fbpx

| Markovics Vera

Amit a szoláriumról tudni kell

Az esős, borús, hideg napok beköszöntével egyre többen csatlakoznak a
szoláriumozók táborához. Sokan bizonytalanok, hiszen annyi mindent
hallani, olvasni az UV- sugarak káros hatásairól. A tapasztalatok
szerint valóban nem árt az óvatosság, az intenzív sugarak miatt a
rövidke élvezetért súlyos árat fizethet a barna bőrszínre, s a fényre
vágyó ember.

Egy korábbi, szoláriumokkal,
szoláriumozással kapcsolatos cikkünk
re tartalmas cáfolat érkezett. Ennek apropóján úgy gondoltuk, érdemes ismét
rátekinteni a témára.

 

 

Mit kell tudni az UV sugarakról?

 

Ahhoz, hogy megértsük a
szoláriumok működésének hatásmechanizmusát elengedhetetlen, hogy az általa kibocsátott
sugarakat alaposabban megismerjük. Kérdéseinkre Dr. Wikonkal M. Norbert, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem
Bőrklinikájának adjunktusa válaszolt, akinek a fő kutatási területe az UV
sugarak bőrkárosító hatása.

A sejtek örökítő
anyagaira (DNS-re) legveszélyesebb UV-C sugarak nem mérhetőek a Földön, s a
szolárium fénycsövei sem bocsátanak ki ilyeneket. A forgalomból szerencsére már
rég kivont, régi kvarclámpák adtak ki magukból ilyen UV-C sugarakat. Nagyon nem
ajánlom senkinek, hogy a nagyi örökségével pótolja a hiányzó napfényt.

A szoláriumok UV-A, és
UV-B sugarakat adna le. Az UV-A sugarak kevésbé okoznak gyulladást, viszont nem
tartós barnítók, védőhatásuk kevés, s szürkésbarnára színezik a bőrt, valamint
D-vitaminképző hatásuk is gyenge. Mivel mélyen behatolnak a bőr szöveteibe,
tönkretehetik a bőr feszességéért felelős kollagén rostokat, s nagy dózisban az
örökítő anyagainkra is veszélyt jelentenek.

Az erősen gyulladáskeltő,
rövidebb hullámú UV-B sugarak felelősek a vöröslő bőrért (erithéma). Nekik
köszönhető ugyanakkor az UV sugarakkal szembeni védelmi rendszer kialakítása: a
védő, valóban hatékony ún. eumelanin-pigmentek termelése, s a bőr
megvastagodása. Az UV-B sugarak lassabban, de tartósabban színezik a bőrt.

A szolárium nem csak
azért veszélyes, mert csövei a gyors barnítás érdekében a Napnál lényegesen
erősebb UV sugárdózist – az egyenlítői déli napfény sugárértékéhez hasonlót – adnak
le, hanem azért is, mert a készülékek legnagyobbrészt UV-A sugarakat bocsátanak
ki, és csak 1-3% -ban adnak le UV B sugarakat. Ezért a szaruréteget nem vastagítják
meg a kellő mértékben, és hatásukra elsődlegesen olyan pigmentek, azaz festékszemcsék
(feumelaninok) keletkeznek a bőrben, amelyek nem a kellő módon helyezkednek el.
Míg ugyanis az UV-B sugarak által képződő festékszemcsék (melaninok) a sejtmag
felett kis sapkát képeznek, s ezzel beárnyékolják a leginkább védendő genetikai
anyagot – ha elég a fényből, bőrpírral jelzik is a veszélyt -, az UV-A általi
pigmentek eloszlanak a bőrben. A szoláriumban elnyert barnaság ezért nem véd
napozáskor a leégéstől.

A két fajta sugár jellegében
is különbözik egymástól. Amikor az UV-B által képződő eumelanin-pigment elnyeli
az energiát, akkor abból relatíve kevés olyan ártalmas anyag keletkezik, ami
később további károsodást idézhet elő a genetikai, vagy az immunrendszerben. Amikor
azonban az UV-A hatására képződő feumelaninok elnyelik a fotoenergiát, akkor
nagyon sok – a szervezet számára káros -szabadgyök képződik.

Nem véletlen tehát, hogy
a különféle szakgrémiumok, a Euroskin (az
európai országok bőrrák elleni harcra alakult szakmai szövetsége), az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a Nemzetközi Sugárvédelmi Bizottság a
magyar bőrgyógyászok nagy részével együtt alapvetően sem kozmetikai célból, sem
a jó közérzet növelésére, sem betegség megelőzésre nem tartják indokoltnak a
szoláriumok használatát. Sőt, arra is többször felhívták a figyelmet, hogy a szoláriumokból
leadott mindkét sugárféleség – a hosszú hullámú UV-A és a rövidhullámú UV-B
sugarak – egyértelműen felelőssé tehető a bőrrák kialakulásáért, s hogy a gyakori
és a szükségesnél nagyobb sugárdózis nem csak a bőrt, hanem az immunrendszert
is károsítja.

A szakértők a 18 éven
aluliak számára különösen veszélyesnek tartják a szolárium sugarait, ezért mindenkit
óvnak attól, hogy a gyerekeit szoláriumba vigye.

Kimondottan nem
javasolják a konnektoros „napfényt” a világos bőrűeknek (I. és II. bőrtípusba
tartozóknak), de azoknak sem, akiknek 40 anyajegynél több található a bőrükön,
akik hajlamosak a szeplőre, vagy akiknek gyerekkorban többször is leégett a
bőre.

A szakértők szerint a mi
égövünkön a csontok megerősödéséhez szükséges napfényhez a szabadban tett
rendszeres séták alkalmával – azaz kockázat nélkül is – hozzájuthat az ember.

 

 

A szoláriumok okozta károsodások

 

Amíg a szoláriumot gyártó
és forgalmazó cégek a mesterséges barnulás állítólagos előnyeit (egészséges
bőrszín, a test ellenálló képességének javítása, a barna szín megőrzése, jobb
fizikai és lelki közérzet…) harsogják, addig a bőrgyógyászok a mértéktelen
napozást és a szolárium-használatot a melanoma,
azaz a rosszindulatú bőrelváltozás rizikótényezőjének tartják. Erről ma már
nagyon sokat lehet hallani a médiában is.

A szolárium hosszú távon
jelentkező hatásai között esztétikai károsodások is szerepelnek: a bőr elveszti
rugalmasságát, korábban öregedik (cserzett bőr, foltok, növedékek).

A szoláriumozás során ráadásul
azonnali mellékhatások is felléphetnek: bőrpirosodás, hólyagok, viszketés, foto-allergiás
bőrreakció, szemkárosodás, s olyan bőrbetegségek is ismertek (pl. rozácea,
herpesz), amelyek az UV fényre rosszabb állapotképet mutatnak.

 

Néhány jó tanács


Ha a téli fényhiányos,
depressziós időszakban a fentiek ellenére mégis rövidke fényzuhanyra kívánkozna
valaki, a saját érdekében mindenképpen szívlelje meg a következőket:

  • Csak szakképzett
    személyzettel működtetett szoláriumot vegyen igénybe, ahol testreszabott – a
    korra, a bőrtípusra, az egyéni érzékenységre is figyelemmel levő – tanácsokat
    kap, s ahol azt is megkérdezik, hogy mikor szaunázott, illetve napozott
    utoljára. (A gyártóknak ugyanis minden készülékhez pontos útmutatást, ún. szolárium-tervet
    kell mellékelniük, amelynek alapja az a sugármennyiség, amellyel a leégés
    veszélye nélkül érhető el a barnulás.)
  • Kezdetben csak rövid
    ideig (a szolárium-tervben megadott idő feléig) szoláriumozzon. A fokozatosság
    és a mértékletesség az egészséges barnulás kulcsszavai itt is érvényesek.
  • Felégett, pirosló bőrrel,
    vagy szokatlan bőrreakciók esetén egyáltalán ne menjen szoláriumba. Bizonyos
    bőrbetegségek – sebek, herpesz, fertőző betegségek – ugyancsak eleve kizárják a
    szolárium-használatát.
  • A fényterhelések között legalább
    72 órás szünetet kell tartani.
  • Feltétlenül tartsa be a higiénés
    előírásokat. A szolárium-ágyat, a védőszemüveget minden vendég után a készülék
    kezelőjének fertőtlenítenie kell. Használjon védőfóliát, mert az véd meg a
    legjobban a fertőzéstől. (Az álló szoláriumok higiénikusabbak, mint a fekvők).
  • A kozmetikumokat (sminket, parfümöt,
    illatosított dezodort) még szoláriumozás előtt távolítsa el a bőréről.
  • A szoláriumozáshoz csak olyan nedvesítő
    készítményeket használjon, amelyek nem tartalmaznak fényérzékenyítő anyagokat,
    és lehetőleg emulgálószert sem. (Erről még a szoláriumozás előtt győződjön meg.
    )
  • Mivel az UV- sugarak a szemet is
    veszélyeztetik – bebizonyosodott, hogy szerepük van a szürkehályog
    kialakulásában -, ezért vegye komolyan a védőszemüvegek használatát. A gépek
    által termelt hő kiszáríthatja a szemet. A szemlencsét viselők szemcseppet is
    vigyenek magukkal.
  • A gyógyszert szedők feltétlenül
    konzultáljanak orvosukkal, mert számos készítmény ugyancsak tartalmazhat fényérzékenyítő
    anyagot.
  • Terheseknek árthat a szoláriumozás során
    fellépő forróság.

 

 

Mit
kell tudni a szoláriumot használónak?

 

Kimutatták, hogy a szoláriumozás függőséget
is okozhat, ami azzal is összefügghet, hogy a megrögzött szoláriumozó soha nem
látja magát elég barnának. Ilyen esetekben sokat segíthet a barátok, ismerősök
időbeni figyelmeztetése.

A wellness-központok és gyógyfürdők
szolgáltatásainak sűrűjében nem árt tudni, hogy a különféle kezelések – szauna,
masszázs, kozmetikai arctisztító kezelés – sorrendjében hol a helye a
szoláriumozásnak. Bőrgyógyászok véleménye szerint inkább előbb használjuk a
szoláriumot, mint a szaunát, mert az intenzív verejtékezés következtében fontos
természetes fényvédő anyagok is kioldódhatnak a bőrből, s az ott használt
illóolajok által is megnőhet a fényérzékenység. A világos bőrűeknek különösen
tanácsos megfogadni ezt az intelmet.

A gyógyfürdői szolgáltatásokat nyújtó intézmények
ugyanakkor fordított sorrendet – előbb a szauna, utána a szolárium –
javasolnak. Úgy tartják, hogy a test veszélyes túlhevülését csak úgy lehet
megelőzni, ha a szaunázást követően jól lehűtjük a bőrt, s csak azután használjuk
a szoláriumot. Magam mindenképpen mértéktartást javasolnék a wellness-élvezetek
fogyasztásában is: ezért például úgy gondolom, hogy biztonságosabb, ha nem egyazon
napon szaunázunk és szoláriumozunk.

Kozmetikai arctisztítás előtt, valamint
közvetlenül utána egyáltalán nem ajánlott befeküdni a szolárium-ágyba, mert az
UV sugarak szárító hatása miatt nehezen lehet a mitesszereket kitisztítani, s
mert a kezeléseknél alkalmazott peelingek miatt a bőr érzékenyebbé és
festékfoltokra is hajlamosabbá válik.

Utoljára, de nem utolsó sorban meg kell
említeni, hogy alapkövetelmény a szolárium berendezés kifogástalansága. Bátran
kérdezzünk rá a szolgáltatás igénybevétele előtt, hogy milyen típusú, évjáratú
berendezést használnak, mikor cseréltek csöveket a készülékben. Ha bármilyen
sérülést tapasztalunk, vagy egyszerűen az a benyomásunk, hogy nem korszerű,
túlságosan elhasznált, nem eléggé higiénikus a gép, vagy maga a szolgáltató
hely, akkor inkább keressünk másikat. Önmagában persze a csillogás sem garancia
semmire.

 

Kép [cc] Rush
Belucci
, Alf Altendorf

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás