.
Normális hajzat esetén egyáltalán nem indokolt a napi hajmosás. A javasolt mennyiség függ a haj hosszúságától. Félhosszú hajra, normális erősségű hajszál esetén (0,05 - 0,07 mm) fél evőkanálnyi sampont javasolnak, vékony szálú hajzat esetén ennek a felét.
A konvencionális samponok szinte mindegyike erősen szárító mosóaktív anyagokat (natrium laurytsulfat, natrium laurylsulfat) és egyéb bőrkárosító adalékanyagokat (pl. PEG emulgálószert, konzerváló anyagokat, parabéneket) tartalmaz. Ezeknél a samponoknál különösen figyelni kell a mennyiségre. Jobban tesszük, ha hígítva használjuk a sampont, és alaposan kiöblítjük a hajszálak közül.
Még jobb, ha a reform-boltokban kapható lávaföld, vagy bőrkímélő kókusz- és cukortenzideket tartalmazó samponokat kenünk a fejünkre (amikor "glukoside" szerepel a szóösszetételben akkor biztosak lehetünk benne, hogy bőrbarát mosóaktív anyagokról van szó, pl.: Cocos Glucoside, Decyl Glucoside, Alkylpolyglucoside). Az ásványi anyagokban gazdag földeket vízzel kell péppé keverni, s ugyanúgy használhatóak mint általában a samponok. Kaphatóak készre kevert folyékony földes samponok is.
Sampon-körkép
Az Öko Test magazin 2006 júliusában tesztelte a gyermeksamponokat, amelyek fürdésre is használhatóak. A „nagyon jó" (sehr gut) minősítést mindössze csak egy ellenőrzött natúrkozmetikai termék (a Logona sampon és tusfürdő) kapta meg ("bio" termékeket árusító üzletekben lehet utánakérdezni).
Némileg megnyugtató lehet, hogy a vizsgált gyermeksamponok már egyáltalán nem csípik a szemet és a többség (11 termék) jó osztályzatot kapott. Ezek között több készítmény a hazai üzletek polcain is megtalálható: a Balea (Dm drogéria), a Bübchen, a Fa, a Nivea, a Penaten, a Sanosan. Bár ezekben nem találtak kritikus konzerválószereket és allergizáló illatanyagokat, sajnos a polyethylenglikol (PEG) emulgálószer (vagy származékai) és a natriumlaurylsulfát erősen habzó és szárító mosóaktív anyag egy kivételével mindegyikükben szerepelt (kivétel a Logona volt).
A lap szeptemberi számában 30 normál hajra kínált sampont vizsgáltak. A legjobb eredményt, ha az árat is figyelembe vesszük, az Alverde Olive/Henna sampon érte el (DM drogériában valószínűleg hozzájuthatunk). Az ugyancsak nagyon jó osztályzatot kapott, ellenőrzött natúrkozmetikum jelzésű Dr. Hauschka narancs-makadámia sampon ennél már 3 és félszer többe kerül. Kiválónak ítélték még a kontrollált natúrkozmetikum Logona (Daily Care), a Lavera (Glanz) és a Neobio (Natural) samponokat, ez utóbbiak közepes árkategóriába tartoznak.
Tizenegy sampon azért kapott egy fokkal gyengébb jó minősítést, mert PEG-emulgálószert is tartalmaztak. Itt találhatjuk a legdrágább Weleda (gesztenye) sampont is, ami ötször annyiba kerül, mint az Alverde terméke. Az ismertebb, nálunk is kapható márkák közül érdemes megemlíteni az Yves Roches Phytum Aktív sampon közepes minősítését. Nagyon meglepő, hogy 9 sampon elégtelen minősítésben részesült, köztük a Magyarországon jó hírnévnek örvendő L'Oreal Elvital multivitamin sampon, a Dove Milde&Balance, a Garnier Fructis samponja, a Pantene Prov. Classic sampon. A L'Oreal termékben 10%-nál magasabb mennyiségben volt paraffin, ráadásul problémás moschus illatanyagot, konzerválószert és PEG-et is tartalmazott. A Dove-ben ugyan nem találtak kritizálható illatanyagot, viszont környezetszennyező, allergiát okozó halogénorganikus kötésű összetevőt igen.








Hozzászólások
Amit a cikkben olvastam, hogy elvileg jó a sima meleg víz a haj tisztításához és a felesleges zír lemosására., ez egy nagy baromság, csak úgy mondom. :D Én kipróbáltam, hogy simán langyos vízzel megmostam, és egyáltalán nem lett tiszta a hajam. A poén az, hogy megszárítottam a hajam és ugyanolyan zsíros volt, mint meleg vizes hajmosás előtt. Szóval jól bedőltem én is...
Valaki lejjebb említette a Lenkei doktor által is forgalmazott Dermax sampont.Régebben próbáltam,nem rossz,illata sincs,ez is szuper,de hogy tiszta lenne?!Sodium Laureth sulfate meg Propylene glycol meg parabének is vannak benne.Jobb,mint a bolti,de ez sem jó.
Kedves Niki!
A témával kapcsolatban a következő cikkünkben olvashatsz.
Üdv
TVE
http://www.tudatosvasarlo.hu/cikk/sz-p-lj-nk-kamr-b-l-haj-pol-si-tan-csok
A tojássampon milyen? Úgy hallottam hogy az ecet is jót tesz időnként a hajnak. Ez igaz?
Tojássampon
Méreganyagoktól mentes, természetes összetevőkből álló sampon recept:
http://www.youtube.com/watch?v=0uh6RotBOys
Sajnos nekem a baba tusfürdőtől foltos lesz a nyakam:( Egy előző hozzászóló már említette a Fuente márkát. Nekem is nagyon bejönnek a samponjaio és a hajfestéke. Natúr termékről van szó nekem az egyik samponja és a hajszesze tekjesen rendberakta a zsíros korpás fejemet.
Ezek:
sampon: http://www.figaroshop.hu/termek_nez.php?tid=25&oldal=0
hajszesz: http://www.figaroshop.hu/termek_nez.php?tid=44&oldal=0
Ha a natúr hajápolási termékekről van szó, a Faith in Nature termékek szintén természetes alapanyagúak. Elég sokféle sampon és balzsam van, szóval szerintem mindenféle problémára találtok. Itt részletes termékösszetevőket is találtok:
http://www.hajvarazs.hu/m_Faith%20in%20Nature
Én minden téren a természetes összetevőkből álló termékeket vásárolom. A natúr hajápolási termékek közül a fuente a kedvencem. a Protein Volume Bath a kedvenc samponom a páromnak meg az energy Bath. próbáljátok ki.
valaki tudja hogy jó e a loreal aminexil sampon??
Sajnos sikerült a fodrászomnak nagyon rövidre le vágni a hajam és most növesztem!Szeretnék segitséget kérni hogy a loreal aminexil sampon jób e vagy esetleg mást probáljak ki?
Köszönöm!!
Házi főzött szappan vagy tojás hajsamponnak és ecetes öblítés (csillogó lesz tőle a haj) - régi de nagyon bevált és rendkívül olcsó
Ammóniát tartalmaz?
Nagyon sokféle sampont kipróbáltam, most egy olcsó magyar körömvirágsampont használok,5 napig nem zsíros a hajam.
Vagy ha erre sem telik ott a régi jó öreg módszer, a tojássárgája / főzött szappan és ecetes hajöblítő :)
Ecetes öblítést próbáljátok ki ;)
Dr. Hauschka sampont és Neem hajvizet használok, és bevált :D
Amit mindenféleképpen kerülni kell:
Sodium Laureth/Lauryl Sulfate :(
Kedves Kaktusz!
Köszönjük az észrevételt. Az elírást javítottuk.
Üdvözlettel:
TVE
"Rövid hajra, normális erősségű hajszál esetén 0,05 - 0,07 mm kinyomott sampont javasolnak, vékony szálú hajzat esetén ennek a felét."
A 0,05-0,07 mm az a normál hajszál vastagsága. Ezután a "kinyomott sampon" és "ennek a fele" nem igazán határozott mennyiségek :)
Valami csúnyán kimaradt a mondatból.
Sziasztok!
Én 2008. december elején álltam át a Fructisra (sampon+balzsam+hajpakolás) és nagyon meg voltam vele elégedve. Szuper illat, könnyen fésülhető és puha, fényes lett tőle a hajam. Heti kétszer használtam. De: Sohasem volt pattanásos a bőröm, december végétől azonban nagyon eldurvult a helyzet. Az arcomon, nyakamon és mindkét vállamon kijöttek, azoktól pedig a nyaki nyirokcsomóim megnagyobodtak. Rengeteg orvosi vizsgálat után (nőgyógyászat, fül-orr-gége, immunológus, stb.) végre rájöttek, hogy az egyik anyagra vagyok allergiás, amit a Fructis tartalmaz. Szóval nálam ez történt. Aláírom, hogy látszólag tényleg nagyon jót tesz a hajnak, de mielőtt valaki elkezdené használni, csináltasson egy allergia tesztet a benne lévő anyagokra, mert nagyon pórul lehet járni vele. Mindenkinek üdvözlettel! Én csak ennyit szerettem volna hozzáfűzni.
a legjobb sapon a herbal essen től a csilli villi meg a hidrat álom3
EGYSEM JÓ MERT MIND EGY KALAP SZAR
szsrintem a hajtol fugg kinek milyen a halya de a baba a legjobb
Mi a jó a ritka hajra? Nekem régen nagyon dús volt, de már több éve egyenesítem(napi rendszerességgel) és eléggé megcsappant szegénykeXD! Szóóóval milyen termék jó a hajamra?Hogy megint dús(aBB) legyen_van ilyen? egyáltalán?... az egyensítésről, hajsütésről megegyszerűen NEM tudok leszokni_ehh_merta hajam ezek nélkül hihetetlne formátlan_és BORZALMASAN néz ki_! *köszi a segítséget:P* ♥
Alverde? Elhiszem, hogy jó és natúr, kipróbáltam, mert én is inkább a természetesebb/olcsóbb/környezetbarátabb megoldások híve vagyok. Elméletben.
Nekem érzékeny a fejbőröm, és rettenetesen irritálta. Hát átálltam az elégtelen minősítésű (potenciálisan tonnányi káros/allergén anyagot tartalmazó...)Fructis-ra. Hát ennyi.
Én soha nem mosnám meg a hajamat agyonreklámozott Loreal/Fructis/Dove/Pantene ócskaságokkal :O
Érdemes egyébként bioboltokban utánanézni. Én a neten ezeket a termékeket találtam, amikben elvileg nincs káros összetevő:
Dabur Vatika sampon (a nővérem használta, nagyon meg volt elégedve vele, nekem nem tetszik az illata)
Faith in Nature sampon
http://www.bioszallito.hu/Faith-in-Nature-sampon-levendula-es-geranium?t...
Dr Hauschka samponok
http://www.drhauschka.hu/index.php?main=termekleiras&id=89
Dr. Lenkei sampon
http://drlenkei.hu/component/page,shop.product_details/flypage,shop.flyp...
Kíváncsi vagyok használta-e ezek közül valaki valamelyiket.
Én soha nem mosnám meg a hajamat agyonreklámozott Loreal/Fructis/Dove/Pantene ócskaságokkal :O
Érdemes egyébként bioboltokban utánanézni. Én a neten ezeket a termékeket találtam, amikben elvileg nincs káros összetevő:
Dabur Vatika sampon (a nővérem használta, nagyon meg volt elégedve vele, nekem nem tetszik az illata)
Faith in Nature sampon
http://www.bioszallito.hu/Faith-in-Nature-sampon-levendula-es-geranium?t...
Dr Hauschka samponok
http://www.drhauschka.hu/index.php?main=termekleiras&id=89
Dr. Lenkei sampon
http://drlenkei.hu/component/page,shop.product_details/flypage,shop.flyp...
Kíváncsi vagyok használta-e ezek közül valaki valamelyiket.
szerintetek milyen a jo sampon?irjatok minel tobben,hisz mindenki velemenye szamit
ha zsiros vagy korpas a hajatok szerintem hasznaljatok babasampont.ezek a samponok(altalaban) nem tartalmaznak szinezoanyagot,az osszeteluk is minden ember szamara hasznalhatoak.sok fajtat probaltam mar,de nekem mind az ilyen fajtak jottek be.kulonben orvosok is ajanljak.jelenleg a jonsons-t hasznalom.
ez síkosító?
SZIASZTOK ÉN A FRÚCTISRA ESKÜSZÖM NEKEM NAGYON JÓ SOKKAL LÁGYABB A HAJAM SOKFÉLÉT PRÓBÁLTAM DE NEM IGAZÁN JÓ.DE EZ ATTÓL IS FÜGG HOGY KINEK MILYEN A HAJ SZERKEZETE. DE HA VALAKINEK SÚLYOS GONDJAI VAN A HAJÁVAL JOBB ORVOSHOZ FORDÚLNI.VAGY ESETLEG A VARGA HAJCSEPPET AJÁLOM MÉG.
SZIASZTOK ÉN A DAVE SAMPONT ÉS BALSAMOT HASZNÁLOM ÉS NAGYON BE VÁLT NEKTEK IS AJÁNLOM SOK FÉLÉT PRÓBÁLTAM DE NEKEM EZ A LEG JOBB.MELLETE A BIOVÁNNÉT IS SZEDEM ÉS ENNEK KÖSZÖNHETŐEN GYÖNYÖRÜ AHAJAM.
Kedves Triszo!
A cikk szerzője, Markovics Vera írja az SLS-ről és ALS-ről:
"Mind a két anyag mosóaktív anyag,
általában szappanok, tusfürdők, samponokban
megtalálhatóak - tehát nem fogyasztásra valók. A
natúrkozmetikai termékekben általában nem használják
ezeket. A kettő között az a különbség, hogy a
natrium-laurylulfat erősebb hatású, mint az
ammonium-lauryl-sulfat, azaz ez utóbbi kevésbé
zsírtalanít, kevésbé szárít."
Vera egyébként ajánlotta az Alverde szappanokat (mivel bőrkímélőek és olcsók).
Szerintem, ha "biztosra akarsz menni", próbáld ki a BDIH-minősítéssel rendelkező termékek valamelyikét.
Erről is van egy cikkünk: http://www.tudatosvasarlo.hu/cikkek/474
Üdv.Veronka
Szerintem a lényeg az, hogy heti kettőnél többször ne mossunk hajat :-)
Nekem hosszú derékigérő göndör hajam van (mindenki irigyli a környezetemben :O ) Én heti egyszer mosok hajat kevés samponnal, balzsamot pedig csak amiatt használok, mivel göndör, és így könnyebb kifésülni :-)
Az én csodaszerem pedig a babasampon :D Szinte soha nem használtam mást.
Vásároltam alverde termékeket, többek között tusfürdőt is. Az összeteveők között pedig másodikként ott szerepel a AMMONIUM LAURYL SULFATE. AKkor most mit használjunk?
most néztem meg a LOGONA kézkrém összetevőit, mi van a SODIUM PCA-val, és a SODIUM LACTATE-vel, én ugy tudom hogy ezek is ártalmasak?????
Érdemes megnézni egy régebbi cikket a Kritikus összetevők-ről itt van a linkek között. Aztán ha az összetevőket egyesével nézegeted megtudhatod mit okoznak az egyes anyagok, melyik ami veszélyes, vagy még veszélyesebb!
AZT hiszem az Oriflame, also kategoriába tartozhat, meg kell nézni az összetevőket. Sajnos azt kell mondjam van benne pár fura. De nem mondhatok semmi rosszat róla mindenkinek magának kell megvizsgálni.
Oriflame termékekről szeretnék ilyen téren olvasni, ugyanis ezeket a termékeket természetes kozmetikumokként reklámozzák, de az összetevőik szerint mégsem lehet az? Nem egyértelmű.
Köszönöm
Még nagyanyámtól halottam, hogy a tojássárgája kiválóan tisztítja a hajat.
A Tulasi samponokról is tudni szertnék részleteket.
Köszi