Az élelmiszerboltokban a termékek 80 százaléka magyar lesz
Az agrártárca vezetője február közepén tartott sajtóértekezletet, azt követően, hogy az alapanyag-termelők, a feldolgozók, a kereskedők és a minisztérium képviselői megtárgyalták a készülő etikai kódex alapelveit. Gráf József szerint az etikai kódex végleges formája két héten belül elkészül, és várhatóan egy hónapon belül aláírják.
Az etikai kódex alapelveinek betartását egy négyfős bizottság ellenőrzi majd, amely havonta ülésezik. Az alapanyag-termelők, a feldolgozók és a kereskedők e testületnek jelezhetik észrevételeiket. Az etikai kódex szabályainak megsértését a nyilvánossággal kívánják szankcionálni. A miniszter közölte azt is, hogy a törvényalkotási folyamat sem állt le ezen a területen, ugyanis, ha mégsem sikerül megállapodni önkéntes alapon az etikai kódex alapelveiben, és azt az érintettek nem írják alá, úgy e területet törvényi úton kívánja szabályozni a kormány. Gráf József mindehhez hozzátette, minden fél számára jobb megoldás, ha az önkéntes etikai kódexet alkalmazzák a jövőben. A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy hasonló etikai normákat még az unió egyetlen országában sem fogadtak el.
Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára úgy vélekedett, hogy az alapanyag-termelők érdekeltek egy jól működő normarendszer létrehozásában, és olyan garanciális elemek megalkotásában, amelyek a betartást biztosítják.
Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) elnöke arról beszélt, hogy a tárgyalások során a feldolgozók keresték leginkább a kompromisszumot, mivel ők be vannak szorítva az alapanyag-termelők és a kereskedők közé. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az etikai kódex kidolgozását az indokolta leginkább, hogy az alapanyag-termelők és a feldolgozók úgy vélték, a termékpálya profitelosztása nem arányos módon történik. Reményei szerint ezen most talán változtatni lehet.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára elmondta, hogy a kereskedők a nehezebb utat választották, mivel számukra a törvényi szabályozás elfogadása egyszerűbb lett volna. Hozzátette, hogy az élelmiszer-termékpályán hasonlóan mélyreható elemző munkát még eddig nem végeztek az érdekképviseletek.
Forrás: MTI
Kép [cc] A Magyar Termék Kht.







Hozzászólások
Nem a boltok polcain kellene 80%-nak magyarnak lennie, hanem a vásárlók kosarában...!
Gratulálok Maszek!
Azt hiszem soha nem látott méretű lesz az élelmiszerek ellenőrzése, akár külföldi függetlenszervezetnél... Kapzsi magyar élelmiszertermelők 80 %-a semmivel nem jobb, mint amit a multik árulnak....
Gratulálok Gráf "úr"!
Ezt a környező országokban már régóta így csinálják, nem volt nehéz kitalálni.
De ha egy kicsit előbb tetszettek volna felébredni (Önök, és az ÖSSZES előző kormány, talán nem ment volna tönkre a magyar mezőgazdaság, és nem kellett volna mindenféle külföldi szemetet kirakni a polcokra.
Önöknek hála, a mai élelmiszerek jelentős része inkább háztartási boltba való, nem élelmiszerek közé.
A 80 %-ot meg majd akkor hiszem, ha már látom. Nem a törvényt, hanem a végrehajtását, és a betartatását. Hiszen annyit ígértek már... és hazudtak! (Nem én mondtam, hanem a főnöke: Gyurcsány "úr")