Egy pincér véresre töm egy elegáns hölgyet
A PETA honlapján kitölthető a felhívás, amelyben Sir Terry Leahy-t, a Tesco üzletvezetőjét nyomatékosan arra kérik, hogy száműzze a világ összes Tesco üzletéből a kényszertöméssel előállított hízott májat. A PETA a felhívást Budapesten szeretné megerősíteni egy feltűnést keltő akcióval, amely során egy pincér kényszerrel fog tömni egy elegáns hölgyet.
Időpont: 2009. február 18, 12 óra
Helyszín: Fogarasi Tesco, Budapest XIV. Pillangó u. 15. (Az úttest és a parkoló közötti járda)
A Tesco, az Egyesült Királyság legnagyobb áruházlánca, már rég óta a nyilvános kritika célpontja az alacsony állatvédelmi színvonal miatt. A kritikát a sztár szakács, Hugh Fearnley-Whittingstall által készített aktuális dokumentumfilm váltotta ki, amelyben sokkoló képek láthatók az olyan baromfi hizlaló telepekről, amelyek termékeit a Tesco vásárlóinak olcsón kínálja. Továbbá kiderült az is, hogy a Tesco Kínában elő teknősöket árul. Nemrég pedig új üzleteket nyitott a cég az USA-ban, viszont az összes nyereség az Egyesült Királyság részvényesei kezébe folyik.
A francia szó "foie gras" hízott májat vagy zsírmájat jelent. Ennek előállítása folyamán naponta kétszer - háromszor csaknem két kilogramm gabona-, kukorica- és zsírkása keveréket pumpálnak egy csövön keresztül a libák és a kacsák gyomrába. Mivel az állatok mája a tömés időszaka végére a tízszeresére is megnőhet, az állatok alig tudnak járni. Előfordul, hogy az állatok nyelőcsövét úgy megsebzik, hogy az állatok elvéreznek. A tömőtelepekre 1-2 százalékkal magasabb elhullás jellemzö, mint a tömés nélkül hízlaló telepekre.
Nagy-Britannia lakosainak két harmada ellenzi a hízlalt máj eladását, és előállítását már 15 európai országban betiltották, beleértve Németországot és Nagy-Britanniát. Sir John Gielgud volt az első ismert személyiség, aki a PETA Europe kampányát támogatta, amely most Sir Roger Moore vezetésével folytatódik.
"Mindegy, hogy Nagy-Britanniáról, Németországról vagy más országról van szó: nincsen
bocsánat a "kínzásra a konzervdobozban", mondja Dr. Tanja Breining a PETA Deutschland e.V. munkatársa. "A foie gras-nak sem az etikus, felelősségteljes társadalomban sem egy etikus, felelősségtudatos áruházláncban nincsen helye." A PETA Deutschland e.V. a PETA USA testvérszervezete, amely több mint két millió támogatóval a világ legnagyobb állatvédő szervezete. A szervezet célja, hogy az állatkínzások kiderítése, a nyilvánosság tájékoztatása és az életmód megváltoztatása által minden állatot jobb élethez segitsen.
További információ a németországi és nagy brittaniai PETA honlapján található.
Kapcsolat: Tanja Breining TanjaB[kukac]peta.de








Hozzászólások
http://www.origo.hu/itthon/20081009-magyar-allatorvosi-kamara-nem-allatk...
http://www.origo.hu/itthon/komment/20090803-megsem-a-sved-riporter-bujto...
A hisztériakeltés helyett inkább ezeket lenne kötelessége terjeszteni a tve-nek.
Nekem valami bűzlik a libatöméses botrány körül. szerintem ez egy megrendezett, hisztérikus, a magyar termelők tönkretételét célzó kampány. a tve-nek ettől sztem el kellene határolódnia.
Valaki belinketlte ezt a jó kis előadást, ki moderálta ki?
http://www.ted.com/index.php/talks/dan_barber_s_surprising_foie_gras_par...
A svéd tévések kínozták az libákat és állították azt, hogy ez egy magyar településen történt:
http://szentkoronaradio.com/belfold/2009_02_22_sved-atveres
Kevés élelmiszer tud akkora viharokat elindítani, mint a "foie gras", vagyis a megduzzasztott libamáj. Ha a vegetariánusok és húsevők közti ellenségeskedésbe torkollik a vita, akkor félő, hogy már megint szem elől tévesztjük a dolgok lényegét. Az erőszakos libatömés, ugyanúgy mint a ketreces csirketartás vagy a tehenek állatkínzó túlfejése csak tünetei ugyanannak a problémának.
Az élelmiszer előállításából élelmiszeripar lett, ahol sem az állatok sem a fogyasztók nem számítanak élő - és érző - lényeknek, csupán a termelés résztvevői, profittermelők. Lehetne úgy tartani csirkéket, hogy ne legyenek vörös égéssebek a lábukon attól, hogy a saját vizeletükben gázolnak? Lehetne úgy fejni a teheneket, hogy ne legyen a tőgyük folyamatosan begyulladva, ami miatt antibiotikummal kell aztán etetni őket? Sőt tovább megyek, lehetne erőszakos libatömés nélkül is foie gras-t enni? A válasz mindhárom kérdésre igen.
A harmadik igenhez egy kis magyarázat. A libák ősszel maguktól is túleszik magukat, hogy felkészüljenek a télre, ami azt eredményezi, hogy mindenféle emberi beavatkozás nélkül is megnövekszik a májuk. De persze így csak szezonálisan fogyasztható, és nem nő meg akkorára, mint a tömésnél. De állítólag az íze messze lepipálhatja a mesterséges tömött liba máját. Ja, és persze mindez sokkal kevesebb profitot eredményez.
Magyar nyelvű anyagról sajnos nem tudok a témában, de aki tud angolul, annak teljes szívvel ajánlom Dan Barber tavaly júniusi előadását, ami nagy port vert fel a Taste3 konferencián. A link a videóhoz: http://www.youtube.com/watch?v=gvrgD0mAFoU
Csak mindehhez persze olyan gazdaságok kellenek, amelyek nem csak a profittal törődnek, hanem az állatokkal és az emberekkel is. Szóval ilyesmit ne nagyon várjunk a Tesco féle cégektől.
Na, az alacsonyrezgésű rémületenergiáról még nem hallottam. Nem múlt el a napom haszontalanul.
Amy!
Az oroszlánokat se írtjuk ki, pedig a zebráknak komoly lelki terhet jelenet, hogy azok a szemetek rendszeresen megeszik a gyengéket, kicsiket és a védteleneket (élve szétszaggatják).
Az ember mindenevő, mint a disznó, ez általános iskolás tananyag. Aki szívesen lemond a húsról azt tisztelem érte, de ismerjétek el, hogy nem egyszerű/olcsó a vega életmód és nagyon tudatosan kell élni. Ez nem mindenkinek való, sokan belebetegszenek és abba kell hagyniuk.
Loki!
Aki a libatömést az emberek kivégzésével hasonlítja össze, az nem látott még sem tömést, sem kivégzést!
Amynak is üzenem, hogy az erőszak - és a tiltás az erőszak egy erős formája - még soha nem azt az eredményt hozta, amit el akartak vele érni.
Természetesen tudom, hogy vannak olyan tiltások, amelyeket be KELL tartani (Ne ölj! Ne lopj! Ne hazodj!) de azok azért működnek, mert MEGGYŐZŐDÉSÜNK, hogy nem szabad ölni, lopni, hazudni. Akinek ez nem meggyőződése, az ezt is megteszi (lásd csak a legutóbbi veszprémi esetet, a "privatizációt", vagy hogy távolabb menjünk a napi politikától: a "Négy mancs" által készített, libatömést "leleplező" filmet, amiről kiderült, hogy nem ott, nem úgy készült, és nem azt vették fel,...). Hosszan sorolhatnám.
Szóval a kulcsszó: meggyőzés, tanítás. De nem tiltás ráerőltetés! Mert akkor mennyivel vagy különb?...
Vega vagyok és tökéletesen tudom pótolni az összes esetleg a húsfogyasztás mellőzése miatt hiányzó nyomelemet a táplálkozásommal.
Ok vércsoportom vega típus ami azt jelenti könnyen mondok le a húsokról,csak halat eszem.De a nem vega vércsoportúak számára is van megoldás.Szerintem az emberek csak megszokásból esznek húst.
Fizikai kondícióm jó,napi 8 órában takarítok nő létemre ami nem könnyű fizikai munka.
A LÉNYEG HOGY A HÚSSAL AZ ÁLLAT MEGÖLÉSEKOR KELETKEZŐ ALACSONYREZGÉSŰ RÉMÜLETENERGIÁT VESZED MAGADBA,ÉS ALACSONYABB TUDATI SZINTEN ÉLSZ.
AZ ÁLLATOKNAK CSOPORTTUDATUK VAN AMI AZT JELENTI EZT A RÉMÜLETET MÉGINKÁBB FELERŐSÍTIK EGYMÁSBAN MIKOR AZ EGYIK ELPUSZTUL.
ÉS NEM VAGYUNK ELKÜLÖNÜLVE EGY ÉLŐLÉNYTŐL SEM A VILÁGBAN.HA AZ ÁLLATNAK ROSSZ NEKÜNK IS ROSSZ LESZ.MINDENKIT LEHÚZ AZ ÁLLATÖLÉS BŰNE.
TÜNTESS A HÚSMENTES ÉLETÉRT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kövezzetek meg, de szerintem nem okoz lelki terhet egy szárnyasnak a tömés, ha azt szakszerűen végzik. Tessék lemenni vidékre és megnézni, a "rutinosabb" libák már maguktól mennek a töméshez. Aki úgy gondolja persze, hogy annyi esze van, mint egy libának, az megpróbálhatja beleképzelni magát a helyükbe, de ezt most hadd ne feltételezzem az itt hozzászólókról.
A tehén helyébe se képzeljük bele magunkat, nem próbáljuk meg elképzelni a kismamákat reggel és este négykézláb, amint fejőgépeket csatolnak rájuk...
Nem hiszem, hogy szenvedés árán szabad lenne munkahelyeket kellene megőriznünk. Ilyen alapon lehetne halálbüntetés is, sok embert foglalkoztathatna a villamosszék gyár, vagy a méregelőállitó üzemis. A kínai behozatalról meg annyit, hogy a kényszertömött liba importját is meg kell tiltani.
Üdv Gábor!
Tisztelem és becsülöm az állatok lelkivilágát, de nem szívesen helyezném az emberek lelkivilága elé.
És miként alább írtam: ha választani lehet, hogy mit látnék szívesebben az üzletek polcain (mert ott lesz!)magyar, vagy kínai terméket, akkor a magyar mellett állok.
Üdv Gábor!
Tisztelem és becsülöm az állatok lelkivilágát, de nem szívesen helyezném az emberek lelkivilága elé.
És miként alább írtam: ha választani lehet, hogy mit látnék szívesebben az üzletek polcain (mert ott lesz!)magyar, vagy kínai terméket, akkor a magyar mellett állok.
Még ha fizikailag nem is esik bajuk (amit én kétlek, hiszen egyáltalában nem erre lett tervezve az emésztőrendszerük), lelki, mentális szempontból egészen biztosan nagy teher a tömés. Ez így persze ostobán hangozhat azoknak, akik normálisan nem szoktak törődni a „haszonállatként” megbélyegzett érző lényekkel, de valójában mindennemű erkölcsi megfontolásnak a lelki jólét az alapja. Amikor közvetlen fizikai bántalmazást kifogásolunk, az a kifogás is onnan ered, hogy tudjuk, miként éli meg az állat a bántalmazást. Tehát hétköznapi lelketlenség ide vagy oda, az erkölcsi megfontolásunk szükségszerűen más állatok lelki jólétén nyugszik, nem pedig pusztán a fizikai állapotukon.
Hogy mekkora lelki terhet jelenthet a tömés? Tekintve hogy magunk is állatok vagyunk, akiket fiziológiai szempontból hasonló tényezők befolyásolnak, nem hinném, hogy különösebb problémát jelenthet elképzelni. Biztosan mindenki tapasztalta már, hogy a kedélyállapota nagymértékben függ attól, hogy mennyit és micsodát eszik, és már alapvetően csekély mértékű túlfogyasztás is rendkívüli kellemetlenségekkel tud járni. Van okunk ugyan arra, hogy a fejlettebb kognitív funkciók eredményezte lelki bonyodalmakat kihagyjuk a számításból, de én úgy érzem, hogy még így is meglehetősen tiszta képet kapunk arról, hogy erkölcsi szempontból igencsak problémás ez a gyakorlat. A szokatlanul széleskörű fogyasztói tiltakozás is efféle képet fest.
(Én vegán volnék.)
"Előfordul, hogy az állatok nyelőcsövét úgy megsebzik, hogy az állatok elvéreznek."
Az is előfordul, hogy valaki autóbalesetben hal meg.
"A tömőtelepekre 1-2 százalékkal magasabb elhullás jellemző, mint a tömés nélkül hízlaló telepekre."
Ez nagyon kicsi szám, a közlekedési balesetek, a csecsemő-halálozások, rákos megbetegedések tekintetében ennek a sokszorosa Magyarország elmaradása a nyugati országoktól.
Foglalkozzunk előbb a lényeges dolgokkal, és ebben a gazdasági helyzetben ne próbáljunk tönkretenni 1% liba miatt több száz ember munkahelyét. Majd ha már ez lesz az egyik legnagyobb gondunk foglalkozhatunk ezzel is...
1. Azt hiszem megint átestünk a ló túlsó felére. A JÓL végzett tömésnél az állat nem sérül, és nem szenved. LÁTTAM, TAPASZTALTAM! Amit el kellene kerülni, az a trehány, gondatlan munkavégzés, mert az általánosítással csak a magyar gazdaság tönkretételéhez járulunk hozzá, mert a Tescoban akkor is lesz libamáj, ha a tiltakozás sikeres lesz. Mert amire igény van (és Németországban - is - van) arra kiszolgáló is lesz. Csak nem magyar, hanem kinai címke lesz rajta. Mondom ezt úgy, hogy 17 éve vegetariánus vagyok.
2. „Etikus, felelősségtudatos áruházlánc” lenne a Tesco - és a többi multi? Na, ez ellen kellene tiltakozni: amit élelmiszer gyanánt árusítanak, annak időnként a háztartási boltok vegyianyag polcán lenne a helye! Etikus magatartás? Az magyar termékek árletörése, mellőzése? (Próbált már valaki saját árut szállítani nekik?) De a hasznot, adófizetés nélkül viszik ki az országból!