Gasztronómiai fesztiválok és túrák

A rendszerváltás óta számos város, falu rendez különböző főzőversenyeket, bemutatókat, amelyeket a helyi turizmus fellendítése mellett népszerűsítik a vidék jellegzetességeit, és egyben közösségformáló szereppel is bírnak. Több mára országosan is ismertté vált, elég ha a bajai Halászlé Ünnepre, a szolnoki Gulyásfesztiválra, a budai Várban megrendezésre kerülő Bor- és Pezsgőfesztiválra vagy a békéscsabai Kolbászfesztiválra gondolunk.
Jellegzetes gasztro-élményt kínálnak a helyi hagyományokra, életmódra, gazdálkodásra, monokultúrára épülő fesztiválok is. A Fejér megyei Válon Bodzavirágünnepet, a somogyi Babócsán Babparádét, Mesztegnyőn Rétesfesztivált rendeznek vásárral, szakmai és szórakoztató programokkal. A Győr-Sopron megyei Markotabödögén 1999 óta rendezik meg az Uborkapartit, ahol a szakmai és kulturális programok mellett a helybeli asszonyok által készített uborkás ételek és italok bemutatója és versenye is zajlik, a győztes pedig elnyeri a „Rábaköz legügyesebb háziasszonya" címet.
Az ország keleti szögletében, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagydobos 1998 óta helyszíne a Nemzetközi Sütőtökfesztiválnak. A töktermesztés hagyományának felélesztése mellett a fesztiválnak célja az is, hogy az emberek a falunap keretében kikapcsolódjanak, közös programokon vegyenek részt. A kulturális programok mellett - amelyek között zenei műsorok, a nagydobosiak világtalálkozója, fogathajtó-bemutató, a település intézményeinek, civil szervezeteinek bemutatkozása, műsora szerepel - a középpontban természetesen a sütőtökből készült hagyományos népi ételek kóstolója áll.
Diófesztivál Milotán
A Tisza partján fekvő Milota neve egybeforrt a Kölcsey családdal, amely hosszú ideig a település birtokosai közé tartozott. A falu másik ismert „szülötte" egy növény, a dió. A milotai diófák híresek: a Milotai 10-es fajtát (M10 papírhéjú) az 1910-es évektől a londoni tőzsdén is jegyezték. Nem véletlen, hogy a falu legfontosabb rendezvénye az augusztus utolsó hétvégéjén megrendezett diófesztivál. A különböző kulturális, szórakoztató programok mellett igazi falusi vásári forgatag várja az ideérkezőket. A fesztivál legértékesebb eseménye azonban a diós és népi ételek főzőversenye, ahol a helyiek mellett a környék falvaiból, de Kárpátaljáról is gyakran érkeznek csapatok. Az egymás mellett sorakozó bográcsokat egy-egy sparhelt töri meg, a különféle gulyások, pörköltek (legtöbbször finom mangalicából) mellett töltött káposzta (apróra töltve, paradicsommal főzve), mindenféle diós sütemény, kalácsok, rétesek és torták kóstolhatók.
Szállás Milotán
Vendégház: Móricz Zsigmond út 15.
Telefon: 06 44 378 208
A nap fénypontja a milotai asszonyok készítette friss, forró lapcsánka. Ez az ezernevű, egyszerű étel, amit tócsninak, macoknak, krumplis lepénynek vagy éppen prószának is hívnak, reszelt krumpliból liszttel, tojással készült, olajban kisütött finomság, amit fokhagymával, szalonnapörccel vagy esetleg tejföllel és juhtúróval ízesítenek. A különböző sátrak mellett a környék híres szilvalekvárját, vagy erős szilvapálinkáját is megkóstolhatjuk. Az utazási költségen túl néhány ezer forintból nemcsak jóllakhatunk, de otthonra is bespájzolhatunk ezekből a finomságokból.
Másnap érdemes ellátogatni a 24 kilométerre fekvő Penyigére, az ország első lekvármúzeumába, a Lekváriumba. A közel százéves épület a település legfrekventáltabb pontján, a Szatmárcseke és Tiszabecs felé elágazó utak kereszteződésében található. A Lekváriumban a szilvával és a lekvárfőzéssel kapcsolatos tárgyi emlékek mellett egy bemutatóhely is található, ahol a lekvárfőzés munkafolyamatát lehet megismerni. Az udvaron megtekinthetők a főzés elengedhetetlen kellékei, a kemencék és katlanok, amelyeket szilvaéréskor be is üzemelnek.
Cseresznyefesztivál Nagykörűben
A Szolnoktól pár kilométerre, a Tisza partján fekvő Nagykörű térségében is a 19. század közepén kezdődtek a vízrendezési munkák. Az ármentesítés után, a század végén nagyarányú erdősítés és gyümölcsfa-telepítés zajlott le. Az 1870-ben Petrovay György báró által telepített kertben és faiskolában ott volt már a germesdorfi óriás fajta is, amely a mai napig tartó karriert futott be. Az európai hírűvé vált nagykörűi ropogós cseresznye magával a kertészettel egyidős. A „mintakertészetben" a germesdorfi még csak egy a 65 fajta között, de a táj mikroklímájának, talajviszonyainak köszönhetően rövid idő alatt a legfontosabb fajtává vált. A cseresznye hamar kedvelt fája lett a falunak, a két világháború között több család legfontosabb megélhetési forrásává vált.
Szállás Nagykörűn
A falu lakói nagyon hamar csatlakoztak a falusi turizmus
mozgalmához, így számtalan vendégház és panzió várja a vendégeket. További
információk: www.nagykoru.hu (Turizmus
rovat) vagy a helyi Tourinform iroda (szezonális): 5065 Nagykörű, Kossuth tér
1., telefon: 06-56-494 822, nagykoru[kukac]tourinform.hu
Mára fajtagyűjteménnyel és fesztivállal is rendelkezik a „cseresznye fővárosa". A falu védőszentje, Mária Magdolna ünnepnapjához (július 22.) legközelebb eső hétvégén megrendezésre kerülő cseresznyefesztiváljuk programja a szüreti mulatságok példáját követi, csakhogy cseresznyeünnepet kevés helyen rendeznek. Olyan kulturális látványosságot hoztak létre, amely egyedi, sajátosan rájuk jellemző, helyi hagyományokra épülő. A gasztronómiai programok közül kiemelkedik a nagykörűi cseresznyepálinka (a híres 77-es, a 77 fajta cseresznyéből főzött pálinka), valamint a hagyományos technikával, technológiával (például kemencében) készült cseresznyés ételek bemutatója, kóstolója.
Ökogasztro a Kiskunsági Nemzeti Parkban
Végezetül egy kellemes kikapcsolódást és gasztronómiai élményt nyújtó tanyát ajánlunk. A Kiskunsági Nemzeti Park területén található a Rendek-tanya, ez a klasszikus kiskunsági tanyasi porta a vendégszerető Rendek család birodalma. Ebben a fantasztikus ökogazdaságban még ma is bepillantást nyerhetünk az egykori tanyavilágba, bekapcsolódhatunk a mindennapi munkába, régi kézműves foglalkozásokat próbálhatunk ki. És persze egy rendkívüli gasztronómiai élményben is részünk lehet.
Rendek Ökogazdaság
6041 Kerekegyháza
Kunpuszta 81.
Telefon: 06-76-710 962, 06-20-386 25 22
http://rendekolga.freeweb.hu,
olga.rendek@gmail.com
Rendekék az első között csatlakoztak a Komótos Étkezés (Slow Food) mozgalomhoz, és első magyar termékként az általuk készített mangalicakolbászt helyezték a mozgalom oltalma alá. Rendek Olgi asztala igazi kulináris birodalom, a füstölt mangalicatermékek mellett friss zöldséget, paradicsomot, paprikát kaphatunk. Kiadós étel a mangalicából készített pörkölt savanyú hagymával, a töltött káposzta, a paprikáskrumpli nokedlivel vagy a tárkonyos krumplileves. Itókaként gyógynövényekből főzött teákat, saját körtéből készített gyümölcslevet vagy éppen diólikőrt, házi pálinkát vagy bort kortyolgathatunk.
|
Hol? |
Mi? |
Mikor? |
|
Baja |
Halászlé Ünnep |
július |
|
Szolnok |
Gulyásfesztivál |
szeptember |
|
Budai vár |
Bor- és Pezsgőfesztivál |
szeptember |
|
Békéscsaba |
Kolbászfesztivál |
október |
|
Vál |
Bodzavirág ünnep |
május |
|
Babócsa |
Babparádé |
augusztus |
|
Mesztegnyő |
Rétesfesztivál |
július |
|
Markotabödöge |
Uborkaparti |
szeptember |
|
Nagydobos |
Nemzetközi Sütőtökfesztivál |
szeptember |
|
Milota |
Diófesztivál |
augusztus |
|
Nagykörű |
Cseresznyefesztivál |
július |
|
Rendek tanya, Kerekegyháza |
Ökotanya |
igény szerint |
Kép [cc] nagydobos
Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 14. számában.







Új hozzászólás