Energiatakarékos házak Szabolcsból
A kimagaslóan jó hőszigetelő képességgel bíró, környezetbarát, természetes alapanyagokból készített elemekből épülő házaknak szinte nincs külső energiaigénye - hangsúlyozta Kerülő Sándor, a cég ügyvezető-igazgatója rakamazi sajtótájékoztatóján, aki családtagjaival együtt hozta létre a vállalkozást. Hozzátette: a köznyelvben "biologikának" hívott épületszerkezeti elemekből már az első, úgynevezett "passzív házak" is elkészültek, az első Pécelen, a másodikba és a harmadikba pedig hamarosan beköltöznek Mogyoródon, illetve Veresegyházán.
Tóth Ferenc, a cég fejlesztéssel foglalkozó igazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: az épületszerkezeti elemek apróra vágott fából készülnek, amit ugyancsak fa vázszerkezetre raknak, s további külső és belső takaróréteggel látnak el, ami vakolható, festhető. Az így készült falak hővesztesége 60%-kal kevesebb a hagyományos technológiával, téglából épülőknél.
A nyíregyházi K-Corp Kft. 2001-ben jött létre családi vállalkozásként, s azóta épít könnyűszerkezetes házakat, nemcsak Magyarországon, hanem Oroszországban és Ukrajnában is. A "passzív házakkal" bővülő tevékenységgel az idén már egymilliárd forint lesz a cég árbevétele, amely 60 dolgozót foglalkoztat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A épületszerkezeti elemek a kft. rakamazi üzemében készülnek, ahol vasszerkezeti elemeket is gyártanak.
Forrás: MTI








Új hozzászólás