• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Dánia szerint veszélyesek a Nivea és Biotherm termékek

2009.12.08. /
A Dán Fogyasztóvédelmi Tanács szerint a piacvezető márkák, mint például a Nivea és a Biotherm bőrápoló termékei gyanús összetevőket tartalmaznak.

A Nivea termékeiről kiderült, hogy nem kevesebb, mint négyféle olyan alkotóelem található bennük, amelyek az Európai Unió listáján gyanús - a hormonális egyensúlyra veszélyes - komponensek között szerepelnek.

Az utóbbi két hétben a Dán Fogyasztóvédelmi Tanács arra kérte a fogyasztókat, hogy jelentsék az olyan bőrápoló termékeket, amelyek tartalmaznak potenciálisan hormonzavart okozó anyagot. Ennek eredményeként több mint 400 termékről érkezett bejelentés.

A listát a Nivea vezeti 28 termékkel, ezek között férfi naptejek és arckrémek is találhatók. A Biotherm termékek közül nyolcra érkezett bejelentés, férfi és női kozmetikai cikkekre egyaránt.

A tanács egyik tagja, Vagn Jelsoe meglepődött, hogy a vásárlók milyen nagy lelkesedéssel fogadták a felhívást. „Ez is azt bizonyítja, hogy a téma érdekli a vásárlókat, és igen súlyos probléma a hormonzavart okozó kozmetikumok ügye. A cégeknek és a politikusoknak most igazán fel kell kötniük a gatyájukat, és meg kell akadályozniuk az ártalmas kozmetikai szerek forgalmazását."

Eddig a Nivea nem reagált a történtekre, a Biotherm anyavállalata, a L'Oreal viszont így nyilatkozott e-mailben: „Termékeink csak megengedett összetevőket tartalmaznak. Az a tény, hogy egy termékben található olyan összetevő, amely szerepel az önök által említett - potenciálisan hormonzavart okozó anyagokat tartalmazó - EU-s listán, még nem jelenti azt, hogy a termék valóban káros hatással van a hormonrendszerre."

 

Kép [cc] sunshinecity

Hozzászólások

hafez / 2010. április 24. 22.04

Miért nem említi meg a cikk ezeket a vegyületeket, hogy a jövőben vásárolt termékek esetében is kiszűrhetők legyenek a potenciálisan veszélyes alapanyagok?

Ez így tökéletesen haszontalan, nem lettem tudatosabb vásárló, legfeljebb nyugtalanabb.

Csaba / 2010. március 4. 20.35

Évek óta a Nivea termékeket használjuk,a testápolót és kézkrémet bárkinek ajánlom, de a tusfürdőket,krémtusfürdőket /férfi-női/ senkinek!Ezektől a családba mindenkin piros apró kiütések jelentkeztek.A régebbi tusfürdőkkel nem volt probléma.

Teri / 2010. január 26. 14.31

mindkét termék krémjeit használom már 20-on éven keresztül.
Semmi hátrányát a hormontükrömben nem találni.
Azonkívül pedig valóban príma termékek. Miért kell ellenhírdetést csinálni?

Üdvözletem!
a Nívea és a Biotherm rendszeres, egészséges használója.

Új hozzászólás