• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Dupla élvezet? Nyílt levél a Burger Kingnek

2007.05.08. /
A Burger King új reklámjának kapcsán tesszük közzé olvasónk nyílt levelét. A reklám szlogenje úgy hangzik: "Élj úgy mint egy férfi, egyél úgy mint egy férfi!" Nem, mi sem gondoljuk úgy, hogy egy férfinak alapvető emberi joga lenne, hogy megcsalja a társát, egyszerűen azért, mert férfi.

 

Tisztelt Burger King!

 

A mostani "Dupla Élvezet" reklámjukat visszataszítónak, nőgyűlölőnek, hímsovinisztának és felháborítónak tartom.

Felháborítónak tartom, hogy olyan reklámot jelentetnek meg 2007-ben Magyarországon, ami azt sugallja, hogy teljesen rendjénvaló egy férfinak a feleségét, barátnőjét átverni, hülyére venni és megcsalni, mert ez alapvető joga a férfiaknak.

Hát felvilágosítom Önöket, hogy nem az. Ha nem vették volna észre, akkor 2007-ben Magyarországon minden második megkötött házasság válással végződik, főként azért, mert valamelyik fél, függetlenül nemétől, félrelép, hülyére veszi, vagy átveri a másikat.

Nem tudom, hogy volt-e a reklámszakembereik között nő, és volt-e olyan ember, akit már megcsaltak életében, vagy szenvedett-e attól, hogy a szülei elváltak, és/vagy megcsalták egymást. Nagyon nem kellemes élmény egyik sem, és maga a reklám egy nők számára megalázó szituációt mutat be, miközben a férfiak elítélendő magatartását evidenciának, társadalmilag elfogadható viselkedésnek tudja be.

A reklámmal a tizenéves korosztálynak azt sugallja, hogy partnereiket nyugodtan csalják meg, hiszen úgysem jönnek rá, és egyébként is, jogukban áll így tenni. Ez a reklám teljes mértékben elfogadhatatlan társadalmi, szociológiai szempontból.

Kérem a reklám azonnali eltávolítását.

 

***

 

Olvasónk levelét a Burger King weboldalán keresztül eljuttatta a cégnek is. Ezt Te is megteheted! Ha egyetértesz a levél tartalmával, írj Te is a Burger Kingnek a http://www.burgerking.hu/ kapcsolat.php weboldalon, a fusion@fusionrt.hu, vagy még inkább a marketing@fusionrt.hu email címen (ez utóbbi egyenesen a marketing osztályra érkezik).

Hozzászólások

yzx / 2010. október 17. 15.11

[Moderálva a fórumszabályzat alapján. Szerk]

y / 2010. április 1. 11.36

mate317

Te biztosan nem azoknak a férfiaknak a csoportjába tartozol, akiknek magasabb az IQ-ja a nőkénél. Ez a te sajátod...
Sok sikert kívánok az életben, Ilyen hozzáállással nem sok reményed van rá.

Kata / 2009. augusztus 23. 17.00

A hozzászólásokat olvasva nekem is feltűnt, hogy sokan úgy állnak hozzá a dologhoz, mintha pusztán azáltal, hogy behunyjuk a szemünket, képesek lennénk kivédeni a reklámok hatását. Sőt, többen írták, hogy mindenkinek egyénileg kell tennie, a közösségi ellenállás nem ér semmit. Egyik kijelentéssel sem tudok egyetérteni, és kifejezetten zavar, hogy éppen egy ilyen oldalon találkozom ezzel a hozzáállással. Egyrészt nyilvánvaló, hogy ez a reklám nem az önkontrollal rendelkező, felnőtt fogyasztókat érinti, hanem a rendkívül befolyásolható tizenéves korosztályt, akiket igenis befolyásol ez a plakát (és a többi is), bármilyen családban is nevelkednek egyébként. A reklám hatását nem szabad lebecsülni! Másfelől pedig természetesen lehet úgy "védekezni", hogy behunyom a szemem, kikapcsolom a rádiót stb., de akkor előbb-utóbb oda fogunk kilyukadni, hogy behunyt szemmel kell járnom az utcán, és egyik adót sem lehet majd hallgatni, annyira elborítja a kulturális szemét.
Természetesen fölösleges fölháborodni a plakátokon, de ez a levél egy jó módja annak, hogy a fogyasztók önérzetét fölkeltsék, és tudassák velük, hogy nincsenek teljesen kiszolgáltatva.

J. / 2009. június 22. 15.39

@1 hol van itt demokrácia?
@2 szánalom az "ez csak egy reklám" c. hozzászólások garmada, látom nem ismerik a pszichológia alapjait sem. A.k.a. akinek sokat mondják, hogy hülye el is hiszi magáról.

mate317 / 2007. december 8. 17.41

Mindkét nemnek megvannak az adottságai, a feladatai az életben, ezeket gondolom mindenki ismeri. A férfi azért van, hogy elvégezze a nehéz munkát, pénzt keressen, eltartsa a családját. A nő gyereket szül, és boldogítja a férfit stb...
A férfiak magasabb iq-val születnek, tehát ez is az egyik fél sajátja. Ez jut eszembe mindig, mikor ilyen feminista megnyilvánulással találkozom.

Bubu / 2007. október 19. 17.33

ja, majd elfelejtettem: van ennél sokkal rosszabb plakát is, valami ilyen címmel: jó csirke... a képen egy nőnemű lény olyan pózban áll, mint egy kopasztott tyúk és be vannak jelölve (címkézve) a testrészei: far, hát láb... stb. Erről mi a véleményetek??

bubu / 2007. október 19. 17.30

Nem szabad megsérteni más emberek (jelen esetben a nők) önérzetét és önbecsülését. Ennyi. Ezért kell felemelni a szavunkat. Idegeskedni persze nem kell. Csak ne együnk a burger king étteremben....

balazs / 2007. október 2. 21.17

Azt hiszem a nyílt levelet író hölgy a személyes "élményeit" egybemossa a BK reklámjával. Ez csak egy reklám, aminek az a dolga, hogy figyelmet keltsen. Nem szabadna ennyire érzelmi alapon megközelítenie. A hűséges férfiak ezután is hűségesek lesznek, a hűtlenek pedig reklám nélkül is hűtlenek.

Mirnix / 2007. szeptember 11. 10.34

Azért, mert eleve elhibázott baromság a monogámia. Régen is egy férfinek több felesége volt. Ha lehetne, én is választanék vagy 3at, és rádásul mindegyik más típusú lenne, így nem lenne hiányérzetem sem. Az ember (főleg a férfi) véletlenül sem monogám típus! Sosem volt az és sohasem lesz.
Ha lehetne 4 feleségem, sosem csalnám meg őket.
Végül is egyszerű. Van egy feleségem, megkívánok valakit, összejön, és ha úgy gondolom, bevesszük a "buliba", és lesz két feleségem. Az előzőt nem hagytam el, nem alázom meg, semmi. Tudtak ezek a régiek valamit :)
Főleg ha nem akarom elhagyni az asszonyt, csak szexuálisan vágyom másra. (Volt már ilyen velem, hosszú szenvedés lett belőle, míg a másik fél azt hitte minden rendben)

Agrigento / 2007. szeptember 3. 17.51

Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy úgy vettem észre, hogy akik ,,másodlagos felhasználásban élnek,, vagyis csalják a párjukat 1000%-al boldogabbak! Miért van ez? Ezzel ki ért egyet?

Agrigento / 2007. szeptember 3. 17.46

Úgy gondolom, hogy aki ezen a weben forgolódik, azt már eleve érdeklik a közösségi témák, a környezetvédelem (ami a mi szemszögünkből) azt jelentheti, hogyan tudjuk kivédeni a környezeti ártalmakat, olyat is mint a burgerking.Nomármost a reklámok irányítása milliárdos cégek kezében van, így nem sok jelentősége van háborogni, levelezni. Egyszerűen ha tudatos vásárló valaki, ne is foglalkozzon azzal, hogy mit és hogyan reklámoznak, még ha az bizonyos érdekeket sért is. Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy a Slágerrádiót is csak akkor hallgatom ha már az ismert rádiós páros elhagyta a stúdiót, ugyanis olyan nívótlan szöveget nyomnak, hogy - legalább is számomra - hallgathatatlan. (Ezt már szóvátettem máskor, máshol de megnyugtattak, ez kell a népnek. Hát itt tartunk, minden irányból jönnek a csapások, haladunk a nívótlanság felé, ez ellen csak egyéni védőfelszereléssel védekezhetünk, mindeki saját magának. Közösségi védekeznésnek nem sok esélyét látom. Az hogy valaki hol, mikor, hogyan, és főként MIÉRT csalja a párját szerintem abszolút magánügy, az más kérdés nem kéne ebbe a gusztustalan reklámtémába bekavarni. Ez egy teljesen más problémakör.

Betty / 2007. augusztus 31. 12.58

Szerintem nagyon viccesek vagytok (tisztelet a kivételnek)! Olyan dolog miatt idegesítitek és hergelitek magatokat + egymást, ami ellen az égegyadta világon semmit sem tehettek. Miért veszitek ennyire komolyan a reklámokat? Miért nem legyintetek az egészre? Mosolyogjatok az ilyen reklámokon és máris jobban fogjátok magatokat érezni. Én is nő vagyok, engem is csaltak már meg, nekem is fájt, de ezen az egész reklám mizérián semmi értelme magam felidegesíteni. Tegyétek ti is ezt és szebb lesz a napotok! :-) Nyugi........

orchidea / 2007. augusztus 19. 12.12

Én teljesen egyetértek azzal a kecsap valakivel.A REKLÁMOT REKLÁMNAK IS KELL VENNI!!!Bár azzal számolniuk kellet volna,hogy ezzel nem mindenki van így.(lehet,hogy ezért csinálták)Sok nő (egy kicsit én is)aljas,felháborító húzásnak tarthatja ezt a reklámot.Ezért én a helyükben egy kicsit jobban oda figyelnék ilyen reklámok kitalálásakor.Tegyük fel,hogy nem szedetik le velük ezeket a képeket.Kíváncs leszek,hogy pár hónap múlva milyen plakátok lesznek az utcán?

dekoninck / 2007. június 20. 16.46

Sőt, a Saxoo is magyar (én kedvelem, mert magyar, jól néz ki, stb, ráadásul dr vagyok :)
Hogy mit jelent a neve, arról nem találgatnék... talán olyan srácoknak készül, akik szeretnek szaxizni? De nem oboázni.... :(

halihóóóó / 2007. június 15. 10.16

Kedves május 14-én hozzászóló! A Mayo Chix magyar "márka", az eredeti darabokat Zuglóban gyártják és ott van a nagyker is, ügyes kis csapat, jó a marketing, Te is elhitted, hogy "kűfődi"!!! A KEYO is magyar, mondanom sem kell, hogy melyik volt előbb, arról nincs tudomásom. A fő témáról: igen, csak a családok, ill. humánus kisebb közösségek védhetik meg az egyént a bugyuta tpikus mai fogyasztóvá válástól, szerencsér nekem ebben részem lehet(ett), így nem ingat meg ez a reklám sem!!! Remélem, egyre többen leszünk :)

Kata / 2007. június 14. 18.43

Az agyamat eldobom, ez a szemét már a tévében is megy. Valaki csináljon már valamit!!!

névtelen / 2007. május 16. 12.44

Kedves Yan Chi, egyetértek veled. Gondoljunk szépeket, hogy jobbá tegyük a világot.

névtelen / 2007. május 15. 20.12

Végeredményen akármennyire is nem szeretem ezt az agyoncivilizált, számító világot, ettől függetlenül jól érzem magam, mert hiszek a gondolatok teremtő erejében. S hogy alátámasszam az igazamat, szivesen ajánlom bárkinek a kvantumfizika csodálatos világába való betekintést, illetve egyik kedvenc idézetemet:

"A lényeges problémákat nem oldhatjuk meg ugyanazon a gondolkodási szinten, mint ahol megteremtettük őket."

Albert Einstein

névtelen / 2007. május 14. 06.23

Kedves Yan Chi :-), hú, azt sem tudom, hol kezdjem, hogy válaszoljak. :-) Köszönöm hosszú leveledet, teljesen egyetértek, bár nem mindenben. Örülök, hogy Te is azok közé a férfiak közé tartozol, akik szeretik és tisztelik a nőket. Hála Istennek, azért van belőletek elég sok, csak néha az ember a sok csalódás után nem tudja már felfedezni.

Tökéletesen igazad van, nem a diploma és az IQ az emberiesség fokmérője. Az én Babám szakmunkásvizsgával rendelkezik, egy szót nem beszél más nyelven, de ő a legjobb ember, akit ismerek, aranyszíve és galamblelke van. Anyukám után tőle tanultam a legtöbbet, és tőle kaptam a legtöbb szeretetet, és szerencsés nő vagyok, hogy rátaláltam (meg boldog).

Valóban két ember kell minden vásárhoz, sajnos ugyanannyi idióta nő van, mint férfi, akik miatt az eleve hátrányos helyzetünk csak még rosszabbá válik, mivel ők után ítélik meg a normális nőket is. Ne tudd meg, hányszor hallgattam jobb sorsra érdemes fiúbarátaim sirámait, hogy a ronda maca mit művelt velük, és hogy ezek után minden nőt be fognak alázni. És hiába magyaráztam, hogy nem minden nő ilyen, a kár már megtörtént, sokat nem lehetett tenni. A rengeteg sérelemre csak az idő, és egy normális ember szeretete jelent megoldást. Addig sem kell feladni, úgy kell tekinteni minden egyes csalódásra, hogy az közelebb visz az igazihoz (úristen, mintha szappanoperát írnék...). De valóban így van. Azután, hogy kidobtam az előző pasimat, akivel 5 évig voltam együtt, és közben a "drága" tönkretette az önbecsülésemet, megcsalt, állandóan kritizált, hogy ronda vagyok, hülye vagyok, míg végre elhittem... Szóval egyedül voltam egy ideig, és bár először nagyon szomorú voltam, egy idő után rájöttem, hogy nem is olyan rossz egyedül lenni, hiszen nem kell senkinek elszámolnom, hogy hová megyek, mit csinálok, és rengeteg barátom lett hirtelen, akikkel jókat lehetett beszélgetni, bulizni, és amikor legjobban éreztem magam, összeszedtem magam testileg és lelkileg, akkor találkoztam össze a párommal, akivel azóta is együtt vagyunk.

Vissza a civilizációhoz. Igen, az egy hasznos dolog, ugyanúgy, mint az internet, csak épp attól függően, hogy mire használjuk. Lehet arra is használni, hogy kapcsolatot tartsunk a tengerentúlon élő testvérünkkel, és lehet arra is használni, hogy pedofil képeket keressünk a neten. Lehet arra használni, hogy társat keress egy életre, meg arra, hogy seggbe-szájba * filmeket nézegess... Tegnap este a videán bármire kerestem is rá, állatok, mindentudás etc, valahogy mindig feljött az a pár nagyon művészi alkotás, melyben pont seggbe-szájba... Dühöngött is az egyik felhasználó, hogy miért címkézik be azokba kategóriákba ezeket a filmeket, amik egyértelműen nem idevalók: olyan, mintha ránk akarnák kényszeríteni a pornót, hogy egyre rosszabbul, egyre kibillentebben érezzük magunkat, hogy aztán megvegyük a sok szemetet a pillanatnyi kielégített önbizalomért.

Másik vicces: iwiw-en a bejelentkezésnél esztétikai sebészet hirdetés fogad, hogy csináltassak nagyobb melleket, mert az eredeti biztos nem jó úgy, ahogy van.

Vissza a pornóhoz: meggyőződésem, hogy ezeknek a lányoknak szexuálpszichés problémájuk van, ha hagyják azt, ami történik velük. A legtöbb prostituált lányt az üzletbe bevitel előtt megerőszakolják, vagy ez már megtörtént gyerekkorában, valamelyik kedves családtag segítségével. Így persze könnyű rávenni arra, hogy ha már így is úgy is ez történik vele, akkor legalább pénzt kapjon érte. Ez nem más, mint a pénzért megvett nemi erőszak egy formája. És a legtöbb kamasz az ilyenekből szerzi meg tudását a szexualitásról, és azt hiszi, hogy teljesen normális dolgokat művelnek a filmekben, a higiéné teljes figyelmen kívül hagyásával, és bele sem gondol, hogy neki ezt nem muszáj csinálnia, csak azt kell megtenni, amihez kedved van! Az sehol nincs hirdetve, hogy van választási lehetőséged, akár nemet is lehet mondani, vagy lehet máshogy csinálni, vagy akár az is hatalmas boldogságot jelenthet, hogy látod a kedvest, és megfogod a kezét!

névtelen / 2007. május 13. 23.08

Kedves Kata! Teljesen egyetértek veled, az alább leírtakban. Viszont szeretném egy-két dologgal kibővíteni. Például azzal, hogy a főiskolai és egyetemi végzettség nem intelligencia hányados mutató. Sajnos, de ez van. Az emberek a nagy civilizáció áldozatai, méghozzá azért, mert a civilizálódás alapvetően a kényelemre épít. Kényelmesek vagyunk, és egyre olyanabbakká válunk, mert a fogyasztói társadalomnak az a lényege, hogy mindent a seggünk alá tesznek, elhitetik velünk, hogy ezek a termékek nélkül nincs élet, meg egyébként is vedd meg, mert megérdemled. Az elkényelmesedés pedig lustává tesz, s nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is. A szórakoztató technika ellustítja az agyat, hiszen mindent elénk tár, ezer helyről jövő csilingelő hangzást, lenyűgöző látványt. Az már évekkel ezelőtt köztudott volt, hogy az emberek nagy része például képtelen színesen vizualizálni, holott ez valamikor természetes dolog volt, csak elfelejtettük, mert nem kell használnunk az agyunk e részét, hiszen mindent készen kapunk. Hát nem undorító? Csak nézz körbe, s meglátod, hogy az emberek nagyrésze például egy árvíz estén még egy fára sem tudna felmászni, pedig lehet, hogy erre a célra meg van minden végtagja, csak épp alkalmatlanok. Mutálódunk, ez lesz a saját csapdánk. Azon meg nem is csodálkozom, hogy a marketingesek ilyen gyökér szellemi szinten vannak, hiszen az oktatás minősége amúgy is 20 emelet mélyen van a béka seggétől, meg soha nem is az életre nevelt. És ezek a marketinges IQ betyárok ugyanebből a frissen piacra dobott nemzedékből való, akik már részei voltak a nemzet tudatos elhülyítése programnak, mert minél primitívebb valaki, annál könnyebben irányítható. A Nőkről meg annyit, hogy én magam Nő imádó vagyok (ez nem azonos a nőfalóval!), de sajnos a vásárhoz mindig két ember kell. Furcsa kettősség, hogy a Nők harcolnak az egyenjogúságukért és a becsületükért, közben meg ha felmész "felnőtt oldalra", szinte megszámlálhatatlan fiatal lány önként és dalolva kiteszi magát a kamerák előtt a nyilvánosság számára. És ezt most nagyon szépen fogalmaztam meg! Na nem mintha a férfiak különbek lennének, dehát mint mondtam, mindig kettőn áll a vásár! Úgyhogy a közerkölcsről ennyit! Elmesélek egy rövit történetet ezzel kapcsolatban, amit még angliai tartózkodásom alatt tudtam meg. Egy egyesült államok beli magyar srác, aki ott született, az mesélte, hogy például az annyira sokak által kedvelt Méjó Csix (direkt így írtam!) ruhamárka mit is jelent valójában. És most közundort fogok okozni! A Mayo az egy rövidítés, méghozzá a Mayonnaise, azaz a majonéz szóé. A Chix pedig így néz ki valójában, hogy Chiks, ami csírkéket, pipiket, szóval csajokat jelent. Innentől fogva nem kell hozzá nagy asszociációs készség, hogy rájöjjünk hogyan áll kapcsolatban e két szó. A srác finoman így fordította le a fent említett márka jelentését, hogy ez azt jelenti, "Azok a csajok, akik szeretik az "anyagot"!" Hozzá teszem, hogy 4 hónapos angliai kint tartózkodásom alatt nem láttam ilyen márkájú ruhadarabot egyetlen angol Nőn sem, valószínű azért, mert tisztában vannak a jelentésével. Bocs, egy lányon láttam, de az is magyar volt! Amikor meg elmondtam a jelentését az általa viselt pólónak, nevetett és megköszönte hogy elmondtam, mert így hogy tudja mit jelent, most már büszkén fogja viselni! Szóval erről ennyit. Én gyűlölöm ezt a társadalmi formát, az összes húgyagyú reklámmal együtt, de mindig meg kell vizsgálni, hogy a probléma hol keletkezett! Ez kb. olyan, mint amikor az idősebb korosztály szidja a fiatalokat a viselkedésük miatt, de kérdem én: a fiatalokat kik nevelték? Kik mutatták a példákat nekik, ha nem az idősek? Erre szokták mondani, hogy visszanyalt a fagyi, és mindig vissza is fog, mert az emberek másokban mindig meglátják a hibákat, amikor meg tükörbe néznek, saját maguknak hazudnak, mert az túl fájdalmas lenne beismerni, hogy én csesztem el! Hát én csak a körülmények áldozata vagyok! Kizárt, hogy bennem legyen a hiba! Hát ez a legundotítóbb, hogy nagyrészt ilyen ez a társadalom, annak a pár jóérzésű embernek akik ez ellen harcolnak, lesz dolga bőven, bátran mondhatom. A bőrgerking, meg büszke lehet magára, hogy azt az atomhulladékot amit kajának nevez, csak így tudja eladni, azok is büszkék lehetnek magukra, akik meg ezt jópofának tartják, meg beveszik.

névtelen / 2007. május 13. 16.50

És talán egyszer azt is elérjük, hogy az emberek ne a reklámoknak higgyenek, hanem a saját józan eszüknek.

névtelen / 2007. május 13. 16.48

Kedves Isco, ennek a reklámnak az volt a célja, hogy a sok kis idióta kölyöknek, akik kallódnak bele a világba, mert anyjuk-apjuk nem tanította meg nekik, hogy gyorséttermi kaját ne egyenek, mert több benne a méreg, mint a tápanyag, a börgerkinges szemetet azzal adják el, hogy azt az érzést keltik benne, hogy akkor lesz majd menő a csajok és a többiek előtt, ha börgerkingezik, és több csajnak csapja a szelet egyszerre, mert ez a divat, ettől lesz jó gyerek. Közben meg nem... Ugyanez a technika a cigaretta esetében (mindenki úgy próbálja ki, hogy többnek, menőbbnek akar tűnni a többiek szemében), vagy a nők esetében a nagyon kirívó szépségápolási termékek, ruhák esetében (vedd meg, vagy nem leszel trendi!). Nem beszéltetni akarják az embereket a reklámról, hanem a terméket akarják eladni vele. Ha eltorzítják az emberek értékrendjét, a hiányérzet, a kielégítetlenség, a kisebbrendűségi komplexus fogja megvetetni velük a terméket. Egy boldog, kiegyensúlyozott embernek hiába mondod, hogy vegyen narancsbőrelleni kencét, kiröhög, és azt mondja, minek fizessek többezer forintot egy olyan cuccért, ami hatástalan, tele van tartósítószerrel, és több mint valószínű, hogy hosszú távon rákkeltő (majd 30 év múlva megtudjuk). Próbáld meg ugyanezt eladni egy olyan nőnek, akit megcsalt a partnere, boldogtalan, szenved, utál a tükörbe nézni, mert azt hiszi, hogy azért hagyták el, mert csúnya, és narancsbőrös... Azonnal megveszi, és ideig-óráig azt hiszi, hogy most már minden rendben lesz. Nekünk meg kutya kötelességünk tiltakozni, ha ekkora átverést-szemétséget tapasztalunk. Akkor leszel boldog és kiegyensúlyozott, ha találsz egy olyan munkát, vagy hobbit, ami kielégíti az alkotás iránti vágyadat, és olyan életet élsz, hogy a halálod pillanatában azt mondhatod, hogy igen, ezt érdemes volt végigélni, és nem tettem semmi olyat, ami után nem tudok számot adni, és megbecsültem azokat az embereket, akik megbecsültek engem. Függetlenül attól, hogy az férfi-e vagy nő...

Szóval, ha beszélünk róla, azzal nem segítjük őket, és talán egyszer elérjük azt, hogy többet nem rendelnek ilyen reklámokat. Ha nem lettek volna szüfrazsettek, akkor most nekem nem lenne választójogom, és nem lehetne bankszámlám. Nem nyithatnám most ki a szám, nem lett volna lehetőségem főiskolára, egyetemre menni, alá lennék rendelve az apámnak, bátyámnak, férjemnek. 28 évesen már csak egy darab szemétnek néznének, mert nem vagyok férjnél, és nincs gyerekem. De itt vagyok, van választójogom, bankszámlám, munkám, diplomám, nyelvvizsgám, és kinyitom a számat, és lehet, hogy most még nem történik semmi, nem veszik le a reklámot, folytatják ezt a szemétséget, de a lányomnak és az ő lányának már jobb lesz és talán egyszer azt is elérjük, hogy a nők nem csak reprodukciós organizmusokként/szextárgyként/munkagépként lesznek számontartva, hanem emberi lényként. Lesznek olyan emberek, akik nem fognak egyetérteni velem, és lesznek olyanok, akik elgondolkoznak, és nem azt kérdezik a feleségüktől, hogy hol a vacsora, hanem segítenek elmosogatni.

névtelen / 2007. május 13. 11.48

Ha a reklámnak az volt a célja, hogy beszéljenek róla (igen valószínűnek tartom, hogy ez volt, akkor elérte a célját. Ha nem érné el a célját, vagy csak alig érné el, akkor nem vennék meg, azaz nem rendelnék meg többé az ilyen típusú reklámokat. Nos, akkor segítjük őket, vagy nem?

névtelen / 2007. május 12. 18.57

A nők elleni erőszak ott van az egész társadalmunkban, onnan kezdve, hogy a terhes kismamának, idős hölgynek nem adják át a helyet a metrón, a reklámokban a nőket idióta hülyéknek, egy darab meg*ható guminőnek, vagy szexmániás plasztikbombázónak állítják be, a saját sorsunkat érintő kérdésekben (lombikprogram, házasságon belüli erőszak, meddővé tétel, abortusztörvény, fogamzásgátló tabletta OEP támogatása, etc) férfiak döntenek, anélkül, hogy mi egy szót is szólhatnánk hozzá, és ha női szóvivő merészelne hozzászólni a politikához, az az első, hogy a családja miatt támadják... Mikor kérdőjelezte meg bárki is bármelyik férfi politikus alkalmasságát, mikor kiderült, hogy elhagyta a feleségét, felcsinálta a barátnőjét, majd azt is elhagyta? Pedig az ilyenre szoktuk mondani, hogy egy felelőtlen, megbízhatatlan ember, aki csak a * után megy, és közben rábízzuk az ország sorsát. Én legfeljebb mosogatónak venném fel, de még a tányérokat is megszámoltatnám minden műszak után...

névtelen / 2007. május 12. 18.49

Srácok, gondoljatok bele, milyen lenne, ha Anyukátok, Húgotok, Nővéretek, Legjobb Barátnőtök mondaná el, hogy megcsalták... és most képzeljetek el hozzá két síró gyereket, mert apuci elköltözött, meg egy ronda válópert, vagyonmegosztással, költözéssel, pár akárhánymillió hitel felvételével, hogy a nő új lakásba tudjon költözni a gyerekekkel. Vissza kell mennie dolgozni, mert a tartásdíjból/gyesből nem lehet megélni, közben a kisebbik még csak másfél éves, még szüksége lenne az anyjára. A nagyobbik meg újra bepisil éjszakánként, és agresszív lesz az osztálytársaival, mert nem kapja meg a biztonságérzetet, amire szüksége van. Anyuka meg csak azért nem lesz az öngyilkos, mert a két gyereknek szüksége van rá... Még mindig azt mondjátok, hogy ez csak egy reklám? Nektek lehet, hogy csak egy reklám, másnak viszont ez az élete.

névtelen / 2007. május 12. 17.39

Egyébként érdemes kicsit megnézni a tisztítószerreklámokat is, imádom hallgatni, amikor a szerencsétlen hülyének beállított háziasszonyt kioktatja valamelyik marha okos szerelő, hogy ezt a vízkőoldót/vízlágyítót/kutyagumit használja, mert akkor megváltja a saját életét, a férje szakít a szeretőjével, és visszamegy hozzá, lefogy és újra húszéves lesz, nagy mellekkel és szőke hajjal... A világból ki tudnék futni az ilyenektől, de minimum csakazértsem veszem meg azt a háztartási szutykot, még ha az Apolló 13-ról a holdkövet le is szedi, akkor sem. Nem muszáj hülyének nézni a reklám célközönségét, mert lehet, hogy tényleg nem hülye, és el tudja dönteni, hogy a tecsós/ahános háztartási szutyok ugyanolyan jó, és a negyedébe kerül. Meg különben is, van ecet a világon, azzal is lehet vízkőoldani/mosogéppucolni. Az még talán környezetbarátnak is nevezhető.

névtelen / 2007. május 12. 17.30

Ja, és nemcsak, hogy válaszra nem méltatott a börgerking (igen, szándékosan írom kisbetűvel), de a plakátot sem szedték le. Mindennap megnézem, mert pont a munkahelyem bejárata előtt van egy... Nem baj, már csak június akárhányig kell elviselni, akkor vége ennek a kampánynak. (Majd lesz másik, szintén szexista reklám, amit el kell viselnünk...)

névtelen / 2007. május 12. 17.26

Szóval röviden ennyi. Olyan világban élünk, melyben a Fogyassz! Fogyassz! szellemében próbálják rávenni a még szabad agykapacitással rendelkező embereket, hogy minden lecserélhető, megvásárolható, még a nő is. Csak jó lenne, ha belegondolnátok abba is, ha a nő lecserélhető, akkor a férfiak is azok. Az ugyebár jobban fog fájni, ha veled történik, mintha te csinálnád másvalakivel. Na ezt jól jegyezzétek meg. Én a levelemben leírtakat mind átéltem, senkinek nem kívánom, hogy válási árva legyen, vagy megcsalják. És abszolút nem támogatom, hogy reklámokban, még ha az csakis és kizárólag egy reklám, és semmi több, olyan üzenetet küldjenek a fogyasztók felé, amely egy társadalmilag elítélendő magatartásformát szentesít. A cél (fogyasztás növelése) nem szentesíti az eszközt (reklám).

névtelen / 2007. május 12. 17.18

Én írtam a levelet.

Kedves Boogie, a Balaton reklámra nemzetközi volt a felháborodás.

Kecsap, Thoreau, Aaron: a börgerking rendszeresen olyan reklámokat publikál, amik sértik a nőket: "Kívánom a tested" egy grillcsirkével, "Próbáltad már zöldséggel" egy női alakra hajazó padlizsánnal. Egyébként olyan social/corporate responsible-ek, hogy azóta sem válaszoltak a levelemre, ami szerintem egy elég gerinctelen hozzáállás.

Természetesen nem ez a legerkölcstelenebb dolog a világon, ami eddig nyilvánosságra került, de nem tudom, mit szólnátok (feltételezem, hogy XY kromoszómával rendelkeztek), ha egy olyan hotdog reklám jelenne meg a piacon, hogy a 10 centis hotdog semmit nem ér a 30 centissel szemben (jól mérjétek le, mert a méret számít, nem a technika!), vagy az Audi TT-t azzal reklámoznák a *(mindenki gondolja ide a saját autótípusát), hogyha a csajok előtt ezzel égeted magad, elmennek a legjobb barátoddal, te meg hoppon maradsz.

névtelen / 2007. május 11. 19.35

Nem akarok durva lenni, de az "ez csak egy reklám" hivatkozás az enyhe változata a "csak parancsra cselekedtemnek", persze mindig csak, csak, csak...
Arra, hogy hosszú távon hathat-e a reklám az értékrendre vagy bármire csak annyit, hogy amióta kb. 10 éve volt/van, a Plussz nevű multivitamin reklámja, az emberek legalább fele (ráadásul az én levelező/írótársaim körében felül reprezentált a diplomás értelmiség), nem tudja rendelsen leírni azt a szót hogy "plusz" (+), csomóan két "sz"-szel írják.
Ez persze nem azt jelenti, hogy ezentúl a pasik fele két csajjal fog nyomulni (vagy a csajok osztoznak), de az biztos, hogy a reklámoknak vannak olyan hosszú távú, észrevétlen hatásaik, amelyekkel ezek a nagyon kreatívok nem számolnak, vagy leszarják.

fisch! / 2007. május 11. 14.22

Lehet, hogy a lányok igazából egymást szeretik, csak egy kis dupla élvezet érdekében, így cserkészik be a fiút! Amennyiben ez így van, akkor nem nőgyűlölő a reklám! Igazából én már sok ilyen reklámot, fimet láttam gyerekkorom óta, de nem jutott eszembe, hogy ez normális és nekem is ezt kellene tennem! Talán mert megfelelően neveltek szüleim??? Szóval, aki egy ilyen reklámon kiakad, vagy ennek hatására félrelép, az ne a Burgert hibáztassa.... Inkább magyarázza el gyermekének, hogy ilyen is létezik, és tanítsa helyes erkölcsökre!!! Röviden ennyi, megyek és eszem valamit a Burgerben, valami duplát:))) Üdv: Fisch

barack / 2007. május 11. 06.40

Ezen a reklamon nincs mit menteni. A reklam ma az egyik legfontosabb kommunikacios csatorna: pont azert, mert tolakodo, mindenhol ott van. Raadasul az artatlansag latszatat kelti, amit be is nyelnek sokan (amit ugye itt is latunk): "ez csak egy reklam, mit kell ugy felkapni a vizet?" No comment. Aki azt hiszi, hogy a reklamok, vagy mondjuk a viccek teljesen artatlanok a tarsadalmi kepzetek es ertekek kiakalusaban-fennmaradasaban, az enyhen szolva is teved.
"ezer mas helyen, peldaul a TV-ben is, sokkal tobb, joval erkolcstelenebb dolgot lat az ember"-Ez a parhuzam santit, mert mig a tv-t ha akarom nem kapcsolom be, az outdoor reklamokat nem tudom kikapcsolni a kozterekrol, ott vannak es kesz, ohatatlanul is nezem, nezzuk oket. Es meg egy szempont: az egyik dinamikus: megy tovabb, a masik statikus: az uzenetet kimereviti, szem elott tartja.Eppen ezert nagyon is van alapja a felhaborodasnak! Nem tudom, ki irta a levelet, de gratulalok!

Kecsap / 2007. május 10. 22.02

Emberek, mindenkinek az agyára ment a fene nagy demokrácia meg a szabadság??? EZ CSAK EGY REKLÁM! Talánm meg kellene próbálni úgy tekinteni rá...

Monnie / 2007. május 10. 21.40

Jah, "Dupla élvezet" a BK-nak. Az első-ha betiltják a plakátot,és ez a jobbik eset-beszedni,bár ez is pénzbe kerül, aztán ott a második, hogy új reklámot kell kreálni a "biznisz" érdekében, ami szintén pénzbe kerül. Szóval kedves BK valmi jobb marketingest keressetek, mert mindezt ki kell gazdálkodni!

Tökmindegy / 2007. május 10. 21.04

Sokszor eltöprengem azon, miszerint a marketinges "szakemberek" milyen jogon nézik az embereket hülyének? Ez a reklám szerfelett gusztustalan, de a legnagyobb probléma mégis az, hogy nemcsak ez az egy cég, hanem a többi cég 98%-a ezt teszi. A maradék 2%-ról meg nem tudok, de nem is érdekel. A mai reklámok nagy része dúrva, humortalan, undorítóan tolakodó! Akik meg azt nyilatkozták a hozzászólásukban, hogy ez csak egy reklám, és ezekután már csakazértis oda mennek, azoknak külön gratulálok! Hajrá egyetek sokat ilyen szemetet, igyon hozzá hulladékot, s mindezt tegye mosolyogva. S amíg jóízűen fogyasztják, addig remélem én meg a barátnőiket fogom boldoggá tenni. Persze csak a nevelő jelleg végett.

Aaron / 2007. május 10. 18.28

Ez egy reklám emberek... Nem akarok hangulatromboló lenni, de ezer más helyen, például a TV-ben is, sokkal több, jóval erkölcstelenebb dolgot lát az ember a mai világban. Ez a XXI. század, sajnálom. Eddig útáltam a BK-t, mert szerintem mellesleg a kaja szar, de most csakazétris elmegyek, hogy mondhassák azt, hogy a reklám sikeresnek bizonyult :)

boogie / 2007. május 10. 18.22

Egyetértek... nem normális. Már csak azt nem értem, hogy a "nagy magyar állam" által finanszírozott Balaton reklám - ami ugyanerről szólt, miért nem háborította fel a közvéleményt? Erről is lehetne szólni, csak írni nem tudunk kinek..
Amúgy én sem járok BK -be.

thoreau / 2007. május 10. 18.12

Ez téma? Ezért levelet kell írni? :( Ugyan már... Ez egy reklám. Nem példabeszéd, nem népnevelés, stb... Reklám. És felhívta a figyelmet "magára" tehát elvégezte a dolgát... :) Akinek megvan a magához való esze, az a helyére tudja tenni... A BK-ban régen jártam, de most meg fogom kostólni... :))

Anti / 2007. május 10. 06.53

Hát igen.
Én is elküldtem a levelet. Szerintem nem is csak a megcsalás témája szörnyű, hanem az a csábítás, amit a "több nővel egyszerre" jelent egy férfinak. Ez egy elferdült, bár nagyon csábító, és élvezeteket kínáló dolog. És persze ez nagyon felnőtt téma, tehát hogy mondjam el a tízéves kisgyereknek, hogy miről szól ez a reklám? Szerintem ez egy 18 éves korhatáros reklám, el kell tiltani az olyan cégeket az utcai reklámozástól, akik ilyen reklámot raknak ki.

saco / 2007. május 10. 06.07

Szerintem életemben 1x voltam BK-ben, szal nem rajtam fog meggazdagodni a cég. A reklám tényleg elég fantáziátlan, ráadásul picit kellemetlen a nők számára. A levéllel és az eddigi hozzászólókkal tökéletesen egyetértek!

kropa / 2007. május 8. 23.56

A gond ott van, hogy ezek a kretén "kreatív" emberek? egyre arcátlanabbak lesznek.

scofield / 2007. május 8. 14.02

Halihó!
Nagyon tetszett a levél tartalma, kevésbé a reklám mondanivalója. Az axe bodysutra kampánya után a tiltakozókat lehülyéző "médiasztár" reakciójához hasonlóakra számítok a mostani tiltakozásunkra válaszul is. De legyen, vállalom, ha az a hülye férfi aki nem csalja a feleségét, akkor én hülye vagyok de boldog! És most már a BK-t se fogom többet látogatni, szóval DUPLA ÉLVEZET! ;-)

fikusz / 2007. május 8. 12.53

Sziasztok!
Teljesen egyet értek. Már én is felfigyeltem a reklámra.
Amellett, hogy szerintem nem etikus, szaxr is. Mármint reklám szempontból.
Teljesen fantáziátlan, semmi kreativitás, semmi megkülönböztető üzenet, ezzel a szlogennel és képpel szinte bármit lehet (sajnos) reklámozni, egyáltalán nem fognak rá emlékezni az emberek, hogy "ja, akkor megyek a BK-be".
Ha én lennék az ügynökség megbízója, már ezt a munkát sem fizetném ki nekik, de az biztos, hogy többet nem dolgoztatnék velük.

Új hozzászólás